Jégkorong: távozik a FEHA19 ukrán-finn vezetőedzője

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 14:44
Anatolij Bogdanov a játékosai körében (Fotó: https://feha19.hu)
Távozik a jégkorong Erste Ligában utolsóként záró FEHA19 vezetőedzői posztjáról Anatolij Bogdanov.

A székesfehérvári hokiklub kedden a honlapján jelentette be, hogy az ukrán-finn szakember szerződése lejárt, a megállapodást pedig az egyesület menedzsmentje és a tréner döntésének értelmében nem újítják meg a következő idényre.

A közleményben emlékeztettek, hogy a 38 éves Bogdanov 2021 nyarán a finn TPS-től érkezett a FEHA19-hez, ahol nehéz feladatot vállalt, mivel a juniorkorú játékosokat kellett a hivatásos felnőtt jégkorong követelményeire felkészítenie.

„Hároméves munkáját a legapróbb részletekre is odafigyelő, kérlelhetetlen alaposság, valamint kiemelkedő igényesség és professzionalizmus jellemezte, és ezeket a tanítványaitól is megkövetelte. Játékosainak fizikai és taktikai felkészültsége, valamint a FEHA19 fiatal csapatának lendületes, érett játéka a magyar jégkorongsport egészének elismerését kivívta” – írták.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik