Szerelemprojekt a Comói-tó partján – íme, a Serie A legizgalmasabb klubja!

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.11. 12:58
FOTÓK: COMO 1907, AFP
A Serie A-ban nincs izgalmasabb klub az egyik újoncnál, amely világsztárokat vásárol és amelyet korábbi világklasszisok irányítanak klubvezetőként. Nem tudjuk még, hová fut ki a kis Como története, de ekkora reflektorfény még sohasem irányult a szürke Stadio Giuseppe Sinigagliára.

 

Raphaël Varane (Manchester United). Pepe Reina (Villarreal). Sergi Roberto (FC Barcelona). Andrea Belotti (AS Roma).

Ha valaki csak felszínesen követte az utóbbi években a Calcio Como 1907 életét, mélyen megdöbbenhetett azon, hogy az idei nyáron az olasz Serie A újonca miként tudott ilyen nevekkel erősíteni – még ha egyelőre mindannyian kölcsönbe érkeztek is.

 

Nem, nem a lottófőnyereményt ütötték meg Comóban, és még csak nem is tett szert a klub arab vagy kínai befektetőre. Viszont olyan tulajdonosok vezetik, akiknek – amellett, hogy anyagi stabilitást tudnak adni –, a nevük, személyiségük olyan garanciát és vonzerőt jelent, amivel világsztárokat is a csapathoz lehet csábítani. Hiszen a társtulajdonosok között van a korábbi klasszis labdarúgó, a francia világbajnok és Európa-bajnok Thierry Henry, a vezérigazgató a Chelsea volt angol válogatott középpályása, Dennis Wise, tanácsadóként pedig tagja a vezetőségnek a Leicester City egykori angol válogatottja, Jamie Vardy és az olasz világbajnok Gianluca Zambrotta is, aki nem mellesleg a város szülötte és itt kezdte a pályafutását is. A vezetőedző pedig a szintén világbajnok és Európa-bajnok spanyol Cesc Fábregas, aki Henry csapattársa volt egy ideig az Arsenalban. Az előző idényben, amíg nem voltak meg a szükséges edzői papírjai, még szakmai igazgatóként vállalt feladatot a klubnál, hivatalosan a walesi Osian Roberts volt a vezetőedző, akivel 2024 májusában, huszonegy év után a csapat visszajutott az első osztályba. Most már azonban Fábregas ül ott a kispadon is.

Amellett, hogy a Como irányítása üzleti vállalkozás, amolyan szerelemprojekt is. Az Alpok lábánál található, csodálatos fekvésű és festői szépségű Comói-tó és annak a délnyugati csücskében fekvő lombard város, Como és környéke Olaszország egyik legfrekventáltabb része, a város negyvenöt kilométerre található Milánótól, az AC Milan és az Internazionale legnagyobb sztárjai közül is többen itt laknak, ahogyan Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnöknek és Milan-tulajdonosnak is a tó partján volt a háza. Annak a projektnek pedig, hogy volt világsztár futballisták összeállnak, hogy közösen virágoztassák fel a kisváros futballcsapatát, van romantikája, nem vitás.

A Como 1907 ügyvezető igazgatója, Dennis Wise és társtulajdonosa, Thierry Henry

Messziről futottak neki a dolognak Henryék. A Como ugyanis 2016-ban csődbe ment, és újjáalakulva a Serie D-ben, vagyis az akkori ötödosztályban indulhatott csak el a 2017–2018-as idényben. Paradox módon a külföldi befektetők ekkor látták meg a lehetőséget a története során jobbára a másod- és harmadosztály között liftező egyesületben. Henry 2022 augusztusában csatlakozott befektetőként és kisebbségi tulajdonosként is a projekthez, amikor már a Serie B-ben vitézkedett a csapat. Amikor bejelentették a szerepvállalását, így nyilatkozott a korábbi francia klasszis, aki nem sokkal korábban távozott a belga válogatott stábjából, amelyben Roberto Martínez szövetségi kapitány segítője volt: „Nagyon örülök, hogy részvényesként csatlakozhatok a Como 1907-hez. Régóta vártam rá, hogy részt vehessek egy ilyen projektben. A klubnak nagy ambíciói vannak, de még fontosabb, hogy ugyanazokat az értékeket vallja, mint én: fejlődjön együtt az egyesület és a helyi közösség. Szerintem egy futballklub semmi a helyi közösség nélkül. Mégis sokszor látjuk, hogy a kereskedelmi célok előrébb valók ennél a különleges kapcsolatnál, de olyankor az egyesület el is veszíti a szívét. Amikor a Como 1907 vezetősége beszámolt a már meglévő közösségi kezdeményezésekről és mindarról az ambícióról, amelynek nyomán a klub virágzásával a helyi közösség is gyarapodik, tudtam, hogy nekem ez a tökéletes lehetőség.”

