Nem rettennek meg az olimpiai elvárástól kajak-kenusaink

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 17:39
Ők képviselik hazánkat a párizsi kajak-kenu viadalokon (Fotó: Koncz Márton)
Tizenhatan képviselik a magyar színeket kajak-kenuban az olimpián, Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint századokon, ezredeken múlhat az érmek és a pontszerző helyezések sorsa.

Tűsarkúban tipegő madame az Eiffel-torony előtt, egyik kezében retikül, a másikban versenyhajó. A Magyar Kajak-kenu Szövetség hétfői csapatbemutatóján ötletes és látványos grafika fogadta a vendégeket a budapesti Stopper úszóház kivetítőjén, amelyen a párizsi indulóink portréi is feltűntek, miután Hüttner Csaba szövetségi kapitány egyesével a színpadra szólította őket.

„Tizenhat versenyzőnk száll vízre az olimpián. Az volt a célunk, hogy ismét minden számban rajthoz álljunk, és amelyikben tudunk, két egységet indítsunk – kezdte Hüttner Csaba, aki az esélyekről is beszélt. – A párizsi olimpia kiélezettebb lesz, mint a tokiói, századokon, ezredeken múlhat, ki lesz érmes vagy pontszerző. A lényeg, hogy nem voltak hátráltató tényezők az alapozás során, a versenyzők mindenre felkészültek, megfelelő állapotban várják, hogy elutazzunk Párizsba.”

Hüttner Csaba a női kajakosokkal kezdte a bemutatást, kiemelte, hogy Csipes Tamara mindhárom számban, K–1, K–2 és K–4 500 méteren is rajthoz áll. A szövetségi kapitány szerint a pályafutása harmadik olimpiájára készülő klasszis rutinjával sokat segíthet a három ötkarikás újoncnak, Gazsó Alida Dórának, Fojt Sárának és Pupp Noéminek.

A férfiaknál Kopasz Bálint a királyszám, a K–1 1000 méter címvédője, Varga Ádám ugyanebben a számban ezüstérmes lett Tokióban – az volt az első olimpia, amelyen kajak egyesben és párosban egy országból két egység is indulhatott. Mivel ezúttal K–2 500 méteren csak az Európa-bajnok Nádas Bence, Tótka Sándor duót nevezték első körben, Hüttner Csaba úgy döntött, a lehetőséget kihasználva összeülhet Kopasz és Varga, így két esélyünk is lesz Párizsban az éremszerzésre. A négyest Nádas és Tótka mellett Csizmadia Kolos és Kuli István alkotja, utóbbi a tokiói játékokról vállsérülése miatt maradt le.

Ami a kenusokat illeti, az utolsó kvótát Takács Kincső szerezte meg május elején Szegeden, rajta kívül a 19 éves Kiss Ágnes indul C–1 200 méteren. A magyar csapat legfiatalabb versenyzője berobbant a felnőttmezőnybe, sokan titkos esélyesnek tartják, C–2 500 méteren Nagy Biankával ül össze.

„Ez az olimpia már az övék lesz” – mondta Hüttner Csaba a férfikenusokra, akiket Tokióban betegség hátráltatott, ám ezúttal jó állapotban, bizakodva várják a játékokat. Adolf Balázs az 1000 méter mellett 500-on párosban is vízre száll Hajdú Jonatánnal, míg Fejes Dániel egyesben indul.

„Az elmúlt húsz évben a kajak-kenu volt a legeredményesebb sportágunk, de ennek nem tehernek, hanem ösztönzőnek kell lennie – hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki egy idézettel is köszöntötte a versenyzőket. – A győzelem nem mindig azt jelenti, hogy tiéd az első hely. Az igazán nagy győzelem, ha olyan teljesítményre vagy képes, amire még sohasem voltál. Ha ez megvalósul Párizsban, biztosan sikeres olimpián leszünk túl.”

Schmidt Ádám beszédében minden versenyszámra kitért, a K–1 1000 méterről azt mondta, reméli, hogy a tokióihoz hasonló dominanciát láthatunk Kopasztól és Vargától – a sorrend neki nem számít, csak a nagy riválist, a portugál Fernando Pimentát tartsák maguk mögött a mieink. A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke, Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár külön köszöntötte a tokiói bajnokokat, majd a várakozásáról beszélt.

„Egy aranyra vagyunk az úszóktól az örökrangsorban, amit az imént meg is mutattam Hüttner Csaba kapitány úrnak – mondta mosolyogva Schmidt Gábor. – Hogy van-e elvárás a csapat felé? Van, mert amióta az 1954-es világbajnokságon letettük a névjegyünket, mindig a világ élvonalába sorolják a kajak-kenusainkat, de a versenyzőink nem rettennek meg ettől. Ilyenkor azt szokták kívánni nekik, hogy váljanak valóra az álmaik, de nem álmaik, hanem céljaik vannak, amelyek eléréséért rengeteget dolgoztak. Azért szurkolok, hogy mindenki a lehető legjobban oldja meg a feladatát.”

A MAGYAR CSAPAT
Férfiak
Kajak
500 m. K–2: Nádas Bence, Tótka Sándor; Kopasz Bálint, Varga Ádám. K–4: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor
1000 m. K–1: Kopasz Bálint; Varga Ádám
Kenu
500 m. C–2: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán
1000 m. C–1: Adolf Balázs; Fejes Dániel
Nők
Kajak
500 m. K–1: Csipes Tamara; Gazsó Alida Dóra. K–2: Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra; Pupp Noémi, Fojt Sára. K–4: Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra 
Kenu
200 m. C–1: Kiss Ágnes; Takács Kincső
500 m. C–2: Kiss Ágnes, Nagy Bianka

Hatan képviselik a sportágat a paralimpián
Példamutató módon az olimpikonokkal együtt a párizsi paralimpiára készülő kajak-kenusokat is köszöntötték a Stopper úszóházban. A Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára, Urr Anita hangsúlyozta, a szövetség az épekhez hasonlóan minden támogatást megadott a felkészülés során, a következő másfél hónapban a csúcsforma elérése az elsődleges cél. Hajdu Botond szövetségi kapitány bemutatta a párizsi indulóinkat: Varga Katalin Eszter, Boldizsár Dalma, Molnár Nikoletta, Kiss Tibor és Suba Róbert már biztosan ott lesz a paralimpián, a hatodik kvótáért Juhász Tamás és Kiss Péter Pál küzd a szegedi válogatón.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik