Nem csak védő: apa, csapatkapitány – interjú Ligetvári Patrikkal a kézi-vb előtt

– A múlt év egyik legnagyobb válogatott sikere volt az olimpiai kijutás. Milyen emlékei vannak Párizsról?
– Helytálltunk, de nem úgy szerepeltünk, ahogyan szerettünk volna, ennek ellenére mégis nagyon jó emlékeim vannak róla, mert az álmom vált valóra azzal, hogy az olimpián képviselhettem a hazámat, és megtudhattam, milyen belülről a világ legnagyobb sporteseménye. Visszagondolva azt is látom, mennyi apró összetevőn múlik egy csapat olimpiai szereplése.

– Más, mint a többi világverseny?
– Teljesen! Végig a komfortzónádon kívül kell versenyezned, a legmagasabb szinten. Aki ezt még nem élte át, nem tudhatja, milyen valójában. Már az furcsa, hogy reggel is vannak mérkőzések, én például még soha életemben nem játszottam olyan korán, mint az olimpián. A napi rutin is más, a néző csak a meccset látja a tévében, de nem tudja, előtte mennyi minden történik a csapattal. 

Született: 1996. február 13., Várpalota Sportága: kézilabda Posztja: balátlövő Magassága/testsúlya: 203 cm/110 kg Klubjai: Várpalotai DSE Unió (2006–2009), Alba Regia KSE (2009–2010), MKB Veszprém (2010–2014), Balatonfüredi KSE (2014–2016), Telekom Veszprém (2016–2018, 2020–), Ademar León (spanyol, 2018–2019), La Rioja Logrono (spanyol, 2019–2020) Válogatottsága/góljai (2015–): 110/89 Kiemelkedő eredményei: olimpiai 10. (2024), világbajnoki 7. (2017), világbajnoki 8. (2023), Európa-bajnoki 5. (2024), Európa-bajnoki 9. (2020), Bajnokok Ligája-3. (2017), 2x SEHA Liga-győztes (2020, 2021), klubvilágbajnok (2024), junior-világbajnoki 5. (2017), ifjúsági világbajnoki 10. (2015), ifjúsági Európa-bajnoki 2. (2014), 4x magyar bajnok (2014, 2019, 2023, 2024), 5x Magyar Kupa-győztes (2014, 2021, 2022, 2023, 2024)

– Párizsban mintha nem tudtak volna felszabadultan kézilabdázni. Nagyobb volt a tét?
– Érződött, hogy még teljesen új élmény nekünk, teljesen más, mint egy világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon játszani. De szerintem csak az első két mérkőzésen volt így, utána már felszabadultabbak lettünk, és ha egy kis szerencsénk van, bármi kisülhetett volna belőle, és sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna. A norvégok ellen még a győzelem is ott volt a kezünkben, a franciákkal szembeni összecsapást pedig nagyon sajnálom, hogy miután átvettük a vezetést, nem sikerült megtartanunk az előnyt. De ez már megtörtént, és annyi előnye biztos van, hogy ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülünk, tudjuk, mit kell tennünk. És remélem, még kerülünk ilyen helyzetbe, mondjuk, 2028-ban, Los Angelesben.

– Az Eb-ötödik hely értéke összevethető az olimpiai kijutáséval?
– Szakmai szempontból mindenféleképpen, hiszen az ötödik hely történelmi siker volt, pedig senki sem várta tőlünk, hogy jó eredményt érünk el, főleg, amikor kiderült, hogy Mikler Roli nem utazik velünk. Ehhez képest megvolt az esélyünk arra is, hogy a négybe kerüljünk, ha az osztrákok elleni meccs jobban sikerül. De ha a múlt év legnagyobb sikereiről beszélünk, nem maradhat ki a klubvilágbajnokság sem a Veszprémmel, ami szintén történelmi aranyérem volt, megmutattuk, mire vagyunk képesek, kétszer is hosszabbításban győztünk a világ legjobb csapatai ellen.

– A magyar válogatott rutinos játékosaként mostanra hogyan változott meg a szerepe?
– Ezt nyilván az alapozza meg, hogy egyre több nemzetközi mérkőzést játszom a klubomban és a válogatottban, ami egyben a legmagasabb szinten megszerezhető tapasztalatot is jelenti. A válogatottnál azt látom, hogy egyre több fiatal, tehetséges játékos van, akinek igyekszem segíteni, hogyan lehet még jobb. Egy válogatott összetartáson az edzői stáb arra figyel, hogy a csapatot minél jobban felkészítse az előttünk álló világeseményre, mi pedig a rutinosabb játékosokkal, Lékai Mátéval, Bánhidi Bencével, Bodó Ricsivel, Ancsin Gabival a tanácsainkkal próbáljuk ezt segíteni, kiegészíteni.

– A védőtársaival már ismerik egymás gondolatait is?
– Bánhidi Bencével és Sipos Adriánnal klubszinten is sokat játszottunk együtt a védelemben, Bencével még Balatonfüreden, Sipivel pedig Veszprémben, ezért ismerjük ennyire jól egymást. A szövetségi kapitánynak, Chema Rodrígueznek csak el kell mondania, hogyan és milyen formációban képzeli el a védekezést, milyen taktikai elemeket szeretne látni, mi pedig a legjobb tudásunk szerint végrehajtjuk, amit kér. Már tényleg tudjuk, ki mit fog csinálni.

