Kiss Dávid: Pánikra nincs ok a szerdai vereség miatt, csak fáj

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.15. 09:33
Kiss Dávid szerint becsapós csapat a Vorarlberg (Fotó: Koncz Márton)
A Vorarlberg ellen térhet vissza a Fehérvár a győzelmi útra péntek este. Kiss Dávid beszélt a csapat pillanatnyi helyzetéről.

– Megszakadt a győzelmi sorozat, de bontsuk ketté a legutóbbi kilenc meccset. Mi állt össze annyira, hogy a Bécs elleni vereséget megelőzően nyolcszor nyert a Volán?
– Igazából minden, ahogy jöttek a győzelmek, úgy nőtt az önbizalmunk. Sokat korcsolyáztunk, agresszívak voltunk, kezdett összeállni a játékrendszer – válaszolta a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője, Kiss Dávid. – Voltak és vannak hiányzóink, ami miatt még jobban össze kellett tartanunk. Akiknek általában kevesebb jégidő jut, azok olyan pozíciókban játszottak, amelyekben meg kell mutatniuk, mire képesek, az úgynevezett topjátékosainknak meg húzóemberré kellett válniuk, mindkettő sikerült. A kapusteljesítményünk is nagyszerű volt, kevés gólt kaptunk, így elégnek bizonyult néhány lőtt gól, hogy meccseket nyerjünk.

– Szerdán viszont a Vienna Capitals ellen mintha kicserélték volna a csapatot, hiányzott a kellő összhang, és sok volt a pontatlanság. Mi kell, hogy visszanyerjék a válogatott szünet előtti formájukat?
– Nemigen tudtunk az utóbbi időben jé­gen lenni komplett kerettel. A csapat fele a magyar válogatottnál volt, a másik fele pihent. Kedden edzettünk újra először. Tréningekre és meccsekre van szükségünk ahhoz, hogy visszaszokjunk. Ennek hiánya miatt volt olyan a játékunk, amilyen. Persze, adódtak pontatlanságaink, de a bécsieknek hat igazi gólszerzési lehetőségük volt, ennyire keveset én még nem láttam, mióta edzősködöm. Ebből lőttek egy gólt üres kapura, kétszer emberelőnyből próbálkoztak, és öt az öt ellen háromból kettő bement nekik. Nekünk volt tizennégy lehetőségünk, egyet sikerült belőni, a többit mind elpuskáztuk. Elég volt ennyire passzívan játszaniuk, így is nyertek. Ilyen a sport, néha megérdemelten nyersz, néha meg nem nyersz akkor sem, ha megérdemelnéd. Fájó, hogy így ért véget a győzelmi sorozatunk, de kell néha egy ilyen pofon is, mert pénteken újra ki kell korcsolyáznunk a hazai közönség elé, és megmutatni, hogy tudunk úgy hokizni, mint a Bécs elleni párharcot megelőző nyolc mérkőzésen.

– Kilenc meccsen nyolc győzelem így is kiváló mérleg, ráadásul pénteken a tabellán utolsó Vorarlberg ellen lehet javítani.
– Becsapós csapat a Vorarlberg, lehet, hogy utolsó, de az idény elején legyőzött minket, szerdán pedig a Pustertalt múlta felül. Offenzívan játszik, a védekezése kicsit szellős, de játékosai rengeteget korcsolyáznak, egyfolytában rohannak az ellenfél kapuja felé, és lőnek mindenhonnan. Csütörtökön edzettünk egyet, ez nem elég a visszarázódásra, de több, mint a semmi. Az biztos, hogy a Vorarlberg teljesen más ellenfél, mint amilyen a Bécs volt.

– Az viszont a Volán malmára hajthatja a vizet, hogy jól védekezik az idényben, ha ezzel kihúzza a Vorarlberg méregfogát, sima győzelem is lehet, nem?
– Úgy legyen, de biztos vagyok benne, hogy ellene is csakis vért izzadva szerezhetünk pontokat. Az intenzitásunkat, a küzdőszellemünket fejleszteni kell, védekezésben és támadásban is élesnek kell lennünk. Melós mérkőzés lesz.

– Ebben a kiírásban is tízmeccses résztávokra osztották fel az idényt és tűztek ki köztes célokat?
– Igen, az első ilyet már lezártuk, tízből hét meccsünket megnyertük, ami egyébként a célunk is volt, a második etapban ötből négy győzelmet szereztünk eddig. A célunk mindegyikben a tíz meccsből legalább hét győzelem, és ha ezt sikerül megvalósítani, az a tabella első három helyének valamelyikét jelentheti. Pánikra nincs ok a szerdai vereség miatt, csak fájó, hogy nem sikerült történelmet írni a sorozatban kilencedik sikerrel.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
19.15: Hydro Fehérvár AV19–Pioneers Voralberg (osztrák)
19.15: Klagenfurt (osztrák)–Black Wings Linz (osztrák)
19.15: Innsbruck (osztrák)–Bolzano (olasz)
19.15: Vienna (osztrák)–Salzburg (osztrák)
19.15: Villach (osztrák)–Pustertal (olasz)
19.45: Asiago (olasz)–Graz (osztrák)
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik