Azt a négyszázát! – 400 élvonalbeli meccs áll a Szpari mögött

Négyszáz meccs. Klubszinten nem a világ, több tíz olyan játékos van a honi élvonal történetében, aki „egyéniben” is elérte ezt a számot. A Nyíregyháza (amelyet hívhattak NYVSSC-nek, NYVSC-nek, Nyíregyházi FC-nek, Nyírség-Spartacusnak vagy mint manapság Nyíregyháza Spartacusnak, mindig csak Szpari maradt és marad a szurkolóinak) NB I-es története viszonylag fiatal és hányattatásoktól sem mentes ahhoz, hogy ne tekintsük jelentőségteljesnek az október 27-i, Zalaegerszeg elleni bajnokin (1–1) elért négyszázas meccsszámot. Összehasonlításképpen: amíg a mai napig fő riválisnak tartott Debrecenben és Diósgyőrben évtizedekkel korábban volt már élvonalbeli csapat, addig a Szpari 1980-ban jutott fel először a legjobbak közé – ahonnan aztán ötször kiesett (1984, 1993, 2000, 2005, 2010), egyszer (2015) pedig licenc hiányában kizárták.

Ehhez hét feljutás társult: ötször (1980, 1998, 2007, 2014, 2024) a másodosztály bajnokaként, egyszer-egyszer sikeres osztályozó (1992) révén, illetve felkérésre (2004). A klubtörténet legtöbb NB I-es meccsét játszó Szatke Zoltán egymaga hét osztályváltásnak volt részese: négyszer felfelé, háromszor lefelé…

De hogy is kezdődött?

„Az NB III kilencedikjeként, az átszervezésnek köszönhetően lett a háromcsoportos másodosztály tagja érkezésem előtt a csapat – emlékezett 1978 nyarára a klub leginkább megsüvegelt edzője, a júliusban 86. életévét betöltő Temesvári Miklós a feljutás 25. évfordulóján adott 2005-ös interjújában. – A cél az volt, hogy maradjunk bent ebben az osztályban. Ekkor raktuk le a későbbi »nagycsapat« alapjait, érkezett Buús György, majd menet közben Czeczeli Károly, Szűcs István, aztán Szikszai Mihály. Összeszedtük a megyéből az olyan tehetségeket, mint Kozma József, Cséke György vagy Kiss Miklós, később pedig Fecsku István. Persze arra nem gondoltunk, hogy végig harcban leszünk a bajnoki címért, igaz, utólag azért látható volt, a Lokit sehogyan sem tudtuk volna megelőzni. Nem véletlen, hogy az elsőséget eldöntő debreceni meccsen a hazaiakkal háromszor rúgatták ugyanazt a tizenegyest…”

1979-ben tehát még nem sikerült a feljutás, rá egy évre igen, így aztán az NYVSSC (akarjuk mondani, a Szpari) 1980. augusztus 9-én lejátszhatta története első NB I-es meccsét a kupacímvédő, bajnoki bronzérmes DVTK ellen, amelyet 2–0-ra legyőzött. „Hetedikek lettünk úgy, hogy a bajnokság hajrájában nyertünk Pesten az MTK ellen, Buús Gyuri búcsúmeccsén gól nélküli döntetlent értünk el otthon a Honvéddal szemben, végül a Fáy utcában 2–0-ra vertük a Vasast” – mondta az 1981-es befejezésről Temesvári Miklós, aki aztán Újpestre, a Dózsához szerződött.

Czeczeli Károly is két évvel a feljutás előtt érkezett meg Nyíregyházára – egyszeres válogatottként. A korábbi Videoton-játékos akkor nem gondolta, hogy élete hátralévő részében a szabolcsi megyeszékhely lesz az otthona. „Ma már elmondhatom, az asszony írta alá helyettem a nyíregyházi vezetők által elém tett szerződést, így aztán a fiammal és a nagyobbik lányommal együtt is vállaltuk a költözést, a kisebbik lányunk pedig már Nyíregyházán született – mondta a 60. születésnapja alkalmából, 2011-ben készített interjúban Czeczeli, aki aztán 2017. április 10-én Nyíregyházán hunyt el. – Nem voltam vándormadár típus, hiszen több évet töltöttem el Egerben és a Videotonnál is, de arra valóban nem gondoltam akkor, hogy itt fogok megöregedni. Nem tagadom, erősítette a kötődést, hogy a nyolcvanas feljutással sporttörténelmet írtunk, és azt gondoltam: pályafutásom befejezése után itt jobban megbecsülnek, mint máshol. Ebben végül nem is kellett csalódnom.”

Czeczeli Károly a szabadrúgások nagymestere volt (1981-ben néhány percen belül kettőt is bevágott Kispesten a válogatott Gujdár Sándornak, de nemsokára az újpesti Kollár József is tapasztalta, milyen, ha „szitál” a labda a távoli bombája után), emlékei szerint pályafutása során legalább tizenöt gólt szerzett ilyen szituációból. Szatke Zoltán pedig – éppen Czeczeli mögött – védő létére harmadik a klub örök NB I-es góllövőlistáján, ahová döntően a fejes góljai révén iratkozott fel.      

„Kitörölhetetlen az a több mint másfél évtized, amit felnőttjátékosként a nevelőklubom színeiben töltöttem, azt hiszem, büszke lehetek rá, hogy mind az élvonalbeli, mind valamennyi bajnokit figyelembe véve csúcstartó vagyok, két másodosztályú bajnoki címnek és összesen négy feljutásnak lehettem a részese” – foglalta össze az érzéseit a 40. születésnapján, 2008-ban készült interjúban Szatke Zoltán.

Kapusok terén sem állt rosszul a Szpari. Temesvári Miklós beszélt arról, hogy fontos volt Buús György hazacsábítása, akit aztán a későbbi válogatott Szendrei József váltott. „A Temesvári Miklós vezette csapatunkra igazán nem lehetett mondani, hogy labdazsonglőrök alkották volna, de olyan lelkes, egységes gárdát még nagyítóval sem lehetett találni nemhogy az országban, a világon sem” – mondta 2007-ben, a 60. születésnapján Buús György, aki komlói játékosként a Kupagyőztesek Európa-kupájában a jugoszláv Crvena zvezda elleni győztes csapatban (2–1) is szerepelt Belgrádban. A 2009-ben elhunyt kapus azt is elárulta, miért csak kilenc meccs jutott neki az NB I-ben nyíregyháziként. „Csapatkapitányként persze, hogy az én nevemmel kezdődött az összeállítás a feljutás után, de az ötödik fordulóban, a Tatabánya elleni meccs előtt a bemelegítéskor megsérültem. Temesvári azzal állította be Szendreit, hogy az első hibáig maradhat a kapuban, aztán jövök megint én. Nos, »Csámpi« a következő tizennégy meccsen alig kapott gólt, a mester a Videoton elleni tévés meccsre állított vissza a kapuba, de a tavasz megint a posztriválisomé volt, a Honvéd elleni búcsúmeccsen védtem még húsz percet.”

Nyíregyházáról indult a pályafutása a későbbi válogatott Nagy Antalnak, Bücs Zsoltnak és Eszenyi Dénesnek is, de a Szpariból egyedül az október 3-án a 70. életévét betöltő Moldván Miklós került be a nemzeti csapatba: háromszor szerepelt Mészöly Kálmán 1982-es világbajnokságra készülő válogatottjában. Ő is részese volt számos nagy sikernek, mások mellett góllal vette ki a részét a már Temesvári Miklóssal visszatérő Újpesti Dózsa 1981-es legyőzéséből (2–1).

Ezt a meccset is az elsők között emlegetnék a négyszázból a Szpari-szurkolók, miként a Honvéd elleni 1982-es sikert (1–0), az 1998-as „őszi hadjáratot” a DVSC (4–2) és a Diósgyőr (3–1) legyőzésével és a Ferencváros első két vállra fektetésével 2000-ben (3–0).

Ilyen az, amikor egy „fiatal” klubnál is van mit felemlegetni…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. október 26-i lapszámában jelent meg.)