„Véghez vittük a lehetetlent” – Vinesh Phogat párizsi drámáját edzője, Wöller Ákos eleveníti fel

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 17:01
Vinesh Phogat a kubai Yusneylis Guzmán legyőzésével első indiai birkózónőként bejutott az olimpia döntőjébe (Fotók: Getty Images és Wöller Ákos albuma)
Sporttörténelmet írt Vinesh Phogat a párizsi olimpián, ő lett az első indiai birkózónő, aki döntőbe jutott az ötkarikás játékokon. Eredménye azonban nem kézzel fogható, hiszen a másnapi mérlegelésen tíz dekával a súlyhatár felett maradt, emiatt kizárták a versenyből. Edzője, Wöller Ákos segítségével idézzük fel a történteket.

 

Világraszóló bravúrt ért el a párizsi olimpia első körében a női 50 kilogrammosok között szereplő indiai Vinesh Phogat azzal, hogy megverte a teljes birkózóverseny legnagyobb esélyesét, a nemzetközi mezőnyben addig, 51 mérkőzés óta veretlen olimpiai, négyszeres világ- és kétszeres Ázsia-bajnok japán Szuszaki Juit. Vinesh nem elégedett meg ennyivel, sporttörténelmet írt azzal, hogy az ukrán Okszana Livacs, majd a kubai Yusneylis Guzmán legyőzésével első indiai birkózónőként bejutott az olimpia döntőjébe.

A története azonban borzalmas véget ért. Tudni kell, hogy az ötkarikás program minden súlycsoport esetében kétnapos, tehát a sportolóknak mindkét nap reggelén hozniuk kell a versenysúlyukat. Phogat a második nap nem tudott bemérni, 50 kiló 10 dekát mutatott a mérleg, ami miatt kizárták, s a legyőzöttjei egy helyet előreléptek.

Munkája magyar segítőivel: balra Wöller Ákos, jobbra Sastin Marianna

A kétszeres vb-bronzérmes indiai hölgy 2019 óta 53 kilogrammos versenyző, tavaly, éppen a budapesti Polyák Imre–Varga János-emlékverseny előtt megsérült a térde, olyannyira, hogy műteni kellett. Ezzel lecsúszott a szeptemberi, belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságról, amelyen egyetlen indiai kvóta született, éppen az ő súlycsoportjában, Antim Panghal révén.

Érdekesség, hogy a sérülése előtt az utcai tüntetések élharcosaként állt ki azokért a birkózólányokért, akik a szexuális zaklatással vádolt indiai birkózószövetségi elnök, Brij Bhushan Sharan Singh áldozatául estek. A traumát és a felépülését követően el kellett gondolkoznia a párizsi olimpián. Felkészítőedzőként ismét képbe került női birkózóválogatottunk korábbi szövetségi kapitánya, Wöller Ákos, aki 2019 februártól a tokiói olimpiáig már irányította a sportoló felkészülését.

„A rehabilitáció után megkerestek, tudnék-e segíteni abban, hogy Vinesh kijusson a játékokra. Két gyerekem van, a Vasasban is dolgozom, szóval nem volt könnyű megoldani, de kompromisszumos megoldásra jutottunk, négy hetet Indiában, három hetet itthon töltöttem – elevenítette fel Wöller, aki Magyarország egyetlen női birkózó-világbajnoka, Sastin Marianna férje. – Vinesh alapsúlya ötvenhét-ötvennyolc kiló között mozog. Kényszerdöntést kellett hoznia, hogy ötven vagy ötvenhét kilóban vág-e neki az olimpiai selejtezőnek. Úgy határozott, hogy vállalja az ötvenet. Márciusban rendezték a válogatót, amelyen kimondták, hogy a legjobb négybe jutó versenyzők később megküzdhetnek a kvótás birkózóval az olimpiai indulásért. Vinesh így ötven és ötvenhárom kilóban is birkózott, mindkét mezőnyben bejutott a legjobb négybe. Az ázsiai olimpiai kvalifikációs versenyen egyből kvótát szerzett, de az ígért válogatóból nem lett végül semmi, így ötven kilóban kellett indulnia Párizsban.”

 

Wöllerék abban maradtak, hogy az első versenynap végére másfél, legrosszabb esetben két kiló maradhat rajta. A szakember elmondta, hogy a második meccse már nehezen ment, így megbeszélték, hogy két kiló többletig mehet el a sportoló. A megnyert elődöntőt követően mégis 2.70 kiló pluszt mutatott a mérleg.

„Tudtuk, hogy borzalmasan nehéz lesz. Szépen felépített terv szerint készültünk a játékokra, aminek köszönhetően az első napra a vártnál sokkal könnyebben hozta a súlyát. Őt és engem is lehet hibáztatni, de nem fekhetek oda mellé a pihenőben bilinccsel, hogy ne egyél és ne igyál. A versenyzőtől nem elvárható, hogy maximumot nyújtson úgy, hogy ennyi megvonással küzd a szervezete. Ő érezte, hogy mennyit kell »visszatöltenie« ahhoz, hogy történelmet írjon. Arról nem is beszélve, hogy ha a tervezett két kilónál nem marad több rajta, akkor sem biztos, hogy egy-másfél kilónál nem reagál ugyanúgy a szervezete, ahogyan az ebben az esetben történt” – folytatta Wöller.

