Hétből hét a korábbi NB II-es gólkirállyal – Urbin Péter irányításával pazarul rajtolt a DEAC

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.09.21. 13:07
null
Urbin Péter (Fotó: DEAC)
Nem akármilyen rajtot vett a DEAC az NB III Északkeleti csoportjában, Urbin Péter csapata hét fordulót követően hibátlanul áll az élen. A korábbi kétszeres NB II-es gólkirály játékospárti edzőnek tartja magát – de vajon mit gondol a két Sándor Tamásról?

 

A konkurencia finoman fogalmazva sem volt gyenge. Olyan csatárokat kellett volna kiszorítania a kezdőcsapatból, mint Igor Bogdanovics, Bajzát Péter, Kerekes Zsombor vagy a román Sabin Ilie és Marius Sumudica. Tizennyolc volt, amikor Szentes Lázár felvitte a felnőttcsapathoz, a juniorokat irányító Herczeg András nagy reményekkel indította útjára. Csakhogy a keretet éppen abban az esztendőben turbózta fel a DVSC vezetősége, nagy csinnadratta közepette, sajtótájékoztatón mutatta be a Loki új igazolásait: Dombi Tibor a holland Utrechttől tért haza, Sándor Tamás az izraeli Beitar Jeruzsálemtől, s érkezett még többek között Flávio Pim, Selymes Tibor, Vincze Gábor.

„Akkor kerültünk fel a nagyok közé, csak kapkodtuk a fejünket – mondta Urbin Péter, aki később játszott például Diósgyőrben és Nyíregyházán is. – Dombi Tibire és Sándor Tomira istenként néztünk fel, de amikor belépett az öltözőbe a csaknem ötvenszeres román válogatott Selymes Tibor, megszólalni sem tudtunk. A klub tulajdonosa, Szima Gábor és a vezetőség a fejébe vette, hogy bajnokcsapatot farag a Debrecenből. Mi, fiatalok meg csak szédültünk. Tizennyolc voltam, amikor Szentes Lázár odavett a felnőttkerethez, sohasem felejtem el a napot, amikor először benyitottam a nagyok öltözőjébe.”

Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Molnár Péter  

Izgalmas idők voltak azok az Oláh Gábor utcában. A csapat főhadiszállása még a régi stadionban volt, az idény első bajnokija előtt bemutatták az együttes új mezét is, amelyen a korábbi sörgyár helyett immár az Arany Ászok volt olvasható. Urbin Péter mellett olyan fiatalok kerültek a felnőttkerethez, mint a később 165 NB I-es mérkőzésen pályára lépő Máté Péter vagy a később Diósgyőrben és Újpesten is futballozó csatár, Tisza Tibor.

„Egy korosztályhoz tartozunk – folytatta Urbin Péter. – Az utánpótlásban remek csapatunk volt, országos bajnokok lettünk, többen is felkerültünk a felnőttek közé. Sajnos támadóposzton pokolian erős volt a rivalizálás, kölcsönadtak Diósgyőrbe, majd Nyíregyházára, később pedig több NB II-es klubban is játszottam. Büszke vagyok rá, hogy a másodosztályban kétszer is gólkirály lettem, és hogy az NB III-ban is végeztem az élen.”

Harmincéves volt, amikor Szolnokon futballozva elszakadt a keresztszalagja, csaknem egy évet kellett kihagynia, akkor fordult meg először a fejében, hogy a pályafutása lezárása után szívesen lenne edző. Karrierje végéhez közeledve a Balmazújváros csábította, jelentős befektetőről lehetett hallani, aki aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt, így a támadó az NB III-as DEAC-ban kötött ki. A párja gyereket várt, nem szeretett volna távoli klubhoz igazolni, a kisebb debreceni egyesületnél pedig az edzések után gyerekcsapatokkal kezdett foglalkozni.

