Kicsi a bors, de technikás – bemutatjuk Antoine Griezmann pályafutását, 1. rész

A legtöbb világhíres futballsztár pályafutása nem éppen vörös szőnyegen, hat fehér ló vontatta hintón végigélt diadalmenet – sokan beszélnek kezdeti nehézségekről és késői áttörésről. De keveseknek vezetett annyira rögös út a csúcsra, mint Antoine Griezmann-nak.

Konkrétan senkinek sem kellett gyerekként. Mert alacsony volt, vézna, nem is gyors, ráadásul kissé „lányos” is.

Noha ötéves kora óta mindene volt a labda, és technikai képzettségét, ügyességét senki sem vitatta, fizikai adottságai annál jobban elbizonytalanították a csapatokat. Édesapja, Alain hiába hurcolta egyik városból a másikra, bejárva vele fél Franciaországot, sehol sem láttak a fiúban fantáziát, nem csoda, hogy belefáradt a napi több száz kilométeres autózásba, mert a próbajáték után rendre elutasító választ kapott. „Majd figyeljük. Mindig ezt mondták. Egy idő után megtanultam, hogy ez azt jelenti: nem”     – idézte fel az édesapa a lélekölő időszakot a Griezmannról szóló Net­flix-dokumentumfilmben (Antoine Griezmann, a világbajnok, 2018). A kis Antoine pályafutása valóban egy hajszálon múlt: még egy utolsó próbajátékra elutazott 2005 májusában a Montpellier-vel, amely egy ifitornán vett részt a PSG Camp des Loges edzőpályáján. Ezen a tornán szúrta ki magának a fiút a baszk Real Sociedad játékosmegfigyelője, Eric Olhats.

„Kicsi volt és tejszőke. Szinte csak őt lehetett látni. Nem volt az a megszokott jelenség… Gyakran került a földre, mert a fizikumával nem tudott versenyre kelni a többiekkel. De olyan technikai képzettsége volt, amit nem lehet tanítani. Ez velünk születik, ezt hívják tehetségnek” – mondta utóbb Olhats. Szeretett volna beszélni a kisfiú szüleivel, de ők éppen Horvátországban nyaraltak, ezért egy cetlit nyomott Antoine kezébe a telefonszámával, hogy az édesapja majd hívja fel, és vigye el őt San Sebastianba próbajátékra.

De az apa ezt már végképp nem akarta, elege volt az egészből, semmi értelmét nem látta még egy újabb kísérletnek, amelyért kilencszáz kilométert kell autóznia egy másik országba. Azt mondta: ő most már nem megy sehová, akinek kell a fia, jöjjön érte Maconba, ahol éltek. És Olhats odament… Elmondta az apukának, hogy náluk más a szemlélet, ők nem a száznyolcvan centis izomkolosszusokat keresik.

A tizennégy éves srác vállalta, hogy elszakad a szüleitől és a hazájától, idegen országban, ismeretlen nyelven beszélők között megpróbál érvényesülni, és ha hetekig mindennap sírva aludt is el, ma már jobbára csak a meghatottságtól könnyezik, amikor arra gondol: sikerült! Micsoda elégtétel volt, amikor látta a nevét és szülővárosáét lézerfénnyel kiírva a párizsi Diadalíven: Antoine Griezmann, Macon. A moszkvai vb-döntőben gólt szerzett, és a meccs legjobbjának választották őt, aki gyerekként senkinek sem kellett Franciaországban. 

De persze a Real Sociedad akadémiáján sem ment minden úgy, mint a karikacsapás. Az első éve nagyon gyengén sikerült, tulajdonképpen alig játszott a korosztályos csapatban. Az év végi értékelés során a klub több edzője is amellett foglalt állást, hogy haza kell küldeni Franciaországba, de végül azok kerekedtek felül, akik azt mondták, adjanak neki még egy év esélyt. Megint Olhats lendítette át a holtponton. Egyébként is apja helyett apja volt Spanyolországban, eleinte – attól tartva, hogy két hét után autóstoppal hazaszökik a kollégiumból – magához is vette a fiút (ma pedig már az ügynöke). A mosoly mögött című életrajzi könyvében Griezmann felidézi, hogy azon a nyáron egyszer az éjszaka közepén beültette az autójába, kivitte egy külvárosi tűzfalhoz, amelyre krétával focikapu volt rajzolva, az autó reflektorával világított neki, és mondta, hogy csak rúgja a gólokat. Így tesztelte az elhivatottságát. És a fiú nem tört meg. A második éve pedig már parádésra sikerült, őt választották meg az idény legjobbjának és ő lett a gólkirály is. Innen már sokkal egyenesebb volt a hátralévő út.

De ehhez kellett a hihetetlen eltökéltség is, hogy fejlődni akart. Állandóan videókat nézett, elemezte a csatárok mozgását.      „Mindig ezt csináltam. Figyeltem a többieket, hogy megértsem, mitől olyan jók, és miben fejlődhetnék még. Bármely bajnokság bármely csapatát szívesen néztem, lestem a csatárok mozgását, és igyekeztem észrevenni a gyengeségeiket és az erényeiket”      – emlékezett vissza 2017-ben a brit FourFourTwo magazinban.

A Real Sociedad felnőttcsapatának vezetőedzője, az uruguayi Martín Lasarte 2009 nyarán dobta be a mély vízbe, tizennyolc évesen. Első négy felkészülési mérkőzésén öt gólt szerzett, így szeptemberben a bajnokságban is pályára küldte a süvölvényt, aki góllal mutatkozott be a La Ligában is: első meccsén a tizenhatos sarkáról csavart ballal, mesterien az Huelva kapujába. Nem kellett hozzá sok idő, hogy megragadjon a kezdőcsapatban. És a másodosztályban szereplő Real Sociedad Griezmann góljainak is köszönhetően (hatszor volt eredményes) száguldott a Segunda División bajnoki címe felé. A feljutás után aztán a csapat évről évre fejlődött, 2011-ben 15., 2012-ben 12. lett, majd 2013-ban negyedik, így elindulhatott története során először a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Pontosabban a playoffkörében, a csoportkörbe jutásért pedig a francia Olympique Lyont verte ki 4–0-s összesítéssel, Griezmann fantasztikus ollózós gólt szerzett. Édes volt a bosszú: a Lyon volt első gyerekkori klubja, minden szerdán ott edzett, de aztán nem tartott rá igényt. „Ez volt klubunk történetének legnagyobb tévedése” – ismerte el később Gérard Bonneau, a Lyon vezető játékosmegfigyelője.

Ha már gyerekként senkinek sem kellett a hazájában, ifjú felnőttként csak felfedezték a franciák: még a másodosztályban játszott a Real Sociedaddal, amikor meghívót kapott a francia U19-es válogatottba. 2010. március 2-án Ukrajna ellen mutatkozott be (0–0), a két nappal későbbi visszavágó 88. percében pedig már ő szerezte a 2–1-es meccs győztes gólját. Francis Smerecki szövetségi edző behívta a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságra is – amelyet meg is nyertek a franciák. A második csoportmeccsen, Ausztria ellen Griezmann két gólt szerzett és gólpasszt is adott, végig alapember volt a tornán, játszott a Spanyolország ellen 2–1-re megnyert caeni döntőben is.

A diadalmas francia csapat jobbhátvédje egyébként bizonyos Loic Nego volt, aki három évvel később Újpestre szerződött, 2015-ben pedig Fehérvárra, nyolc évig szolgálta a Vidit, és közben az állampolgárságot is felvette, immár 37-szeres magyar válogatott. 2021. június 19-én különleges Eb-csoportmeccset rendeztek a Puskás Arénában: a magyar–francia találkozón Nego régi barátjával, korábbi szobatársával, Griezmann-nal csapott össze. A vége 1–1 lett, a franciák egyenlítő gólját éppen Griezmann szerezte.
„Antoine Griezmann-nal régóta barátok vagyunk, jó volt őt újra látni – mondta a mérkőzés után Nego. – Szerencsére az összecsapást követően tudtunk néhány szót váltani és mezt cserélni. Griezmann is ámult, hogy milyen jó a magyar csapat. Antoine remek ember és kiváló játékos. Visszaemlékeztünk a régi közös emlékekre, és elmondta, hogy nagyon meglepte őt a teljesítményünk. Egyébként ő volt az egyetlen, aki odajött és gratulált nekem. Nagyon jólesett a gesztusa.”

(A következő részben: Atlético Madrid)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. október 12-i lapszámában jelent meg.)