„A sportos múltam a mai napig elkísér” – interjú Sík Fridával

– Tudatosan sikerült felépítenie ezt a színes életformát?
– Lényegében igen. Kislányként minden lében kanál gyerek voltam, már fiatalon vonzott a színpad közelsége: színjátszó kör, néptánc, divattánc, vers- és prózamondó verseny, énekkar. A sport sem hagyott hidegen, a lovaglás mellett az extrém sportokat kedveltem, a bungee jumpingot, a raftingot, a sziklaugrást és sziklamászást, ezekhez tegyük hozzá a telente űzött síelést, snowboardozást. Szóval készültem az életre…

– Ma hogyan néz ki egy zsúfoltabb napja?
– Indul a harmadik osztályos kisfiammal Győrszentivánon, ahol élünk. Ezt követően kihagyhatatlan a funkcionális köredzés, különböző eszközökkel teljes átmozgatást jelent saját testsúlyos mozgásformában; egy erre a célra szerveződött csoport tagjaként tréningezem. Próbaidőszakban következik a Győri Nemzeti Színház, délután kettőig teljes erőbedobással keresem a rendező által rám bízott aktuális karakteremet. Az ebéd után tanítok, drámafoglalkozást tartok általános iskolásoknak, majd irány újra a szentiváni iskola, viszem Zalán fiamat az éppen esedékes délutáni programjára, fociedzésre vagy lovagolni. Este felkészítem őt az aznapi hátralévő és a másnapi dolgaira, majd mennem kell vissza a színházba, előadáson meghódítani a győri közönség szívét. Tizenegy órára érek haza, leváltani édesapámékat a kisfiam mellől.

– Akadnak azért lazább napjai is?
– Ezen gondolkodnom kell egy kicsit… Annyiban változó, hogy ha nem igényelnek személyes jelenlétet az elfoglaltságok, akkor készülök a színházon kívüli elfoglaltságaimra:
a gyerekműsoraimra, az irodalmi estjeimre, a show-műsorokra, vagy a nemrégiben egy gitárossal alakított Akusztik Duóval az éppen aktuális meghívásnak teszünk eleget. Fesztiválon, falunapon vagy más ünnepségen próbálunk kellemes hangulatot varázsolni.

– Melyik vágya volt előbb: a színpad utáni vagy a lovaglással kapcsolatos?
– A lovas életbe szinte belenőttem. Annak idején családi lovardánk volt tizenhat lóval, nyaranta turnusokban táboroztattunk, hétvégenként tereplovaglást rendeztünk, és részt vettünk az úgynevezett rókavadászatokon, amelyek terepen lovat és lovast egyaránt igénybe vevő feladatok. Beleszülettem egy paradicsomi gyerekkorba, és majdnem párhuzamosan
a lovasélményekkel fogalmazódott meg bennem a színpad utáni vágy. Utóbbihoz a Váci Mihály Általános Iskola tanárai minden támogatást megadtak, és igyekeztem is élni
a lehetőséggel.

– Hogyan kapcsolódott ehhez az oktatás, az igény, hogy emberekkel foglalkozzon?
– Állatorvos édesapám mindenképpen szerette volna, ha civil pálya, mondjuk, a jogi diploma felé indulok, de amikor ráérzett, hogy a színházi álmom nem csupán görögtűz, megkaptam a hozzájárulását azzal a feltétellel, ha mellette másik, ugyancsak fontos képesítést szerzek. Miután megismerkedtem a lovaglással, már érződött rajtam édesanyám pedagógiai vénája, ezért is döntöttem úgy, hogy a fiatal korosztály fejlesztése lesz a másik misszióm.

– Miért éppen a Gór Nagy Mária Színitanodát választotta a színészmesterség elsajátítására?
– Zöldfülűként úgy okoskodtam, hogy két felsőfokú végzettség megszerzéséhez ez lesz a könnyebben járható út. Döntésemet egy pillanatra sem bántam meg, mert bár nem volt könnyű, a diákéveket azért másként kellett átélnem, mint a csupán egyfelé koncentrálóknak. Olyan remek színész tanáraim voltak, mint például Puskás Tivadar, és a rendező tanárokra is csak jót mondhatok: Korcsmáros György, Sztarenki Pál és Szurdi Miklós neve alighanem jól cseng a szakmában.

