A tűzoltók eszén is túljártak a fiúk – az Aranycsapat legfontosabb időszaka, 2. rész

Ha hinni lehet a korabeli híradásoknak, az angol futballisták sportemberként könyvelték el a katasztrofális, 7:1-es vereséget. A Mátyás Pincében megtartott banketten még nótáztak is Toki Horváth Gyula cigányprímás unszolására. Toki Horváthnak – mesélték – nem lehetett ellenállni, az pedig külön érdeme, hogy repertoárjában főszerep jutott a népdaloknak.

Az angol újságírók ugyanakkor meglehetősen vitriolosan kommentáltak, hogy stílszerűek (Mátyás Pince) legyünk, kezdjük Scottie Hall-lal:  „A Wembley után egy újabb Magyar Rapszódia! Szinte hallani lehetett a hegedűvonók suhogását. Szépség, méltóság, önkívület, nagyvonalúság és kaland!” – írta a Daily Sketch hasábjain. A Daily Express nem finomkodott, címlapján egy urnával jelent meg, a kommentár pedig: „Az angol labdarúgás hamvai. Szeretetteljesen emlékezve az angol labdarúgásra, amely meghalt Budapesten 1954. május 23-án. Gyászoló barátai és ismerősei mérhetetlen őszinte fájdalmára. Hamvait a Dunába fogjuk szórni.” 

Hasonló hangnemben, de a lényeghez jobban közelítve írt a Yorkshire Post:   „Végre megbűnhődtünk labdarúgó bűneinkért. A magyarok súlyosan megalázó, keserves árat fizettettek velünk azért a húszévi mulasztásunkért, hogy nem helyeztük a nemzeti érdekeket a klubérdekek fölé. Az angol labdarúgó nagyság budapesti fejfájára: »Meghalt a túlzott klubönzéstől.«”

Az angol búsongásnál értékesebb volt az MTK legendás, stílusteremtő edzője (1914–1921), Jimmy Hogan véleménye. Elmondta, hogy amikor Magyarországon dolgozott, mindig olyan labdarúgásról álmodozott, amilyet a magyar válogatott képvisel. Igyekezett, de a tökély a mostani csapat. Ami pedig az angolokat illeti: „Le kell törölnünk a táblát és újból fel kell írnunk a leckét.”

A szép szavaknál sokkal fontosabb volt, hogy lévén utolsó fellépésünk a svájci világbajnokság előtt, a szakértők már előre kiosztották nekünk az aranyérmet. A FIFA elnöke, Jules Rimet úgy nyilatkozott, hogy Magyarországot csak Brazília és Uruguay szoríthatja meg, ám legyőzni nem tudja.

Két nappal a magyar–angol után az MLSZ elküldte 22-es keretét a FIFA-nak. Meglepetés csak annyi volt, hogy Sándor Károly nem fért be a csaknem két tucat játékos közé. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány vacillált, hogy Budai II László vagy Csikar legyen-e a kiválasztott, végül Budai mellett döntött, ő lett az akkor már legjobban favorizált Tóth II József tartaléka a jobb szélen.
Az előkészületek roppant alaposak voltak, kezdve a teljes orvosi kivizsgálással. Kiderült például, hogy Bozsik Józsefnek sürgősen ki kell venni a manduláját – megtörtént. Figyeltek az étkezésre is, napi 6000 kalória bevitele volt a norma, aki pedig hozzászokott, megihatott egy-két pohár fröccsöt. Ügyeltek a vitaminokra is, olyan gyümölcsöket is kaptak a fiúk (narancs, banán, grapefruit), amilyeneket korábban szinte alig láttak. Hogy éppen Solothurn lett a küldöttség svájci otthona, abban nagy szerepük volt a meteorológusoknak és a sportorvosoknak.

Sebes csak azon kesergett, hogy legerősebb csoportellenfelünkről, az NSZK-ról keveset tud. Nem véletlenül, hiszen háború után csak 1950-ben játszották (játszhatták) első meccsüket a nyugatnémetek, a világbajnokságig 19 mérkőzésük volt, s mindössze háromszor kaptak ki (Törökország, Írország, Franciaország).

A küldöttség zöme május 26-án indult útnak, és már csak a július 4-i döntőt követően jött haza. Az első állomás Luxemburg volt, ahol az Union Luxembourggal volt lekötött edzőmeccse a csapatnak. Rengetegen tolongtak a Keleti pályaudvaron, villantak a vakuk, autogramért ostromolták a játékosokat, a beszámolók szerint legalább annyian búcsúztatták a fiúkat, mint 1953 novemberében, az Évszázad mérkőzése előtt.

A Népsport munkatársa is felült az Arlberg expresszre, és a határig elkísérte a küldöttséget. Hidegkuti Nándort megkérdezte, hogy mit visz magával a hathetes útra. „Elsősorban jó néhány könyvet. Magam sem tudom pontosan, miket, mert a feleségem csomagolta be, de remélem, hogy az otthon lévő sok száz kötetből a legjavát készítette elő. Viszem a fényképezőgépemet, s ami ennél is fontosabb, a keskenyfilm-felvevőgépemet. Sokat akarok filmezni, amikor pedig mi játszunk, valamelyik tartalékjátékosunk dolgozik majd helyettem” – mondta Hidegkuti, aki egyébként nem volt jól, mert az indulás előtti közös vacsorán az egyik Rákóczi úti étteremben elrontotta a gyomrát.    „Túl nehéz ételekből állt a menü. Erre figyelni kell!” – így Kreisz László dr. csapatorvos.
A fiúk a vonaton is roppant népszerűek voltak, megesett, hogy az egyik állomáson álmából keltették fel Puskás Öcsit, hogy átnyújtsanak neki egy virágcsokrot, másoktól pedig borotválkozás közben kértek aláírást.

Homokszem volt a gépezetben, hogy a luxembourgi szálloda későn kapta meg az MLSZ táviratát, így a hajnali érkezés után nem voltak készen a szobák. Így aztán reggeli edzés következett, ami még jól is jött, mert így később volt idő egy kicsit vásárolgatni.

Az Union nagyon készült ellenünk, a csapat edzője, Lengyel Nándor és a válogatott szövetségi kapitánya, Volentik Béla elmondta, hogy jobb eredményt szeretnének elérni, mint az angolok Budapesten. Hogy a pálya talaja nekik kedvezzen, a meccs előtti napon a város tűzoltói (!) gyakorlatoztak rajta, jócskán elárasztva vízzel a játékteret. Aztán este megeredt az eső is, így igencsak csúszós volt a gyepszőnyeg.

Mindez nem zavarta a mieinket, 10:0-ra nyertek, nagy közönségsikert aratva. Sebes nem volt teljesen elégedett:  „Az első félidőben oldalt adogatásokkal széthúztuk a mezőnyt és pontos átadásokkal igyekeztünk futtatni, fárasztani az ellenfelet. Az viszont hiba volt, hogy túlságosan is sok volt az oldaladogatás és ritkán törtek előre a csatárok. Általában kevés volt a lyukrafutás és a lyukraadás. A hosszabb előreadásokat sokszor bizony a hazaiak szerezték meg. Helytelen volt az is, hogy a fedezetek némelykor szinte a csatárok nyakára vitték a labdát. Szünet után már lényegesen jobb volt csapatunk támadó összjátéka. Ekkor sok gördülékeny, korszerű helycserés támadást láthatott a közönség.”

Annak viszont örült a kapitány, hogy Puskás Öcsi újabb másfél kilót leadott a súlyából, már csak egy kilót kell fogynia, amivel nem lesz gond, mert roppant sportszerűen él.
A meccs szombaton volt, másnap kirándult a csapat, majd este moziba ment. Hétfő reggel indult útnak Solothurnba, a világbajnokság alatti szálláshelyére. A De Lëtzeburger Sportfëschertől – a vb-n történtek ismeretében – érdekes útravalót kapott: „Meg kell azonban jegyezni, hogy egy olyan csapat, amelynek játékosai kitűnő erőnléttel rendelkeznek, nagyon veszélyes lehet rájuk, különösen akkor, ha egy-két gól után nem jönnek annyira zavarba, mint a mieink.”

(A következő részben: Bonaparte tábornok nyomdokain)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. június elsejei lapszámában jelent meg.)