A brazil pólózseni utolsó tánca – interjú Felipe Perronéval
„Ez az utolsó idényem, de már négy éve ezt mondogatom.”
A 38 éves brazil pólózseni, Felipe Perrone olimpiai érem nélkül fejezi be pályafutását, mégis a legnagyobbak között tartják számon – nem véletlenül. Virtuóz stílusával klasszissá nemesedett, ugyanakkor mindig csapata érdekét tartotta szem előtt, úgy lépett elő vezérré, hogy megmaradt annak az alázatos srácnak, aki hétévesen elkezdett vízilabdázni Rio de Janeiróban.
„Amikor elmondom, hogy Brazíliában születtem és sportoló vagyok, mindenki arra gondol, hogy futballozom – mondta mosolyogva Perrone a nemzetközi szövetség portrésorozatában. – Apám és a testvérem is pólózott, ezért kiskoromban gyakran levittek magukkal az uszodába, és hamar rájöttem, hogy tényleg szórakoztatóbb játszani a labdával, mint csak úszni a hosszokat. Tizenhat éves koromban már határozott céljaim voltak, azért költöztem Spanyolországba, hogy profi vízilabdázó legyek. Akkor nem éreztem nehéz döntésnek, mert csak az érdekelt, hogy kövessem az álmaimat, de visszagondolva nagy váltás volt.”
 Született: 1986. február 27., Rio de Janeiro Állampolgársága: brazil, spanyol |
Szerénység, alázat, elképesztő munkabírás – néhány jelző, amellyel az elmúlt két évtizedben rendszeresen illették Perronét csapattársak, ellenfelek, edzők és szurkolók egyaránt. Tehetségével és elkötelezettségével kivívta a vízilabdás közeg tiszteletét, allűrmentes viselkedésével, közvetlen személyiségével pedig a szeretetét is (ahogy keretes írásunkban olvashatják, mindenkihez van egy-két kedves szava).
„A legfontosabb útravalót Angelo Coelhótól kaptam. Ő volt az első edzőm Brazíliában, aztán később évente Európába utazott, hogy rendszeresen lásson játszani – ecsetelte a klasszis. – Megértette velem a csapatjáték lényegét, arra nevelt, hogy szerény és alázatos maradjak. Ezek az értékek meghatározták a pályafutásom, a sportág szeretete mindent felülírt. Sokkal többet kaptam a vízilabdázástól, mint reméltem. A spanyol és a brazil válogatottban is játszhattam, légiósként megfordultam Olaszországban és Horvátországban – ezek az élmények többet jelentenek, mint a trófeák.”
Pedig jó néhány serleget emelhetett magasba az elmúlt két évtizedben, a Bajnokok Ligáját például három klubbal is megnyerte. Szerencsésnek tartja magát, mert mindig kiváló társakkal játszhatott – elmondása szerint elsősorban ennek köszönhető, hogy „prímásként” jól muzsikált. És hogy kiket tartott közülük a legjobbnak?
„Kásás Tamást, Benedek Tibort, Filip Filipovicsot, Andrija Prlainovicsot, Sandro Suknót – sorolta a neveket Perrone. – Különleges volt velük együtt játszani. Árgus szemekkel figyeltem, hogy mit csinálnak az edzéseken, rengeteget tanulhattam tőlük és a szakmai stábtól.”
A világválogatottal felérő Pro Recco mellett a húszas éveiben megfordult a szintén olasz Savonában és a horvát Jug Dubrovnikban is, de mindig vissza-visszatért a Barcelonetához. A jelenlegi idényben ismét magyar játékosokkal küzdhet egy célért, de a Recco-időszakhoz képest változott a szereposztás: a fiatalok mindent megtesznek, hogy ellessenek ezt-azt Perronétól, aki Vigvári Vincének és Burián Gergelynek is követendő példát mutat. Mindketten sokat tanultak a brazil klasszistól, de bármilyen meglepő, újat is mutattak neki.
„A spanyol csapattársaim nevében is mondhatom, hogy rengeteget tanulunk tőlük – hangsúlyozta Perrone, amikor Vigváriékról kérdeztük. – Nagyon örülök, hogy immár magyar játékosai is vannak a Barcelonetának, kicsit máshogy játszanak, mint mi, szóval megosztjuk egymással a tudásunkat, mert szeretnénk fejlődni. Azért is élvezem az utolsó idényem, mert olyan srácokkal dolgozhatok együtt, mint Vince, akinek minden edzésen csillog a szeme, annyira elkötelezett a sportág iránt. Úgy állapodtunk meg a vezetőséggel, hogy ebben az évadban már csak a Bajnokok Ligájában játszom, a bajnokikon nem, szóval változott a szerepem, de egyáltalán nem bánom, hogy kissé háttérbe húzódtam. Igyekszem alkalmazkodni a csapat igényeihez, nagyon tetszenek az új kihívások, eddig minden jól alakul.”
Olyannyira jól, hogy a Barceloneta hibátlan mérleggel vezeti kvartettjét a Bajnokok Ligájában, a legszorosabb mérkőzésein is öt góllal győzött, és már két fordulóval a csoportkör vége előtt biztossá tette a nyolc közé jutását. Sokak szerint a katalánok lehetnek a címvédő Ferencváros első számú kihívói, a BL-győzelem méltó lezárása lenne Felipe Perrone pályafutásának, de amikor az esélyekről kérdeztük, annyit mondott, messze még a június.
