Szőke Istvánné Filkorn Judit: Mindenünk volt a klub

Amikor a Ferencváros 13-szoros válogatott futballistája, a 2022-ben elhunyt Szőke István özvegye, Filkorn Judit megkapta az Östreicher-díjat, kollégám, Őri B. Péter a méltatása során többek között elmondta, ha Dalnoki Jenő jóban lett volna Szöszivel – mert Szőke Pistát így hívta, aki szerette –, nagyon sokunk életéből fontos időszak marad ki, nevezetesen nem juthattunk volna el a házaspár által a József utcában vezetett Volán klubba. Néhány évtizeddel ezelőtt jómagam is megfordultam itt számos alkalommal, lehetett enni, inni, beszélgetni, mi több, kártyázni is. Úgymond zárt körű klub volt, de ez csupán annyit jelentett, hogy a kőhajításnyira lévő, akkor nem éppen jó hírű Rákóczi térről és környékéről ne tévedjen be boldog-boldogtalan. Persze mindenki Szőke miatt jött – már csak azért is, mert nem számított mindennapinak, hogy egy futballista megfogja a munka végét (konkrétan a tányért, poharat), márpedig a jobbszélső pincérként szedte a lábait fel s alá. Mondjuk, a helyiség lelke azért Jutka volt, aki nemcsak páratlan rántottát készített, olykor a hangját is felemelte, ha már úgy vélte, kihallatszik a zaj a szuterénből. Akkor azért megállt bennünk az ütő…

De hogyan került a képbe Dalnoki Jenő? Ma már történelem: amikor 1973-ban a felnőttcsapat edzője lett, drasztikus fiatalításba kezdett, amelynek olyan klasszisok is áldozatul estek, mint az aranylabdás Albert Flórián, Branikovits László vagy Szőke István. Talán köztudott, ifiként az edzéseken a gyors jobbszélső rendre megforgatta a kőkemény bekket, aki ezt roppant nehezen viselte el. Jutka nem szívesen beszél erről: „Sohasem értettem, hogyan hagyhatott ez valakiben ennyire mély nyomot, de Dalnokinál így volt, sérelemként hordozta magában élete végéig. Miután kiutálta a csapatból – azt mondta neki, hiába Európa egyik legjobb jobbszélsője, nála nem játszik –, azóta sem normalizálódott közöttük a viszony, Pistának lelkiismeret-furdalást okozott, elkísérje-e utolsó útjára, végül nem ment el a temetésre. Futballista társai ezt megértették, egy sokszoros válogatott mondta is neki, »te igazoltan voltál távol«.”

Pista és Jutka a korábbi labdarúgó 2022-es haláláig, 55 évig élt boldog házasságban, 1967 óta alkotott egy párt. „Ezerkilencszázhatvanötben kezdett el udvarolni, egy évvel vagyok fiatalabb nála, mindketten a Nagyvárad tér tőszomszédságában fekvő Ernő utcában laktunk. Ám nemcsak mi, olyan későbbi hírességek, mint a tornász olimpiai bajnok Magyar Zoltán, vagy a könnyűzene világából ismert Balázs Fecó és Victor Máté is ott lakott.” 

S hogy Jutka kijárt-e a férje meccseire? „Sokáig nem fért be a nagyok közé, emlékszem, az olaszországi ifitornán az ő tizenegyeseivel nyert a csapat az elődöntőben és a fináléban is. Abban az évben kezdett megragadni a legjobbak között.” Igen, ez 1966-ban történt a Caligaris-tornát követően, októberben már az MTK-nak lőtt gólt, aztán az Ú. Dózsának négyet, kettőt büntetőből a 6:3-ra megnyert MNK-mérkőzésen. „Talán ezen a találkozón kezdődött a sorozata, hogy gólt lőtt Szentmihályi Antalnak. Idővel olyan is előfordult, hogy egy Fradi–Dózsa előtt az edzőtáborban Miska felesége felhívta Albert Flórit, hogy a férje már napok óta nem alszik, hogy Szőke pályára lép-e vagy sem… Albert azt mondta, nem ő állítja össze a csapatot, de szerinte Szöszi játszik. A családok egyébként ismerték egymást, mert a válogatott meccsei után a banketteken mind együtt voltunk. Egy ilyen összejövetelhez fűződik egy történet: valakinek a születésnapját ünnepeltük, talán éppen Szentmihályiét, mert az oroszkrémtortán ő fújta el a gyertyákat, de olyan erővel, hogy a tejszínhab Göröcs Jancsi ruhájára ment. Képzelheti, Titi mennyire örült ennek…”

Amikor már Szőke stabil élvonalbeli futballista volt, Jutka rendszeresen járt a Ferencváros meccseire, még vidékre is. „Nem mondom, hogy imádták a Fradit, de respektje volt. Telt ház, persze szidták a játékosokat. Ezzel kapcsolatban a Népstadionból van egy jó sztorim: mi, játékosfeleségek ültünk a játékoskijárónál, miközben ócsárolták Szűcs Lajost. A neje, Pécsi Ildikó egy ideig tűrte, majd felállt, mi utat adtunk neki, odament a szitkozódóhoz, s azt mondta neki a maga vérbő stílusában: »Bántja az én jó Lajosomat?« Volt idő, amikor jó néhány labdarúgó és családja élt a kelenföldi lakótelepen: Szűcsék, Karába Jánosék, aztán később Nyilasi Tibiék is.”

Az ember azt gondolná, aki csibészes füttyel kérte a labdát a nagymenőktől, Alberttől, Varga Zolitól, mint Szőke, az nem lelkizik a mérkőzések után órákig. „Ugyan már, bántotta, ha kikaptak, noha bízott magában, nekem kellett szólnom, hogy szedje össze magát. Nemcsak a Dalnoki-féle mellőzés bosszantotta, az is, hogy kimaradt az olimpiai csapatból, pedig tudta, hogy Lakat Károly nem tehetett mást. Kutas István sérelmezte, hogy a keretben sok a fradista – Szöszi mellett Novák Dezső, Páncsics Miklós, Juhász István, Szűcs Lajos, Varga Zoltán –, úgyhogy az edző azt mondta, a legfiatalabbat nem viszi ki Mexikóba.”

Na és a kihagyott büntetők! „Ezt nemcsak játékosként szegezték neki, hanem már amikor a klubot vezettük. Jöttek az emberek, mindenki – ön is – azt kérdezték tőle, hogyhogy kihagyta? Értettük, csak az zavart, hogy a románok ellen Belgrádban kettő-egyre megnyert meccsen ő lőtte a győztes gólt, amivel bejutottunk az Eb négyes döntőjébe, s arról kevesebbet érdeklődtek. Tudja, hogy örült neki? Odaordította Szepesi Györgynek: »Így kell ezt csinálni!«, meg az öltözőben csókolgatta a cipőjét, amivel a gólt lőtte.”

Jutka egykoron asztaliteniszezett a Postásban, később vegyipari technikumot végzett. Arra a felvetésre, gondolkodtak-e azon, hogy vállalkozásba kezdenek, így válaszolt:  „Szöszi elsősorban futballozni szeretett volna, még csak huszonnyolc éves volt, amikor a Volánhoz került, amelynél nagy szeretettel fogadták. Akkor már gondolni kellett az aktív karrier utáni időkre, felvetődött, hogy mindketten elvégezzük a vendéglátóipari technikumot, abba az irányba mozdulnánk. A Volán vezérigazgatója, Tapolczai Kálmán felajánlotta, vigyük a József utcai helyiséget, ez 1975-ben történt. Ráadásul volt egy makacs sérülése, egyre közelebb került a búcsú a pályán.” Szőke Istvánnak sohasem derogált a munka.  „Szerette az embereket, ebben a tekintetben hasonlított a kenus Wichmann Tamásra, akivel együtt végeztük el a technikumot. Na jó, Szöszi nem tudott úgy főzni, mint Wichmann…” Imádták őt, ezt mondhatom, ha pedig futballról ment a beszélgetés, perdöntő volt a véleménye. „Volt, hogy szinte ölre mentek a vendégek, hogy ki a jobb futballista, Messi vagy Ronaldo. Lerakta a tálcát, komótosan kiöntötte a sört vagy az üdítőt és csak annyit mondott: »Ronaldo remek, de tanulta a futballt, Messi ösztönös zseni, nézzétek a lábát, ahogy a labdához ér.« Ezzel el is volt döntve a vita.”

Hogy kik jártak a Volán klubba? Szinte végtelen a névsor: Grosics Gyula társasága sokáig a József utcában verte a blattot, megfordult itt Cseh Tamás, de még Esterházy Márton bátyja, az író Péter is. A mi készült nekik a konyhában kérdésre Jutka annyit mond: „Brassói.” Azt már csak én teszem hozzá, valószínűleg megnyalták mind a tíz ujjukat. Judit folytatja: „Jártak ide a Fradi kézilabdázói, Németh András edzőtől kezdve a Fiedler nővérekig. Jó, az egykori futballistákról nem beszélek, bár amikor Varga Zoli itt volt, a többiek rendszeresen eldugták a szivarkás dobozát, mert olyan büdös volt a füst. Egyszer volt egy roppant kellemetlen pillanat: Pálinkás József – szegény, már ő is elment – vezetésével kosaras lányok jöttek, de Dalnoki Ildikó nem mert lejönni a lépcsőn, tisztában volt az apja és Szöszi konfliktusával. Pálinkás Joci is zavarban volt, erre Pista fogta magát, a kijárathoz ment, és csak annyit mondott Ildinek: »Ne szórakozz már, gyere be!«”

Számos történetet felidézünk még, aztán Jutka megjegyzi: „Idén júniusban leestem a lábamról. Elfog a gyengeség, nem is tudok dolgozni. Pedig bármilyen furcsán hangzik, Szöszi halála után sem hagytam abba, tulajdonképpen az adott erőt, hogy viszem a klubot, elterelte a gondolataimat. Ám valahogy most lett sok a halála óta eltelt két év. Még mindig ott van a lelkemben, bár azt mondom, ha el kell menni, akkor így, ahogyan ő, szenvedés nélkül. Gyűjtöm az erőt, mert jövőre lesz ötven éve, hogy megnyílt a klub, jó lenne kitartani. Ehhez nagy segítség az Östreicher-díjjal járó támogatás is.”

Legyünk optimisták: ismerve Jutka vitalitását, megüljük még a fél évszázados jubileumot.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 2-ai lapszámában jelent meg.)