Kincsem: a világcsúcstartó csodakanca

A fantasztikus pályafutás részletes leírásával a két szerző, dr. Hecker Walter és Brenyó József szinte „lubickolt” a témában, amelyről mindketten rengeteget tudnak. Messziről indítanak, a lóversenyzés magyarországi kezdeti időszakát dolgozzák fel az első fejezetben. Természetesen a legizgalmasabb rész a Kincsem négyéves versenyidőszakát bemutató négy fejezet.

Érdemes felidézni a legendás történetet, amely pályafutását nagymértékben meghatározta. Blaskovich Ernő ménesében 1874-ben hét csikó született. A tulajdonos többségüket eladásra szánta. A következő év májusában Orczy Elek báró és Lónyai Béla gróf vételi szándékkal megszemlélte a csikókat. Blaskovich két hármas csoportban kínálta őket, a gyengébbnek vélt hetediket fel sem vezette. Az érdeklődők nem voltak elégedettek a csoportosítással, cseréltek, majd abban egyeztek meg, hogy Waternymph csikóját vegyék ki, és vezessék ki az istállóban lévőt. Ezután az urak váratlanul gyorsan megállapodtak a csoportosításban, és egyenként hétezer forintért megvették a hat lovat. Ez volt az egyetlen eset, amikor Kincsem, merthogy ő volt a hetedik, nem az élen végzett. Ám így is nyert!

Ugyanis hamarosan az angol Robert Hesp idomár tréningezte, és rövid idő alatt kiderült, kettejük közös munkája fantasztikus sikereket eredményez. Szembetűnő, hogy a magyar galopp három leghíresebb lovának pályája egyaránt nehezen indult, ám annál fényesebben folytatódott. Kincsemet a mustráról visszavezették az istállóba, Imperiálért sem kapkodtak a legnevesebb idomárok, és Overdose is szinte ráadásként került a magyarországi csomagba, nem miatta regisztráltak az árverésre.

Néhány izgalmas történet felvillantásával is érzékelhető, jó lóra tesz, aki elolvassa a könyvet. Gyorsan végezhet vele, mert nem lehet letenni. Miért kellett egy éjszaka Robert Hespnek átúsznia a Dunát?

Miért Németországban versenyzett először? Miért nem lehetett 1877-ben a budapesti St. Leger futam előtt a győzelmére fogadni? Miért neveztek el Baden-Badenben egy romos kutat Kincsemről?

Ezekre a kérdésekre is kimerítő választ kapunk, miként arra is, hogy a berlini sikere politikai enyhülést eredményezett. Történt, hogy I. Vilmos német császár Ezüst Pajzs elnevezésű díjáért futott, végig vezetve három hossz előnnyel nyert. A császárt lenyűgözte Kincsem teljesítménye, kérte, vezessék elé. Hosszasan figyelte, gyönyörködött benne, majd a kísérő Sztáray János gróffal szívélyesen társalgott a kancáról. A német újságírók nagy jelentőséget tulajdonítottak az esetnek, hiszen tizenhárom évvel Königgrätz után, ahol a porosz seregek legyőzték a Habsburg-hadakat, német-porosz részről ez volt az első nyilvános közeledés az egykori ellenfélhez. Mindez egy magyar kanca remeklése miatt. „Lódiplomácia”…

Fantasztikus sorozatot produkált, mind az 54 versenyét megnyerte, amellyel ma is világcsúcstartó! Győzelmi szériája mellett az is kiemelkedő teljesítménye, hogy 900 métertől 4000 méterig minden távot jól bírt. Ezt talán érdemes lett volna bővebben tárgyalni, hiszen elképesztő, hogy rövid távtól hosszúig mindent magas szinten hozott. Ribárszki Sándor, tizenegyszeres sampion, hatszoros derbigyőztes találóan jellemezte Kincsem teljesítményét:      „Jó lónak nincs távja!”

Érdekes fejezet a Kincsem utódairól szóló összeállítás. Gyermekei nem közelítették meg anyjuk képességeit. Első ivadéka, Budagyöngye „csupán” az északnémet derbi megnyerésével büszkélkedhetett, viszont az unokája, a gyönyörű küllemű Beregvölgy osztrák derbit nyert, összesen nyolc futásából hatszor győzött. Kincs-őr nevű fia viszont jól mutatkozott be, favoritja volt a hamburgi északnémet derbinek, ám a verseny reggelén élettelenül találták a boxában. Mérgezést gyanítottak, több bukmékernek hatalmas veszteséget okozott volna papírforma-győzelme. Istállótársa, a vezetőlónak nevezett Urambátyám azonban remekül helyettesítette, esélytelenül is megnyerte a derbit…

A fentiekből is kitűnik, cseppet sem unalmas olvasmány a csaknem százoldalas, gazdagon illusztrált könyv, annak ellenére, hogy valamennyi versenyben Kincsem győzött!