De mi történt pontosan Vinesh Phogattal a megnyert elődöntő és a másnap reggeli mérlegelés közötti tizenegynéhány órában?

„A meccs után egyből nekiálltunk mozogni, egy óra húsz perc alatt lejött egy kiló és húsz deka, maradt másfél kiló, ez jónak tűnt. Felültünk a buszra, visszamentünk a faluba, egy óra pihenőt követően nekiálltunk szaunázni, este tizenegy órától. Ekkor jött a hidegzuhany: ötven percet volt benn, teljesen szárazon jött ki, meg sem izzadt – a szervezete ezzel jelzett, hogy elég volt a megvonásból, a ma felvett vizet ő bizony nem engedi el. A szauna nem működött, be kellett öltözni, éjféltől reggel öt harmincig mozogtunk, háromnegyed óránként két-három perc pihenővel, de ez idő alatt is dörzsöltük a testét, hogy az a nagyon kevés izzadás se álljon le. Ekkor visszakapcsolták a szaunát, beöltözve ment be. Egy órával később, negyvenöt perccel a mérlegelés előtt mezben volt még rajta húsz deka. Már nem bírt megmozdulni sem, képzavarral küzdött, nem voltak tiszták a mondatai, s nem érezte a kezét, olyan volt, mint a félig halott ember. Levágtuk a haját és a mezből kiszedtük a gumit, de ez sem volt elegendő, tíz deka maradt rajta, nem tudott bemérni…”

A mérlegelés után Vinesh rosszul lett, kiszáradás miatt mentő vitte el, s átszállították a falun belüli klinikára, ott vacogott. Az Indiai Olimpiai Bizottság tagjai rögtön elkezdtek foglalkozni azzal, miként segíthetnek. Előbb arra vonatkozó kérvényt adtak be, hogy Vinesh ismét megpróbálhasson bemérni, ezt rögtön elutasították. A következő beadvány már arról szólt, hogy Vinesh a kubai Yusneylis Guzmánnal megosztva, utólag kapja meg az ezüstérmet. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság már augusztus 9-én megtartotta a meghallgatást az ügyben, és előzetesen az olimpia végéig, tehát 11-ig tervezett dönteni. Annabelle Bennett választott bírónak azonban több időre volt szüksége, kétszer is elhalasztotta a határozathozatalt, s végül elutasította Phogat kérelmét. Emiatt az Indiai Olimpiai Bizottság fellebbezést nyújtott be, az ügy jelenleg is folyamatban van.

Wrestler Vinesh Phogat Arrives At Delhi's IGI Airport From Paris After The Olympics
Indiába hősként tért vissza az olimpiáról az immár rövid hajú birkózónő, akit a repülőtérről ünneplő emberek sorfala között autókonvoj kísért haza

„Persze, a szabály az szabály, de az UWW-nek be kellene látnia, hogy a kétnapos mérési rendszer lemodellezhetetlen, hiszen a világ- és az Európa-bajnokság, valamint az olimpiai világkvalifikációs versenyt leszámítva mindenhol egynapos mérlegelés van, még a nemzetközi rangsorversenyeken is, amelyeken világranglistapontokat lehet szerezni. A világkvalifikációs viadalon ráadásul a döntőbe jutottaknak másnap már nem is kell birkózniuk. Nekik miért nem kell bemérniük kétszer?! A kétnapos versenyrendszert egyébként azért vezették be, hogy ne legyenek drasztikusan nagy fogyások, de így is vannak. Megítélésem szerint nem éri el a célját kellő mértékben. Ráadásul hallani olyanról is, hogy a mérlegelésen az elmúlt években azért akadtak az egyenlőnél is egyenlőbb sportolók… S azt teljesen abszurdnak gondolom, hogy az, akit ilyen miatt kizárnak, hátrébb zárjon azoknál, akiket legyőzött. Vinesh a tizenhatodik lett Párizsban, akiket felülmúlt, a legjobb ötben végeztek” – vélekedett Wöller.

Vinesh Phogat mellett világszerte rengetegen állnak ki, számos klasszis fejezte ki nemtetszését a történtek miatt. Hazájában hősként tisztelik: „Rengeteg ember várta a repülőtéren, autós és motoros konvoj kíséretében indult haza, több faluban is meg kellett állnia, hiszen az emberek egész úton ünnepelték és éltették, mint az első indiai birkózónőt, aki döntőbe jutott az olimpián. Vineshről csak annyit, miután kijött a kórházból, azt mondta: »Nekem nem fontos az érem. Nem érdekel, hogy így alakult, hiszen amiért jöttem, megvalósult, meglett a munkánk eredménye, csak éppen nem kézzel fogható formában. Ettől függetlenül sikerült, ami eddig senkinek: véghez vittük a lehetetlent, legyőztük Szuszakit.«”

Tüntetett a szexuálisan zaklatott birkózónők jogaiért
Wrestling - Olympic Games Paris 2024: Day 11
Csodát tett: legyűrte az olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok Szuszaki Juit

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. szeptember 7-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik