Olimpia a házigazda nélkül? – S. Tóth János publicisztikája

E hónap utolsó napján Zürichben ülésezik a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) vezérkara. A szervezetnek szeptember 25. óta új elnöke van Luc Tardif személyében; nagyszerű hír, hogy újabb öt évre tagja maradt az elnökségnek Kolbenheyer Zsuzsanna is. A 68 éves kanadai-francia sportdiplomata René Faselt váltotta fel, aki 1994 júniusa óta, vagyis 27 esztendőn át irányította a hokisport nemzetközi szervezetét. Tardif az IIHF tizennegyedik elnöke, s a második francia Louis Magnus (1908–1912, 1914) után. Svájci elődje már a 2020-as elit-világbajnoksággal párhuzamos kongresszuson távozott volna, de a pandémia miatt elmaradt a szülőhazájának ítélt torna és a szövetségi közgyűlés is, így mandátuma 16 hónappal meghosszabbodott. Nem tétlenkedett ez idő alatt sem, sikerült megállapodnia az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) vezetőivel és az ottani játékos-szakszervezet (NHLPA) képviselőivel, így az NHL sztárjai a 2022-es pekingi téli játékokon újra jégre léphetnek.

A korábbi amatőr jégkorongozó, majd játékvezető, később pedig fogorvosként dolgozó, most 71 éves Fasel nevéhez fűződik, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felhatalmazásával becsábította az ötkarikás játékokra a tengerentúli profikat 1998-ban Naganóban. Az NHL elitje azóta ott volt 2002-ben Salt Lake Cityben, 2006-ban Torinóban, 2010 Vancouverben és 2014-ben Szocsiban is, csak a 2018-as pjongcsangi olimpiát hagyta ki. Ez utóbbi esetben az NHL és a klubtulajdonosok vétóztak a bajnoki menetrend felborulására és a sérülésveszélyre hivatkozva, illetve mert a NOB és az IIHF nem volt hajlandó fizetni az NHL-játékosok utazásának, szállásának és biztosításának költségeit. A profik bekapcsolódásának köszönhetően Kanada háromszor, Csehország és Svédország pedig egyszer-egyszer lett aranyérmes (legutóbb Dél-Koreában orosz győzelem született). Jellemző az olimpiai hokitorna presztízsére, hogy míg a nyári játékokra olykor lasszóval kell fogni az amerikai válogatottba az NBA-kosarasokat, az NHL jégkorongozói maguk küzdöttek a részvételükért. Kollektív szerződésük legutóbbi megújításakor bele is foglaltatták a megállapodásba, hogy a klubok kötelesek elengedni őket a 2026-os téli játékokra is.

Nem volt könnyű egyezségre jutni, mert az NHL-játékosok olimpiai szereplésétől idegenkedő profi liga igyekezett hasznot húzni a megállapodásból. A 2020. februári tárgyaláson megpróbálta kiterjeszteni média- és kereskedelmi jogait az ötkarikás tornára is, de a kísérlet megbukott a NOB és az IIHF ellenállásán, s a téli olimpia közvetítési jogaival birtokló amerikai kereskedelmi csatorna, az NBC is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Jégkorongszövetség pártjára állt. (A National Broadcasting Company 16 éven át az NHL-nek is televíziós partnere volt, a felek együttműködése az előző idény végén zárult le.) Az üzletnek persze így is megvolt az ára, a NOB és az IIHF kénytelen átvállalni az NHL-játékosok utaztatásának költségeit, és biztosítást is köt rájuk.

A klubtulajdonosok ezzel együtt továbbra sem különösebben lelkesek. Állítják, hogy a február 3. és február 22. közötti olimpiai szünet megtöri a profi bajnokság lendületét, a sérülésveszélyt pedig semmiféle biztosítás nem zárhatja ki, ráadásul a Peking és New York közti 12 órás időeltolódás miatt a meccsek az Egyesült Államokban és Kanadában sem kerülhetnek főműsoridőben képernyőre. Persze pufoghatnak a nagyfőnökök, lapot most nem osztottak nekik. Egyvalami mégis meghiúsíthatja az NHL-játékosok olimpiai szereplését, bár senkinek sem hiányzik, hogy a Covid lépjen elő főszereplővé. Kizárni azonban nem lehet a fertőzésveszélyt, s bár az NHL és az NHLPA talált olyan biztosítót, amely szerződött volna koronavírusra is, a csillagászati biztosítási tételek miatt a NOB és a Nemzetközi Jégkorongszövetség nemet mondott a megállapodásra. Az IIHF ugyanakkor létrehozott egy ötmillió dolláros alapot, amelyből a koronavírus-fertőzés miatt esetleg kieső fizetéseket kompenzálná. A szervezők közben gőzerővel készülnek a Covid-tesztelésekre, ennek begyakorlására felhasználják a rövid pályás gyorskorcsolyázók jövő hétvégi pekingi világkupafutamát és a kínai hokibajnokság néhány mérkőzését is. Menekülő út tehát az NHL-nek, hogy ha a járványhelyzet alakulása miatt a liga játékosainak olimpiai részvétele „nem praktikus vagy nem biztonságos”, a National Hockey League visszavonhatja hozzájárulását a pekingi szereplésükhöz.

Egy ilyen lépés egyelőre nem aktuális, égető probléma ellenben a kínai férfiválogatott olimpiai indulása. A házigazda hivatalból résztvevője a 12 szereplős tornának, függetlenül a nemzetközi rangsorban elfoglalt helyétől, s a hazai csapat automatikus indulási jogát Kína esetében is megerősítette a nemzetközi hokiszövetség. Hasonló elbírálásban részesült 1998-ban Japán, 2006-ban Olaszország és 2018-ban Dél-Korea is – egyik gárda sem volt aktuálisan tagja a top 12-nek. Csakhogy a kínai csapat jelenleg 32. az ötvenötös listán, tehát a futottak még kategóriába tartozik, és ahogy a megválasztása után Luc Tardif fogalmazott, „ha egy válogatott tizenöt nullára kikap, az senkinek sem jó, Kínának és a hokinak sem”.

Az új IIHF-elnök, aki 2006 óta vezette a Francia Jégkorongszövetséget, 2012 óta pedig az IIHF pénztárnoka és a végrehajtó bizottság tagja volt, naprakész a sportág ügyeiben, s óvatossága nem alaptalan: 2018-ban a házigazda Dél-Korea mind a négy meccsét elvesztette, és 3–19-es gólkülönbséggel zárta a játékokat. A kínai válogatott a világjárvány miatt 2019 óta nem játszott tétmeccset, akkor a divízió 2/A-ban – ez a negyedik vonal – egy győzelemmel és négy vereséggel ötödik lett, s csak a belgák 4–0-s legyőzése mentette meg a kieséstől. Topkategóriás ellenféllel legutóbb a 2017-es Ázsiai Játékokon találkozott, akkor 8–0-ra kikapott Kazahsztántól, illetve 11–0-ra a magyar válogatottal azonos vb-csoportban lévő Dél-Koreától.

Ráadásul az olimpiai sorsolásnál a szerencse is elpártolt tőle, hiszen a csoportkörben Kanadával, az Egyesült Államokkal és Németországgal került egy ágra, ami három kiadós vereséget ígér. Még akkor is, ha időközben jó néhány kínai származású észak-amerikai hokist csábítottak haza abban a reményben, hogy honosításuk után a játszhatnak a válogatottban; ezt a nemzetközi szabályok kétéves kivárás után elvben lehetővé teszik. Bonyolítja viszont a helyzetet, hogy Kína nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, azaz a honosítottaknak – alap-
esetben – le kellene mondaniuk eredeti állampolgárságukról; márpedig nem biztos, hogy a kínai útlevél vonzóbb a kanadainál...

A kínai nemzeti együttes gerincét jó eséllyel az orosz központú bajnokságban, a KHL-ben versenyző elitklub, a Kunlun Red Star adhatja. A „vörös csillag” játékosai közül a kanadai születésű szélső, Brandon Yip a Colorado Avalanche, a Nashville Predators és a Phoenix Coyotes, míg a védő Victor Bartley a Nashville színeiben éveket húzott le az NHL-ben is. A Kunlun társulatának nyolc kínai tagja is van, köztük olyan saját nevelés, aki esélyes az olimpiai szereplésre; a válogatott kétharmad része azonban jó eséllyel észak-amerikai kötődésű lesz. Az olimpia résztvevőinek a mai napig kell megnevezniük három-három jégkorongozót a majdani pekingi keretükből. A kínaiak – a fentiek fényében aligha véletlenül – kivárnak az utolsó pillanatig. Első ellenfelük, az Egyesült Államok együttesében viszont már biztosan ott lesz Patrick Kane és Seth Jones (Chicago Blackhawks), illetve Auston Matthews (Toronto Maple Leafs).

Amikor Peking 2015-ben megkapta az olimpiarendezés jogát, az IIHF még lelkendezett, mondván, „ez a döntés világszerte segít a játék népszerűsítésében, s ha a hokiláz elhatalmasodik a világ legnépesebb országában, abból a sportág sokat profitálhat”. Szó se róla, az utánpótláskorú hokisok száma az utóbbi két évben megnégyszereződött, ám ha egy 1.4 milliárd lakosú országban 8147 ifjú jégkorongozót tartanak nyilván, az aligha minősíthető a tömegesítés diadalának. Túl ezen alig történt valami az utóbbi öt évben, a kínai hoki önmagához képest is viharvert állapotú. A nemzetközi szövetség elküldte a megfigyelőit Kínába, s az ő tapasztalataik alapján dönt majd arról, maradhat-e a pekingi játékok mezőnyében a hazaiak férficsapata; ha nem, a világranglistán 11. Norvégia lehet a beugró. Csak hát kérdés, mi lesz, ha a NOB keresztbe fekszik a váltás ötletének, vagy a pekingi szervezők keményítenek be. Lássuk be: akárhogy is alakul, valaki nem ússza meg arcvesztés nélkül e csörtét.
Tardif elnök az október 31-én kezdődő IIHF-elnökségi ülésig adott időt maguknak az utolsó szó kimondására.

A korábbi amatőr jégkorongozó, majd játékvezető, később pedig fogorvosként dolgozó, most 71 éves Fasel nevéhez fűződik, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felhatalmazásával becsábította az ötkarikás játékokra a tengerentúli profikat 1998-ban Naganóban. Az NHL elitje azóta ott volt 2002-ben Salt Lake Cityben, 2006-ban Torinóban, 2010 Vancouverben és 2014-ben Szocsiban is, csak a 2018-as pjongcsangi olimpiát hagyta ki. Ez utóbbi esetben az NHL és a klubtulajdonosok vétóztak a bajnoki menetrend felborulására és a sérülésveszélyre hivatkozva, illetve mert a NOB és az IIHF nem volt hajlandó fizetni az NHL-játékosok utazásának, szállásának és biztosításának költségeit. A profik bekapcsolódásának köszönhetően Kanada háromszor, Csehország és Svédország pedig egyszer-egyszer lett aranyérmes (legutóbb Dél-Koreában orosz győzelem született). Jellemző az olimpiai hokitorna presztízsére, hogy míg a nyári játékokra olykor lasszóval kell fogni az amerikai válogatottba az NBA-kosarasokat, az NHL jégkorongozói maguk küzdöttek a részvételükért. Kollektív szerződésük legutóbbi megújításakor bele is foglaltatták a megállapodásba, hogy a klubok kötelesek elengedni őket a 2026-os téli játékokra is.

Nem volt könnyű egyezségre jutni, mert az NHL-játékosok olimpiai szereplésétől idegenkedő profi liga igyekezett hasznot húzni a megállapodásból. A 2020. februári tárgyaláson megpróbálta kiterjeszteni média- és kereskedelmi jogait az ötkarikás tornára is, de a kísérlet megbukott a NOB és az IIHF ellenállásán, s a téli olimpia közvetítési jogaival birtokló amerikai kereskedelmi csatorna, az NBC is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Jégkorongszövetség pártjára állt. (A National Broadcasting Company 16 éven át az NHL-nek is televíziós partnere volt, a felek együttműködése az előző idény végén zárult le.) Az üzletnek persze így is megvolt az ára, a NOB és az IIHF kénytelen átvállalni az NHL-játékosok utaztatásának költségeit, és biztosítást is köt rájuk.

A klubtulajdonosok ezzel együtt továbbra sem különösebben lelkesek. Állítják, hogy a február 3. és február 22. közötti olimpiai szünet megtöri a profi bajnokság lendületét, a sérülésveszélyt pedig semmiféle biztosítás nem zárhatja ki, ráadásul a Peking és New York közti 12 órás időeltolódás miatt a meccsek az Egyesült Államokban és Kanadában sem kerülhetnek főműsoridőben képernyőre. Persze pufoghatnak a nagyfőnökök, lapot most nem osztottak nekik. Egyvalami mégis meghiúsíthatja az NHL-játékosok olimpiai szereplését, bár senkinek sem hiányzik, hogy a Covid lépjen elő főszereplővé. Kizárni azonban nem lehet a fertőzésveszélyt, s bár az NHL és az NHLPA talált olyan biztosítót, amely szerződött volna koronavírusra is, a csillagászati biztosítási tételek miatt a NOB és a Nemzetközi Jégkorongszövetség nemet mondott a megállapodásra. Az IIHF ugyanakkor létrehozott egy ötmillió dolláros alapot, amelyből a koronavírus-fertőzés miatt esetleg kieső fizetéseket kompenzálná. A szervezők közben gőzerővel készülnek a Covid-tesztelésekre, ennek begyakorlására felhasználják a rövid pályás gyorskorcsolyázók jövő hétvégi pekingi világkupafutamát és a kínai hokibajnokság néhány mérkőzését is. Menekülő út tehát az NHL-nek, hogy ha a járványhelyzet alakulása miatt a liga játékosainak olimpiai részvétele „nem praktikus vagy nem biztonságos”, a National Hockey League visszavonhatja hozzájárulását a pekingi szereplésükhöz.

Egy ilyen lépés egyelőre nem aktuális, égető probléma ellenben a kínai férfiválogatott olimpiai indulása. A házigazda hivatalból résztvevője a 12 szereplős tornának, függetlenül a nemzetközi rangsorban elfoglalt helyétől, s a hazai csapat automatikus indulási jogát Kína esetében is megerősítette a nemzetközi hokiszövetség. Hasonló elbírálásban részesült 1998-ban Japán, 2006-ban Olaszország és 2018-ban Dél-Korea is – egyik gárda sem volt aktuálisan tagja a top 12-nek. Csakhogy a kínai csapat jelenleg 32. az ötvenötös listán, tehát a futottak még kategóriába tartozik, és ahogy a megválasztása után Luc Tardif fogalmazott, „ha egy válogatott tizenöt nullára kikap, az senkinek sem jó, Kínának és a hokinak sem”.