Fotó: KOVACS PETER

Urbin Péter a legutóbbi idényben vette át a DEAC felnőttgárdájának irányítását, amellyel az ősszel mindössze kétszer kapott ki, a mostanihoz hasonló rajtra mégsem számított senki. Az NB III Északkeleti csoportjában szereplő együttes hétből hét mérkőzést nyert meg, a begyűjthető 21 pontból 21-et tett zsebre, és toronymagasan vezeti a tabellát – vasárnap a Füzesabonyt verte meg idegenben 2–1-re. Nem rossz rajt egy, a pályája elején járó vezetőedzőtől!

A 39 esztendős Urbin Péter először irányít felnőttegyüttest, de pillanatok alatt sikerült átállnia, és immár edzői fejjel gondolkodik.

„Nem esett nehezemre a felnőttjátékosokkal való munkát megszokni. Az öltözőben nőttem fel, a különbség csak annyi, hogy más lett a szerepköröm. De mondhatom, nagyon élvezem! Szigorú edzőnek nem mondanám magam, inkább játékospárti vagyok. Úgy tartom, fontos hogy a futballisták jól érezzék magukat az öltözőben, a pályán, az edzésen. Ha szenvedés nekik az egész, ha nincs kedvük edzésre járni, megette az egészet a fene! Így hosszú távon biztos nem működik. Persze vannak alapszabályok, van házirend, azt be kell tartani, de ha egy játékos tudja, hol a határ, velem biztosan nem lesz gondja. Remekül rajtoltunk a bajnokságban, hétből hét mérkőzést megnyertünk, álmodni sem mertünk ilyen kezdésről, mégsem mondanám, hogy engem teljesen váratlanul ért.”

És hogy milyen az élet… Urbin Péter annak idején Sándor Tamás mellett (is) ült az öltözőben, és most, évtizedekkel később is Sándor Tamással kell szót értenie – bár nem a 11-szeres válogatott középpályással, hanem a fiával, a 28 esztendős ifjabb Sándor Tamással.

„»Kis Tobe« a csapatkapitányunk      – mondta a DEAC vezetőedzője.      – Ugyan az öltözőben nem így szólítjuk, mégiscsak ő az egyik vezérünk, de Debrecenben mindenki Nagy Tobénak és Kis Tobénak hívja őket. Kis Tobe a legutóbbi meccsünkön is remekül játszott, a Füzesabony kapujába is betalált. Élmény vele együtt dolgozni.”

De hogy legyen még egy csavar a történetben: idősebbik Sándor Tamás a rivális Mátészalka edzője, legutóbb ellenfélnézőbe ment a DEAC meccsére. „Nincs ebből gondjuk otthon, remekül kezelik a helyzetet. Aki ismeri őket, tudja, egyikőjüket sem kell félteni, nem mennek egy kis humorért a szomszédba. Egyéniség mind a kettő!”

A korábbi kétszeres NB II-es gólkirály csapata a következő fordulóban a Cigánd együttesét fogadja az NB III Északkeleti csoportjában, vasárnap megszerezheti a nyolcból nyolcadik győzelmét is.

Sándor Tamás csapatkapitányként hét bajnokin öt gólnál jár, és ugyanúgy élvezi a futballt, mint annak idején az édesapja. „Nagyon örülünk, hogy egymás után nyerjük a mérkőzéseket, jó lenne a bajnokság végéig elhúzni ezt a sorozatot – persze, csak viccelek… A csapat elkapta a fonalat, és jönnek az eredmények. A rajt előtt azzal húztam a többieket, hogy én akarok lenni a házi gólkirály, aztán pedig azzal, hogy már a bajnokság legeredményesebbje leszek. Örülök, ha betalálok, akcióból is szereztem már, de nyilván a tizenegyesek miatt van ennyi gólom. A csapat eredményessége a legfontosabb nekem, minél több pontot gyűjtünk, annál jobb!”

A kis Sándor Tamás a DEAC csapatkapitánya (Fotó: DEAC) 
A nagy Sándor Tamás ma a Mátészalka edzője 
Fotó:  
Sándor Tamás gólkirály akar lenni

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. szeptember 21-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik