Multisport Eb, kajak-kenu: magyar arany a paraversenyben

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 17:57
null
Juhász Tamás (MTI, Koszticsák Szilárd)
Rendessy Eszter bejutott a döntőbe K-1 500 méteren a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló kajak-kenu kontinensviadalon, a paraverseny pénteki döntős programjában pedig született egy magyar aranyérem Juhász Tamás révén.

 

Az UTE 19 éves kajakosa korábban aranyérmet szerzett Kőhalmi Emesével 1000 méteren, majd késő délután még vízre szállt az olimpiai szám középfutamában, amelyből három versenyző jutott a legjobb kilenc közé. A versenyt Rendessy nyerte, így magabiztosan lépett tovább a fináléba.

A para szakág pénteki döntőiben a VL2-es kategóriában a férfiaknál Juhász Tamás szerezte meg az aranyérmet, Suba Róbert negyedik lett, míg a nőknél VL3-ban Molnárné Tóth Julianna hetedikként zárt, ugyancsak 200 méteren.

„Őszintén szólva nem számítottam erre a győzelemre. Arra gondoltam, hogy valahol az érem közelében lehetek, de nagyon jól összejött minden annak ellenére, hogy nem a saját hajómmal mentem és meg is vagyok egy kicsit fázva. Amúgy pedig nagyon tetszik a víz, nagyon könnyű, jó benne evezni” – nyilatkozott az MTI-nek a 46 éves újdonsült Európa-bajnok.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Hüttner Csabának még meg kell hoznia néhány nehéz döntést

Kajak-kenu
2024.06.18. 09:01

Kajak-kenu: sztárokkal teletűzdelt betétfutam a sportoló nemzetért

Kajak-kenu
2024.05.10. 17:24

Kajak-kenu: visszavonult Csay Renáta, minden idők legeredményesebb maratoni kajakosa

Kajak-kenu
2023.12.20. 22:01

Amikor mások elfáradtak, ő belehúzott – nyolcvanéves az olimpiai bajnok Hesz Mihály

Egyéb egyéni
2023.12.15. 11:03

Párizs: Csipes Tamara újabb olimpiai dobogóra vágyik

Kajak-kenu
2023.12.11. 11:01
Ezek is érdekelhetik