– Volt sport témájú darabban szerepe abban az időben. Miként emlékszik rá?
– Egressy Zoltán 4x100 című művének győri bemutatásáról sajnos lemaradtam, akkor vártam a kisfiamat. Viszont volt szerencsém eljátszani Kiseszter szerepét az RS9 Színházban. A történet egy olimpiára készülő váltófutócsapat bonyodalmairól szól. Futottunk, tréningeztünk, készültünk rá, izgultunk, hogy hiteles legyen az élsportolói karakterek megformálása. Nekem ebben sokat segített a sportos múltam, amely elkísér a mai napig. Tavaly megvettem életem első országúti kerékpárját, nem volt olcsó, de ha szeretnék kikapcsolódni, hű társra találok benne.

– Tizenöt éve a Győri Nemzeti Színház művésze. Mely szerepeire gondol vissza a legszívesebben?
– Elsőnek a Két úr szolgáját említeném, Funtek Frigyes rendezte, nyolcvanszor játszhattam el benne Clarice-t, aki után több kérő epekedik. Hasonló karakter A windsori víg nőkben Anna Page, ezt Valló Péter kiváló rendezése miatt emelném ki. A harmadik a Salemi boszorkányok, Bagó Bertalan állította színpadra, az őrült leány, Betty Paris bőrébe kellett bújnom. Még a függöny legördülése után is szótlanul ültünk mi, szereplők, annyira a dráma hatása alatt voltunk. Jelenleg Feydeau A hülyéje című bohózatában Lucienne-t, a még éppen tisztességes asszony szerepét játszom Pataki András rendezésében.

– Van még megvalósulásra váró szerepálma?
– Harminchét évesen még bízom benne, hogy megtalálnak a fiatalos szerepek. Egyetlen vágyam van: Blanche DuBois, a szebb napokat látott asszony megformálása Tennessee Williams A vágy villamosa című drámájában. Egyébként azt a szerepet szeretem, azt tudom kézben tartani, amelyre a rendező alkalmasnak tart és kiválaszt. Ha megvan, az a színésznek kiegyensúlyozottságot ad.

– Milyen elvek vezérlik a pedagógiai hivatásában?
– Az emberépítés, a mindennapi életben helytálló gyerekek nevelése a célom, akik jól érzik magukat a bőrükben – ehhez használni tudom a színház és a dráma eszközeit. Mivel pszichológiát is tanultam, egyéni fejlesztéssel is sikerült eredményt elérnem, nemcsak csoportban. Igyekszem fejleszteni a fiatalok beszédtechnikáját, kommunikációját, kreativitását, improvizációs készségét. Jó visszaigazolás, hogy sokan szerepeltek már közülük nagyszínházi darabokban, ezzel eleget teszünk a tehetségek ápolásának is.

– Azt mondják, lóháton is színház az élet. Igaz a mondás?
– A Magyar Lovas Színház Komárom előadásainak résztvevőjeként vallom, hogy igen. Kolléganőm, barátnőm, Fehér Nóra régóta tag, és mivel női vonalon kevés a társulat lovasa, beajánlott a művészeti vezetőnek, akit két perc alatt sikerült meggyőznöm a lovas tudásomról. Decemberben múlt egy éve, hogy elkezdtem, azóta négy produkció nyolc előadásában vettem részt, közöttük volt a Ludas Matyi és egy operettgála is. Lovas szenvedélyemet kiélhetem a próbákon, de havonta egyszer otthon is, egy szentiváni lovardában lovak közelében lehetek. A ló és lovasa közti harmónia természetesen megmaradt bennem, ennek lényegét csak az érti, aki műveli is ezt a szép sportot, ezáltal függőséget érez iránta. A ló okos állat, beszélni lehet vele, nagyon hálás a törődésért.

– Élete, karrierje cáfolja a „senki sem lehet próféta a saját hazájában” mondást. Sík Fridának hogyan sikerült?
– Gyerekkoromban álmodoztam erről, és a képzelet végül valóságot teremtett. Végig kellett járnom az utat. Volt idő, amikor nem esett jól, ha a máshonnan érkező többnek látszott, mint én, aki úgymond kéznél voltam. De kitartottam, és most azt csinálom, amit akarok és szeretek, a helyemen vagyok, és jól érzem magam. Sokan kérdezik, hogy van minderre energiám. Úgy, hogy mindent szeretettel csinálok, semmit sem érzek tehernek. A közben kapott pozitív energia visz tovább, az egyik kapcsolódik a másikba, kerek egésszé formálva az életemet.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. február 15-i lapszámában jelent meg.)