 

Nagy szavak, nyilván sok benne a diplomácia és a marketing is, de Henry hamarosan már nyíltan beszélt arról a sajtónak, hogy határozott cél a Serie A-ba jutás. Noha a következő idényben még meglehetősen távol állt ettől a Como, mert a 2022–2023-as idényben csak 13. lett a Serie B-ben, az azt követő bajnokságban már látványos volt az előrelépése. Nagy fogás volt az AC Milan és a Fiorentina korábbi, egyszeres olasz válogatott csatára, Patrick Cutrone, aki 14 góljával házi gólkirály lett, a bajnoki góllövőlistán pedig hetedik. A csapat eközben a második helyet szerezte meg a Parma mögött, s feljutott a Serie A-ba, amelyben legutóbb a 2002–2003-as idényben szerepelt (összesen egyébként ez a tizennegyedik próbálkozása az élvonalban).

Az előző évad utolsó fordulójában a Cosenza elleni 1–1-es döntetlen jelentette az álmok valóra válását. A lelátón ott ült Henry, Vardy (aki még mindig játszik a Championshipet akkor éppen megnyerő, így a Premier League-be visszajutó Leicesterben), Zambrotta és megannyi futball-legenda, aki immár a Como sikerében (is) érdekelt. A feljutáshoz az is kellett, hogy a Venezia ne nyerjen a Spezia otthonában, de ez is összejött a 2–1-es hazai siker révén.

„Mint a stadionban talán mindenki, én is többet néztem a telefonomon a Venezia-meccs alakulását, mint a mi összecsapásunkat, de csak kiszurkoltuk” – mondta a lefújás után Thierry Henry a Sky Sportsnak. Alessandro Bellemo, a 28 éves csapatkapitány megszólalni is alig tudott a boldogságtól, hogy az ő vezérletével jutott vissza több mint két évtized múltán a csapat a Serie A-ba. „Kell még két-három nap, mire fel tudom ezt fogni – fogalmazott a Sky Sports kamerái előtt. – Minden este a feljutásra gondolva aludtam el, és erre gondoltam, amikor felkeltem reggel. Megígértük a szurkolóinknak, hogy megcsináljuk, és meg is tettük!”

Eddig csak a legnagyobb neveket említettük, de a nyáron az eltökélt menedzsment Varane-ékon kívül másokkal is megerősítette a keretet az első osztályra. Egyaránt nyolcmillió eurót fizetett a Cagliarinak a középhátvéd Alberto Dossenáért és a Fortuna Düsseldorfnak a háromszoros német válogatott védekező középpályásért, Yannik Engelhardtért. Az argentin U23-as válogatott, 19 éves Nico Pazt a Real Madridtól vette meg a Como, hatmillió euróért. És érkezett kölcsönbe a Manchester Citytől egy másik argentin, a 21 esztendős Máximo Perrone.

A keretet tehát alaposan feltuningolták a Serie A-ra, és bár nem kezdte jól az idényt a csapat, három forduló után csak egy ponttal áll, de mindhárom meccsét idegenben játszotta, és a két vereségét a Juventus és az Udinese otthonában szenvedte el. A keret erősségét látva úgy véljük, nem a kiesőjelöltek között kell majd számolnunk vele.

Cesc Fabregas felel a szakmai munkáért

A kék-fehér együttes egyik beceneve: „I Voltiani.” Nehezen fordítható le, de arra utal, hogy a város híres szülötte Alessandro Volta, az elektromos áram elméletének kidolgozója. A klasszicizáló stílusú comói Volta-templomban megtalálható többek között az első galvánelem is. Mi tagadás: a hetvenezres kisváros futballrajongói manapság igencsak fel vannak villanyozva!

A feljutás utáni örömmámorban Thierry Henry angolul nyilatkozott, és mivel 25 évvel ezelőtt rövid ideig futballozott a Juventusban is, az olasz újságírók megkérdezték tőle, megy-e még neki az olasz. „Nem kell izgulni, vissza fog jönni az olaszom – felelte sejtelmes mosollyal. – Lesz módom gyakorolni, itt leszünk még egy ideig…!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. szeptember 7-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik