Karizmatikus ikon, vérbeli sportember – Alain Delonra emlékezünk

Hozzá hasonló színész nem lesz többé – előtte sem volt.

A XX. századi kultúra és filmművészet olyan vezető alakja, aki úgy vált szexszimbólummá, világszerte ismert csillaggá, hogy nem különösebben vágyott rá, s nem is igen tett érte. Csak hipnotikus jelenléte volt a vásznon és az életben is. A puszta megjelenésével, karizmatikus kisugárzásával uralta a filmjeit, a testbeszédével, a nézésével teremtett karaktert.

Amellett, hogy felejthetetlen filmek sorában alkotott maradandót, öntörvényű életet élt – még halála után is „táplálva” a bulvársajtót. Az európai és a hollywoodi filmjátszás legnagyobb neveivel is felvette a verseny a vásznon, pályája elején Jean Gabin és Burt Lancaster mellett sem tűnt mellékszereplőnek, a legjobb rendezők – Luchino Visconti, Jean-Luc Godard, Jean-Pierre Melville, Michelangelo Antonioni, Louis Malle – rajongtak érte. Ahogyan a világszép nők is: egyetlen felesége, Nathalie Delon mellett párja volt a lenyűgöző színésznők közül Romy Schneider, Mireille Darc, Marisa Mell, Ann-­Margret, Lana Wood, Anne Parillaud.

Meglehetősen zaklatott gyerekkorából menekülve 17 évesen csatlakozott a francia haditengerészethez (már a kiképzés alatt felszereléslopáson kapták), szolgált a francia-indokínai háborúban, harcolt 1954-ben a Dien Bien Phu-i csatában. Huszadik születésnapját börtöncellában töltötte, mert ellopott egy katonai terepjárót és folyóba borult vele, amiért a haditengerészettől is leszerelték. Ügyességét, fizikai erejét, fegyverek iránti szenvedélyét innen eredeztethetjük, és azt is, hogy sohasem félt semmitől, a legvadabb kalandokat is vállalta a filmekben, nem támaszkodott kaszkadőrre.

A tengerészetnél szerzett tudását kamatoztatta a nagy áttörést hozó 1960-as filmjében, a Patricia Highsmith klasszikus regényét, A tehetséges Mr. Ripley-t feldolgozó adaptáció­ban – a Ragyogó napfény című mozi elbűvölő, de fojtottan veszedelmes Tom Ripley-jeként félelmetes ügyességgel vitorlázik, úszik. (Állítólag ez az Alboran Santo Stefano ll. vitorlás szerepelt az 1972-es A nyugalom első éjszakája című Delon-filmben is, s jelenleg Balatonfüreden horgonyoz Böröcz Istvánnak és a Hercsel családnak köszönhetően – adta hírül a veol.hu.)

Az ugyancsak 1960-as, a nemzetközi ismertségét meghozó Rocco és fivérei című filmben ökölvívót alakított, s a hiteles megjelenítés kedvéért hónapokat töltött a bokszteremben, keményen edzett, szétverette a szép képét is. Fizikumának megtartásához egyébként idős koráig bokszolt – ugyanúgy a vérévé vált, mint hasonló hatású kortársának, s későbbi jó barátjának, Jean-Paul Belmondónak. Sőt, bokszmenedzsernek is felcsapott, a középsúly profi világbajnoki címét hét évig magáénak tudó argentin Carlos Monzón több meccsét is ő szervezte az 1970-es évek első felében, a francia televízióban bokszmérkőzések társkommentátora is volt.

Kosztümös kalandfilmek sorában bizonyította, hogy remekül lovagol, vív, lő (Christine, A párduc, A fekete tulipán, Zorro), ikonikus alakot hozott létre a mesterlövészből – vagy inkább jéghideg bérgyilkosból – az 1967-es A szamurájban.

Imádta a gyors autókat – pilótát játszott a Kalandorok és Az autóversenyző című filmben is. Egyik barátja, a rali-világbajnokságon hét futamgyőzelmet jegyző, 1976-ban és 1977-ben Európa-bajnok pilóta, Bernard Darniche vezette a Delon tulajdonában lévő Lancia Beta Montecarlo N°51 versenyautót a 24 órás Le Mans-i megbízhatósági viadalon 1980-ban. A világhírű francia autóversenyzők közül Alain Prostot, Jean Alesit is barátjának mondhatta, számos Formula–1-es versenyen is feltűnt, főleg a Ferrari istállóban, a francia csapatvezető, Jean Todt sikeres érája alatt.

Szeretett és tudott biliárdozni – például Jean Gabinnel az Alvilági melódia című 1963-as filmben. Hogy mindezek mellett kiválóan teniszezett, síelt, sőt alkalomadtán még pétanque-kozott, futballozott és búvárkodott is, gondolom, senkit sem lep meg. Ment neki, bármiben próbálta ki magát.

Furcsa véletlen, de pályafutása utolsó nemzetközi filmsikere a 2008-as Asterix az olimpián című vígjáték volt, amelyben olyan világklasszis sportolók léptek színre vele, mint Zinédine Zidane, Amélie Mauresmo, Tony Parker és Michael Schumacher. Természetesen ő játszotta a történelem egyik legnagyobb uralkodóját, Julius Ceasart.

Az utóbbi években többször kapott sztrókot, 2022-ben limfómát, a nyirokrendszer daganatos megbetegedését diagnosztizálták nála. Svájcban gyógykezelték, de állapota folyamatosan romlott, augusztus 18-án, Douchy-ban lévő házában, családja körében hunyt el. Kérésére szűk körű szertartás keretében, augusztus 24-én, szombaton helyezik örök nyugalomra douchy-i birtokának kápolnájában, a 2021-ben elhunyt Belmondóéhoz hasonló állami gyászszertartást nem akart. Ahogy mondta, már régóta undorodott attól a világtól, amelyben a 2000-es években élt. Néhány esztendeje nyilatkozta a Paris Match-nak: „Az élet nem tartogat már nekem sok dolgot. Mindent megismertem, mindent láttam. Gyűlölöm ezt a kort, hányok tőle. Tele van lényekkel, akiket gyűlölök. Minden hamis, mindent meghamisítanak. Csak a pénz számít. Nincs többé tisztelet, se a kimondott szónak becsülete. Egész nap bűnesetekről beszélnek. Nem lesz bennem sajnálat, amikor el kell hagynom ezt a világot.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 24-i lapszámában jelent meg.)