„Tehetetlenségemben sírtam” – visszavonult Pepe, a portugálok védőikonja

A brazíliai születésű játékos nem egészen 18 évesen került Portugáliába, ahol előbb a Marítimo, majd a Porto csapatát erősítette – időközben megfordult a Bölöni László edzette Sporting akadémiáján is –, hogy aztán egy évtizedet töltsön el a világ legjobb csapatánál, a Real Madridnál. Pályafutása végén a Besiktasban, majd ismét a Portóban játszott, a portugál válogatottban pedig 141 alkalommal lépett pályára. Visszavonulását követően a Bajnokok Ligája-győztes és Európa-bajnok játékos a saját közösségi oldalára töltött fel egy félórás videót, amelyben a több mint két évtizedes pályafutására tekint vissza – ebből szemlézünk.

„Mindenekelőtt szeretném megköszönni Istennek, hogy tudást adott ahhoz, hogy végigmenjek ezen az úton – mondta Pepe a kisfilm végén, amelyben nem kronológiai sorrendben veszi végig pályafutása jelentősebb stációit. – Hálával tartozom azoknak a klubelnököknek, akik hittek bennem, és lehetővé tették, hogy elvégezzem a munkám. Ugyanígy hálás vagyok minden egyesületem minden egyes dolgozójának, mert ők jelentik a klubok és a válogatott szívét és lelkét. Köszönet minden egyes csapattársamnak, edzőmnek, akik segítették a fejlődésemet és erőt adtak a mindennapi versengéshez. Köszönet a szurkolóknak, akik a labdarúgás lényegét képviselik. Külön köszönet Jorge Mendesnek, az ügynökömnek, aki végigkísért az utamon. Köszönöm édesanyámnak, aki engedte, hogy szárnyaljak az álmom valóra váltása felé, a barátaimnak és a családomnak. Köszönöm a feleségemnek, aki vigyázott az otthonunkra, amikor távol voltam, a gyerekeimnek, akik mindig is hittek bennem, és akik állandó támaszaim voltak az életben. Mindenkinek szívből köszönök mindent, örök hálám mindannyiótoknak.”

Nem véletlen, hogy Pepe ilyen megható sorokkal búcsúzott a labdarúgástól, a sportág ugyanis szinte tényleg megadott neki mindent, amit csak lehet. Ráadásul jóformán ő az egyetlen olyan játékos, akire szülőhazájában, az ötszörös világbajnok Brazíliában is úgy tekintenek, hogy kár volt elveszíteni, ám ma már Pepe – aki 2007-ben kapta meg az állampolgárságot – egyértelműen portugálnak vallja magát.   

„Hogyan határoznám meg, hogy mit is jelent portugálnak lenni? Alázatosnak, hálásnak és őszintének lenni – elmélkedett a kérdésen Pepe. – Portugálnak lenni hatalmas büszkeség nekem. Tudom, hogy nem Portugáliában születtem, de portugálnak tartom magam, mert nagyon hálás vagyok azért, amit az országtól kaptam. Teljesen szívemből arra törekedtem, hogy visszaadjak valamit a portugál embereknek, azzal, amit a legjobban tudok: a futballal. Sikerült két címet nyernem a válogatottal, ami büszkeséggel tölt el, és megerősít abban, hogy eredményesen harcoltam a nemzetemért.”

Pepe természetesen visszaemlékezett azokra a napokra is, amikor eldőlt, hogy a portugál nemzeti csapat színeiben lehet válogatott. „Kétezerhatban indult el a honosításom, és még abban az évben egy Setúbal–Porto bajnoki után jelentettem be, hogy szívesen játszanék a portugál válogatottban – mondta a kiváló középső védő.  – A családommal már megbeszéltem, de úgy tűnt, hogy a legtöbb embert meglepetésként érte a döntésem, én viszont tudtam, hogy csakis ezt szeretném. A portugál válogatott mezét akartam magamra ölteni, azokban a stadionokban, amelyekben az első lépéseimet megtettem profi játékosként.”

A bemutatkozására 2007. november 21-én került sor a Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőn, és ugyan a mérkőzés borzalmas játékot és felejthető gól nélküli döntetlent hozott, Pepe álma mégis valóra vált, ugyanis a portói Do Dragao Stadionban játszhatott kilencven percet. „Elöntöttek és kavarogtak bennem az érzelmek – mondta az ominózus napról. – Olyan elkötelezettséget vállaltam, amely a mai napig kitart, mert a válogatott érdekeit mindig mindennél előrébb helyeztem. Azt vállaltam akkor, hogy alázatosan, mindig tudásom legjavát nyújtva szolgáljam a portugál nemzeti színeket.”