(Dr. Hecker Walter, Brenyó József: Kincsem – A verhetetlen versenyló igaz története, Erdélyi Szalon – IAT Kiadó, 2023)

Válasszuk ketté a mondandót: a MAFC száz évét (1897–1997) felölelő kiadvány szakosztályokra vonatkozó része száraz, szinte nem megy túl a felsoroláson. Mintha fűrészport rágcsálnék fűrészporral – más kérdés, hogy a terjedelem és szerkesztés meghatározza a felsorolást. Ami a labdarúgást illeti, a kiadvány megállja a helyét, érdekes történetek villannak fel. Külön érdekesség az alapítás körülményeit felelevenítő rész: a Műegyetemi Football Csapat az 1897. október 31-i BTC–Cricketer (osztrák, 1:2) mérkőzés után fogant, szinte még az öltözőben, ahol a meccsen részt vevő, továbbá a nézőtéren szurkoló hallgatók egy része elhatározta a megalakulást – eldöntve ezzel, hogy a műegyetemisták a jövőben a BTC riválisai lesznek. Továbbá kevéssé ismert a tény, hogy amíg a BTC klubszíne a piros-fehér, az 1898-tól Műegyetemi Football Club nevű együttesé piros-fekete, amely mind a mai napig megmaradt. S hogy került a címerbe az ötágú vörös csillag? A cseh Slaviától 1900. április elsején Prágában elszenvedett 10:0-s vereséget követően a házigazda vigasztalásul és a gonosz szellemek elleni védekezésül – nem vicc, a fáma szerint ez hangzott el – azt javasolta, a legyőzött ellenfél is használja jelképül az ötágú csillagot. Az első magyarok közötti mérkőzés is helyet kapott a kötetben, a történeti hűség kedvéért a Műegyetem 4:0-s félidő után 5:0-ra győzött a BTC II ellen a Millenárison 1898. február 6-án. Maradva a kritikánál: az addig rendben, hogy a szakosztályokat – a megszűnteket is – felsorolja a füzet, de az egyes sportágak egyéniségei jó, ha meg vannak említve. A súlyemelés címszó alatt megtaláljuk Nemessányi Árpád nevét, aki amatőrként a MAFC-ban kezdett, de a Tatabánya sportolójaként került ki az 1968-as olimpiára. Korrekt viszont a dr. Pósta Sándorra (kard egyéni) vonatkozó megállapítás, az is, mennyit jelentett az 1924-ben olimpiai bajnok jelenléte – s az sem tagadható, az amatőrségtől megfosztása, több válogatott vívó más egyesületbe igazolása erősen hozzájárult a hanyatláshoz – a szakosztály 1929-ben kiesett az első osztályból. Ha már szóba került Italo Santelli, mint aki megnyerte Magyarország és Ausztria egyéni kardbajnokságát, azt is meg lehetett volna említeni, hogy Pósta idővel azért nem léphetett pástra a válogatottban, mert korábbi mestere, Santelli mellett vállalt munkát. A kosárlabda a klub egyik legerősebb szakosztálya. A felsorolás mégsem villantja fel, mit jelent(ett) MAFC-osnak lenni. Mi az összekötő kapocs, ami egy életre egybekovácsolta az ott sportolókat? A futballal foglalkozó résznek talán éppen a legnagyobb hátránya, hogy túl aprólékos: akár azt is megtudhatjuk, mi volt a labdarúgók szerepe a sportmozgalom hazai és nemzetközi hírnevének megszerzésében (tényleg…). Ám ami fontosabb üzenet, hogy a MAFC mindig is a futballhátország stabil pillére volt – a nem mindig rendszerbarát értelmiség bázisa egyben. Leginkább azok kezébe való a kiadvány, akik fociztak az együttesben, több időszak csapatfelsorolása is benne van. A családias hangulatra jellemző, akadt olyan játékos, akire olyan hatással volt az edző, az egykori MTK-középhátvéd, 1964-ben KEK-döntőt játszó Danszky József, hogy őt kérte meg, legyen egyik gyermeke keresztapja. Kár, hogy ezt nem a füzetecskéből tudtam meg… (Péterfalvi Lajos, Nemesdaróczi István: MAFC – Műegyetemi Atlétikai és Football Club, 1897–1997, Műegyetemi Kiadó, 1997)

Futball, kábítószer, maffia – a hívószavak alapján nem nehéz kitalálni, a helyszín Kolumbia. Pablo Escobar, a hírhedt kolumbiai drogbáró fénykorában állítólag a világ kokainkereskedelmének nyolcvan százalékát tartotta a kezében, persze kérdés, lehet-e egy hozzá hasonló sötét figura esetében fénykorról beszélni. A Narcoball című angol nyelvű könyv az 1993-ben lelőtt narkókirály futballszenvedélyéről és a labdarúgás terén is érvényesített gátlástalan és szélsőséges módszereiről szól. Kiderül a kötetből, hogy mi köze volt a maffiavezérnek az 1993-as Buenos Aires-i Argentína–Kolumbia világbajnoki selejtező 5–0-s kolumbiai győzelméhez, illetve névrokona, az 1994-es vb-n öngólt szerző Andrés Escobar meggyilkolásához. (David Arrowsmith: Narcoball, Cassell, 2024) CS. P.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. június 22-i lapszámában jelent meg.)