– Négy éve, az egyiptomi világbajnokságon ötödikek lettünk, de abban a csapatban ön a koronavírus-járvány miatt nem játszott. Most milyen eredménnyel lenne elégedett a januári vb-n?
– Jussunk be az egyenes kieséses szakaszba, és kerüljünk be a legjobb nyolcba, ez szerintem reális elvárás is. Mindenki sokat vár tőlünk, de ha a keretünk erősségét összehasonlítjuk a többi országéval, szerintem nem reális cél a négybe kerülés. Van két válogatott, amelyet nagyon nehéz legyőzni, a francia és a dán, de szerintem még melléjük tehetjük a svédet is. A többi tíz-tizenkét gárda hasonló erejű, bárki megverhet bárkit, csak a napi formán múlik, ki nyer. Csak egy példa: a tavalyi Eb-n egy góllal nyertünk Szlovénia ellen, de simán alakulhatott volna fordítva is, mert a csapatok ereje hasonló.

– Ki a szobatársa a válogatott világversenyeken?
– Lékai Mátéval lakom együtt, ami még Veszprémben alakult ki, aztán így is maradt. Annak ellenére, hogy már nem vagyunk csapattársak, szinte naponta beszélünk, megmaradt a jó barátság, most már családi szinten is.

– A Veszprém csapatkapitánya lett. Meglepte, hogy az edző, Xavier Pascual önt jelölte?
– Kissé meglepődtem, amikor kinevezett, de gondolom, tisztában volt vele, miben segíthetek a csapattársaimnak, és azoknak, akik újonnan érkeztek Veszprémbe. Nagyon jó a kapcsolatom mindenkivel, én vagyok az egyik olyan játékos az öltözőben, aki mindenkivel jóban van, és bárkinek bármikor szívesen segítek. Mondtam is a srácoknak, hogy a nap huszonnégy órájában hívhat bárki bármilyen problémával.

– Ez a poszt milyen pluszfeladatokat jelent?
– Ha valaki kérni szeretne valamit, nekem vagy a másik csapatkapitánynak, Ludovic Fabregasnak kell szólnia, és mi egyeztetünk az edzővel vagy a klub elnökével. Az elején még nem volt rutinom benne, sohasem voltam még csapatkapitány, de szeretem, és úgy érzem, meccsről meccsre egyre gördülékenyebben megy. A mérkőzések előtt beszéddel próbálom motiválni a csapattársaimat, felpörgetni őket, ugyanakkor a pályán próbálok higgadtságot mutatni, ha feszültebb helyzet alakul ki. Fejben sokkal jobban ott kell lennem, jobban oda kell figyelnem, hiszen már nem csinálhatok olyan dolgokat, mint korábban, amikor még nem rajtam volt a karszalag.

– Kissrácként gondolta volna, hogy egy nap a Veszprém csapatkapitánya lesz?
– Álmodoztam róla, persze, de hogy így alakult, nemcsak szerencse kérdése. Ha nem tudnék magas szinten kézilabdázni, és nem tudnék kiemelkedő teljesítményt nyújtani, a világ egyik legjobb edzője biztosan nem választott volna meg csapatkapitánynak csak azért, mert magyar vagyok. Pascual meg is mondta nekem, hogy neki nem olyan csapatkapitány kell, aki a meccsek előtt a bíróknál megnyeri a térfélválasztást, hanem olyan, aki kordában tudja tartani a csapatot, és segíti az ő munkáját.

– Milyen vele dolgozni?
– A legfontosabb, hogy pontosan azt kell csinálni, amit kér, minden edzésen száz százalékot beleadni, mert az egyetlen, amit nem fogad el, ha valakin azt látja, hogy nem küzd, nem hajt, és nem úgy áll hozzá a gyakorláshoz, ahogy elvárja. Már mindent megtapasztalt és mindent megnyert a kézilabdában, napi szinten is rengeteget lehet tőle tanulni, már csak a jelenléte is motiváló, élmény lejárni edzésre. Közvetlen és segítőkész, aki ha látja, hogy tanulni szeretnél, mindent megtesz érte, hogy fejlődj.

– Az új edző a Veszprém védekezésén is változtatott?
– Teljesen mások a taktikai elemek, mint tavaly, a védelmünk pedig jobb lett. Ismertem a rendszert, amit bevezetett, de mivel már régen játszottam, újra bele kellett rázódnom. Most már egyre jobban megy a csapatnak és nekem is.

– Kétszer fél évet töltött a spanyol ligában. Mit tanult meg ott?
– Védekezésben és támadásban is fejlődtem, de leginkább abban, hogy jobban átlátom a játékot és a játékrendszert. A világ legjobb védői általában rutinos, harminc fölötti játékosok, akik több száz mérkőzést lejátszottak a legmagasabb szinten. Szerencsém van, hogy olyan szakemberekkel – Chema Rodríguez, Xavier Pascual, Momir Ilics – dolgozhattam együtt, akiktől rengeteget tanultam, akiknek a keze alatt egyre jobb védő vált belőlem, és már sok olyan variációt tudok, amit fel tudok használni, amikor szükség van rá. Tudom mérlegelni, mit és mikor csináljak, hogyan lépjek ki jó ütemben a falból, hogy labdát szerezzek, és ha lehet, hogyan kerüljem el a kiállítást.

– Elfogadta, hogy a legtöbb edző védőként számol önnel?
– Egyáltalán nem. Ahogy védekezésben, támadásban is napi szinten van egyéni képzésem. Ha Veszprémben a támadást gyakoroljuk, ugyanúgy csinálom, mint mindenki más. Szívesen támadnék, és küzdök érte, hogy számítsanak rám ott is. Győztes mentalitású vagyok, azért dolgozom nap mint nap, hogy jobb legyek, s nemcsak a védőfalban, hanem elöl is.

– Nagyon higgadtnak tűnik. Húzta már fel magát úgy igazán?
– Elő szokott fordulni, de nagyon ritkán, hirtelen nem is tudnék felidézni egy esetet sem, azt sem tudnám megmondani, mikor kaptam piros lapot legutóbb. Feszült helyzetekben is a csapat érdekét helyezem előtérbe, és mindig figyelmeztetem magam, hogy nem éri meg belemenni, mert csak kiállíttatnám magam, amivel a többieket büntetném. Segíteni szeretnék, nem ellenük dolgozni, inkább próbálom megszerezni a labdát, mint faultolni.

– Másfél éve született kislánya. Milyen apának lenni?
– Minden percet élvezek, amit a kislányommal, Liliánával töltök. Edzés után ha el tudok menni érte a bölcsibe, alig várom, irány a játszóház, vagy egyéb programot csinálunk. A vele töltött idő teljesen kikapcsol és feltölt, mert nem kell a kézilabdázásra gondolnom, nem akar velem arról beszélgetni, hogyan játszottam a legutóbbi mérkőzésen, nem fog tanácsot adni. Próbálom ezeket a perceket kihasználni, mert szükségem van valamire, ami a profi sportról elvonja a figyelmem. És persze sokkal felelősségteljesebben kell élnem a mindennapokban.

– A játékára is hatással van?
– A pályán talán nem is annyira, de már úgy kell megterveznünk a napjainkat, hogy gondolnunk kell arra is, mit fogunk csinálni együtt. Amíg nem volt gyerekünk, ha valahova el szerettünk volna menni a feleségemmel, csak összekaptuk magunkat és elindultunk. De amióta velünk van a kislányunk, kialakult egy napi rutin, és nehezebb megtervezni bármit is, figyelni kell arra, mikor indulunk és mikor érünk haza. Másra nem is jut időm a család és a sport mellett.

– Főzni sem szokott?
– A főzés is kikapcsol, és ha megkívánok valami egyszerű ételt meccs előtt, megcsinálom, de már nagyon ritkán mehetek a konyhába, legfeljebb, ha egyedül vagyok otthon, havonta talán egyszer. A feleségem nem nagyon engedi, mert óriási kupit hagyok magam után, és nem szeretek mosogatni. A múltkor például fellelkesültem és Wellington-bélszínt akartam csinálni, de sajnos nem kaptam meg rá az engedélyt…

– Jár még a várpalotai Múzeumkertbe, ahol a középiskolában szakácsként gyakornokoskodott?
– Hogyne, a csapattársaimmal, Rodrigo Corralesszel és Kentin Mahéval többször is voltam ott. Néha, ha arra járok és kedvem szottyan, be szoktam ugrani legalább egy kávéra, hiszen ismerek ott mindenkit. A szüleim Várpalotán élnek, és minden héten találkozunk velük, vagy mi megyünk hozzájuk a gyerekkel, vagy ők jönnek hozzánk Veszprémbe.

– Az amerikai futballt azért még követi?
– A tavalyi Super Bowlt például Mahéval néztem együtt, de a többiekkel már csak ritkán tudunk összejárni, mert alig marad rá időnk. Persze ha úgy alakul, otthon, külön-külön nézzük a meccseket, mindenkinek van kedvenc csapata, nekem a Green Bay Packers, és közben csetelünk vagy játszunk egymással a neten különböző fantasy-sportligákban. Szóval, megmaradt a régi közös társaság, amelyik összejárt, Lékai Máté, Rodrigo Corrales, Gasper Marguc, és csatlakoztak hozzánk újak is, például Nedim Remili.

– A jövőn még nem gondolkodik?
– A világ egyik legjobb csapatában játszom, amellyel jó esélyünk van bármit megnyerni, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa mellett a Bajnokok Ligáját is. Jelenleg nem gondolkodom azon, mi lesz utána, de abban is biztos vagyok, hogy néhány év elteltével ez változni fog. Úgy érzem, még jó néhány évet tudok a legmagasabb szinten kézilabdázni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 11-i lapszámában jelent meg.)