„Természetesen azért dolgozunk, hogy ott legyünk a máltai négyes döntőben, és ha lesz rá lehetőségünk, megnyerjük a Bajnokok Ligáját – jelentette ki határozottan a Barceloneta csapatkapitánya. – Tanultunk az előző idényből, amikor hasonlóan nagy különbséggel nyertük meg a csoportmeccseinket, mégsem jutottunk el a végjátékig. Nem dőlhetünk hátra, folyamatosan fejlődni szeretnénk, hogy minél jobban felkészüljünk a tavaszi folytatásra.”
Fotó: IMAGO/HANZA MEDIA
Az elnyűhetetlen brazil minden megmozdulása élményszámba megy, 38 évesen is élvezi a játékot, ezért egyelőre nem is foglalkoztatja, hogy mihez kezd, miután szögre akasztja a sapkát. Azért kíváncsiak voltunk rá, hogy marad-e a sportág mellett, amire egyértelmű választ adott
„Bármit is csinálok a jövőben, biztosan köze lesz a vízilabdázáshoz, de nem könnyű eldönteni, hogy pontosan mivel foglalkozzak. A sportkarrierem mellett tanultam is, bármit hoz az élet, készen állok rá, de most még a játékra koncentrálok. Az egész életem a medence körül forog, szóval szeretnék tenni a sportágért, valamilyen formában átadni a tudásom másoknak.”
Ilyen egy igazi példakép.
„Felejtsétek el a labdarúgást, Brazília most vízilabdanemzet” – írta az egyik helyi portál, miután a brazil férfi vízilabda-válogatott a 2016-os riói olimpia csoportkörében 6–5-re legyőzte a szerbeket. Felipe Perrone mellett Szlobodan Szoro és Josip Vrlic is a brazilokat erősítette, akik Ratko Rudic irányításával bejutottak a nyolc közé, de az egyenes kieséses szakaszban már nem tudtak újabb meglepetést szerezni. „Nem volt könnyű döntés a váltás, de a riói olimpia volt az egyetlen lehetőség, hogy megismerjék a sportágat Brazíliában – mondta Perrone, aki spanyolból brazil válogatott lett, a következő ciklus második felében viszont ismét a spanyolokat erősítette. – Ismertem a közeget, szóval segítettem az új srácoknak adaptálódni a csapathoz és az országhoz – Josipot például Joaónak hívtuk… Különleges élmény volt, annál is inkább, mert sikeresen szerepeltünk: a szerbek elleni győzelem örökre emlékezetes pillanat marad, pályafutásom egyik legnagyobb sikereként éltem meg. A brazil emberek legalább egy napra a vízilabda-válogatottról beszéltek, sokat tanultak arról a sportágról, amit mindennél jobban szeretek.” Noha az olimpiákon nem jött ki neki a lépés, 2022-ben a Margitszigeten világbajnok lett a spanyol válogatottal – több mint két évtized után „Gyerekkorom szép emléke a spanyolok 1996-os olimpiai győzelme, úgyhogy amikor később megkaptam a lehetőséget a válogatottságra, óriási megtiszteltetésnek éreztem, először nem is akartam elhinni. A családom részben spanyol, szóval az identitással nem volt gond, és a motivációval sem, mindig új célokat tűztem ki. A budapesti vébé csodálatos emlék, régóta vártunk a sikerre és sokat dolgoztunk érte.” |
Komjádi uszoda, november tizenkettedike. A Barceloneta a Vasas 15–10-es legyőzésével biztossá teszi továbbjutását a Bajnokok Ligájában, a katalán csapat játékosai mosolyogva szállnak ki a medencéből. Körbeállják Elvis Fatovic vezetőedzőt, aki rövid értékelést tart, majd Burián Gergely siet a lelátóra a családjához, Vigvári Vincét közben elkapják egy gyors interjúra. A háttérben feltűnik Felipe Perrone is: csapatkapitányként mindegyik társát vállon veregeti, majd az öltöző felé igyekszik, amikor megállítjuk. Mosolyogva, régi ismerősként üdvözli a magyar sajtó képviselőit, jóformán mindenkire emlékszik, akivel beszélt már egy-két világversenyen. „A Nemzeti Sportnak írsz, ugye? Mi a helyzet nálatok?” – érdeklődik már-már magától értetődő természetességgel, ami – világklasszisról lévén szó – talán mégsem annyira magától értetődő. Szokásához híven magas fordulatszámon pörgött a meccsen, bizonyára kellőképpen elfáradt, mégis úgy mesél, mintha csak sangríát szürcsölnénk a barcelonai tengerparton. Na, ezért (is) lehet kedvelni Felipe Perronét. |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 30-i lapszámában jelent meg.)
Interjú Somogyi Diával: az élet – Pierre Richard-ral
Sportkönyvtár: meseautók csodás albuma
Újabb veszteség érte a verekedési botrányba keveredett Andrei Mangrát
Szerdai sportműsor: Arsenal–MU, pályán a Liverpool
Házasság első látásra: Geri randira hívta Miki feleségét
Pattanásig feszült a helyzet a Balti-tengeren: mélyen hallgat a történtekről a német külügyminiszter
Dunába ugrott egy férfi
Felakasztotta magát egy diák a szegedi általános iskola mosdójában
„Ő hármat nyert, míg én hatot” – Guardiola reagált a mourinhós párhuzamra
Csernobili kutyák: a sugárzás felgyorsította az evolúciót
„Még az alaptevékenységek is bonyolulttá váltak” – sérüléséről beszélt a Ferencváros kézise
Női kézilabda Eb: az EHF nem vette figyelembe az MKSZ és az MTVA kérését
NB I: ETO FC Győr–Puskás Akadémia