Az új IIHF-elnök, aki 2006 óta vezette a Francia Jégkorongszövetséget, 2012 óta pedig az IIHF pénztárnoka és a végrehajtó bizottság tagja volt, naprakész a sportág ügyeiben, s óvatossága nem alaptalan: 2018-ban a házigazda Dél-Korea mind a négy meccsét elvesztette, és 3–19-es gólkülönbséggel zárta a játékokat. A kínai válogatott a világjárvány miatt 2019 óta nem játszott tétmeccset, akkor a divízió 2/A-ban – ez a negyedik vonal – egy győzelemmel és négy vereséggel ötödik lett, s csak a belgák 4–0-s legyőzése mentette meg a kieséstől. Topkategóriás ellenféllel legutóbb a 2017-es Ázsiai Játékokon találkozott, akkor 8–0-ra kikapott Kazahsztántól, illetve 11–0-ra a magyar válogatottal azonos vb-csoportban lévő Dél-Koreától.

Ráadásul az olimpiai sorsolásnál a szerencse is elpártolt tőle, hiszen a csoportkörben Kanadával, az Egyesült Államokkal és Németországgal került egy ágra, ami három kiadós vereséget ígér. Még akkor is, ha időközben jó néhány kínai származású észak-amerikai hokist csábítottak haza abban a reményben, hogy honosításuk után a játszhatnak a válogatottban; ezt a nemzetközi szabályok kétéves kivárás után elvben lehetővé teszik. Bonyolítja viszont a helyzetet, hogy Kína nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, azaz a honosítottaknak – alap-
esetben – le kellene mondaniuk eredeti állampolgárságukról; márpedig nem biztos, hogy a kínai útlevél vonzóbb a kanadainál...

A kínai nemzeti együttes gerincét jó eséllyel az orosz központú bajnokságban, a KHL-ben versenyző elitklub, a Kunlun Red Star adhatja. A „vörös csillag” játékosai közül a kanadai születésű szélső, Brandon Yip a Colorado Avalanche, a Nashville Predators és a Phoenix Coyotes, míg a védő Victor Bartley a Nashville színeiben éveket húzott le az NHL-ben is. A Kunlun társulatának nyolc kínai tagja is van, köztük olyan saját nevelés, aki esélyes az olimpiai szereplésre; a válogatott kétharmad része azonban jó eséllyel észak-amerikai kötődésű lesz. Az olimpia résztvevőinek a mai napig kell megnevezniük három-három jégkorongozót a majdani pekingi keretükből. A kínaiak – a fentiek fényében aligha véletlenül – kivárnak az utolsó pillanatig. Első ellenfelük, az Egyesült Államok együttesében viszont már biztosan ott lesz Patrick Kane és Seth Jones (Chicago Blackhawks), illetve Auston Matthews (Toronto Maple Leafs).

Amikor Peking 2015-ben megkapta az olimpiarendezés jogát, az IIHF még lelkendezett, mondván, „ez a döntés világszerte segít a játék népszerűsítésében, s ha a hokiláz elhatalmasodik a világ legnépesebb országában, abból a sportág sokat profitálhat”. Szó se róla, az utánpótláskorú hokisok száma az utóbbi két évben megnégyszereződött, ám ha egy 1.4 milliárd lakosú országban 8147 ifjú jégkorongozót tartanak nyilván, az aligha minősíthető a tömegesítés diadalának. Túl ezen alig történt valami az utóbbi öt évben, a kínai hoki önmagához képest is viharvert állapotú. A nemzetközi szövetség elküldte a megfigyelőit Kínába, s az ő tapasztalataik alapján dönt majd arról, maradhat-e a pekingi játékok mezőnyében a hazaiak férficsapata; ha nem, a világranglistán 11. Norvégia lehet a beugró. Csak hát kérdés, mi lesz, ha a NOB keresztbe fekszik a váltás ötletének, vagy a pekingi szervezők keményítenek be. Lássuk be: akárhogy is alakul, valaki nem ússza meg arcvesztés nélkül e csörtét.
Tardif elnök az október 31-én kezdődő IIHF-elnökségi ülésig adott időt maguknak az utolsó szó kimondására.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!