Pepének, aki 141 válogatottsága során 2016-ban Európa-bajnokságot, 2019-ben pedig Nemzetek Ligáját nyert, nem volt könnyű megneveznie a legemlékezetesebb pillanatot, amelyet a nemzeti csapattal átélt. „Képtelenség egyetlen felejthetetlen momentumot kiemelni, amely a többi fölé emelkedik – fogalmazott némi hezitálást követően. – Borzalmasan nehéz választani, mert a bemutatkozásom roppant fontos pillanat volt. Az első cím, amelyet Portugáliával nyertem az Európa-bajnokság volt. Amikor megérkeztünk Franciaországba, éreztük az emigránsok szeretetét, majd miután hazatértünk a trófeával, már a leszállás előtt vadászgépek kísértek minket a levegőben, a landolást követően pedig láttuk, hogy nemcsak a reptér, de a város, sőt, az egész ország megállt, hogy fogadjon minket. Gyönyörű pillanat volt, és óriási hatással volt rám.”

Miután öt Európa-bajnokságon és négy világbajnokságon képviselte Portugáliát, az idei Eb-n, a Franciaország elleni negyeddöntőben búcsúzott a válogatottól – mint kiderült, a futballtól is –, és az egész világ meghatottan figyelte, amikor a vesztes tizenegyespárbaj után a régi harcostárs, Cristiano Ronaldo vállán zokog. „A tehetetlenség miatt sírtam, mert meg voltam róla győződve, hogy megnyerjük az Európa-bajnokságot. Arról ábrándoztam, hogy ezekkel a játékosokkal ez a csapat elhódítja a címet. Korelnökként ugyanaz a szenvedély hajtott, mint a többieket, és mindenki bámulatos munkát végzett. A tehetetlenség könnyei voltak, mert nem feleltünk meg a portugál emberek várakozásainak. A tehetetlenség könnyei voltak, mert tudtam, hogy ez volt az utolsó meccsem, hogy az utam végére értem, és többé nem lesz lehetőségem örömet szerezni a népemnek. Nagyon nehéz szavakba önteni, amit akkor éreztem, de ezúton is köszönöm mindenkinek, aki hitt a csapatunkban.”

Pepe életét nemcsak a válogatott tette teljessé, hanem a klubjai is, kiemelten két szeretett egyesülete, a Porto és a Real Madrid. „Emlékszem, amikor először jártam a Portónál, még a régi Das Antasban, bementem az elnök irodájába, ő pedig elhúzta a függönyt és kimutatott a pályára: »Ez lesz az új otthonod, Pepe. Isten hozott, remélem, boldog leszel a Portónál. A te boldogságod a mi boldogságunk.« Sohasem felejtem el az elnök szavait, miként a csapat színeiben játszott meccseimet sem, mert ez az a klub, amely felemelt a legjobbak közé, és ahonnan a világ tetejére, a Real Madridhoz igazolhattam – idézte fel az első, 2004-től 2007-ig tartó időszakát Pepe, aki 2019-ben ismét a kék-fehérekhez írt alá, pályafutása utolsó szakaszára. – Amikor visszatértem, megint csak óriási szeretettel fogadtak a klubnál, és egy olyan edzői stábbal dolgozhattam együtt, amelynek köszönhetően továbbra is élveztem a futballt, mert hasznosnak érezhettem magam.” 

Még a válogatott, vagyis a végső búcsú előtt, májusban Pepe megnyerte a Portugál Kupát a Porto színeiben, de már akkor sejtette, hogy az lesz az utolsó mérkőzése szeretett klubjában.  „Éreztem, hogy a Sporting elleni döntő lesz a búcsúmeccsem, és ez lehet az utolsó trófea, amelyet magasba emelhetek klubszinten. Az összecsapás előtt sokat beszéltem négyszemközt az edzőnkkel, Sérgio Conceicaóval, és elmondtam neki, hogy mindennél fontosabb nekem a serleg elhódítása, mert a Portugál Kupa döntője a portugál labdarúgás egyik legnagyobb ünnepe. Ezzel a győzelemmel szerettem volna búcsúzni a Portótól, és legnagyobb boldogságomra sikerült is” – fogalmazott Pepe, aki klubszinten persze a legnagyobb sikereket a Real Madriddal érte el.

„Nehéz kiemelni a legkülönlegesebb pillanatot abból az évtizedből, amelyet a világ legnagyobb klubjánál töltöttem – mondta a királyi gárda színeiben háromszoros Bajnokok Ligája-, kétszeres klub-vb-, kétszeres európai Szuperkupa-győztes játékos, aki emellett háromszor nyert bajnokságot, kétszer Király-kupát, háromszor spanyol Szuperkupát. – Emlékszem, mennyire boldog voltam aznap, amikor megérkeztem Spanyolországba. Éreztem, hogy óriási kockázatot vállaltam a Reallal, de jól sült el, mert tíz évvel később emelt fővel távozhattam. Tíz éven át a világ tetején állhattam.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 17-i lapszámában jelent meg.)