Jégkorong: a Poprad kapusa, Vay Ádám 2-3 hétig nem játszhat

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 16:21
Vay Ádám 2-3 hétig nem állhat a Poprad rendelkezésére (Fotó: hkpoprad.sk)
Combsérülés miatt 2-3 hétig nem játszhat Vay Ádám, a szlovák jégkorongbajnokságban negyeddöntős Poprad magyar válogatott kapusa.


Vay Ádám, aki pénteken töltötte be a 30. életévét, a vendég Nyitra elleni negyeddöntő csütörtöki, 5–1-re elveszített második összecsapásának 57. percében sérült meg, és le kellett cserélni a hátralevő időre.
 
„Az MRI kimutatta, hogy a bal combom közelítőizmában van egy kis szakadás, ezért két, legfeljebb három hétig nem játszhatok. Remélem, a csapat nélkülem is továbbjut a negyeddöntőből, és a folytatásban már tudok segíteni" mondta az MTI-nek vasárnap Vay, aki remek mutatókkal zárta az alapszakaszt. Csapata első lett, ő 92,94 százalékkal védte a lövéseket, ezzel harmadik volt, átlagban 2.13 gólt kapott, ebben a mutatóban pedig a második.
    
Az alapszakaszgyőztes Poprad 11-re áll a Nyitrával szemben a szlovák negyeddöntőben, a párharc az egyik csapat negyedik sikeréig tart. 
    
Amennyiben a Poprad bejut a döntőbe és a sorozat hat vagy hét mérkőzésig elhúzódik, akkor Vay nem, vagy csak késve tudna a magyar válogatott rendelkezésére állni az április 28-án rajtoló bolzanói divízió 1/A-világbajnokságon. A szlovák finálé hatodik meccse jelen állás szerint éppen a vb nyitónapjára esne, a hetedik felvonás pedig április 30-ra.

Jégkorong
2024.03.22. 17:13

Jégkorong: Vay Ádám combsérülést szenvedett a szlovák bajnokságban

„Érzésem szerint vasárnap, a harmadik meccsen még nem leszek kész, de remélem, nem kell többet kihagynom.”


 

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: edzőcserét jelentettek be Vay Ádám szlovákiai csapatánál – hivatalos

Jégkorong
2025.01.15. 16:36

Vay Ádám: Kicsit seggbe akartam volna rúgni a szlovákokat

Jégkorong
2024.08.31. 08:32

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01
Ezek is érdekelhetik