Különdíjak az olimpiai aranyak mellé – íme, 2024 legjobb atlétái!

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.01.08. 13:52
I. Albert (balra) és Sebastian Coe (jobbra) között az év legjobb atlétái a monacói díjátadó gála színpadán (Fotók: AFP)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) 2024-ben ismét három plusz egy kategóriában díjazta az év legjobb teljesítményét nyújtó férfi és női atlétáit.

 

Az év férfi atlétája az ügyességi számokban:
ARMAND DUPLANTIS (SVÉDORSZÁG)
Olyan könnyedséggel javítgatja a rúdugrás világrekordját, mintha egyáltalán nem esne nehezére. Pedig elhihetjük, milyen elképesztő munka van benne, hogy a svéd anyától és amerikai apától született atléta 25 esztendős korára kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát. Már négyéves korában megismerte ennek a különleges mozgásformának az alapjait, tízévesen 386 centimétert ugrott. Nem véletlen, hogy 2020 februárjában, alig húszévesen megdöntötte a világcsúcsot. A 617 centiméter óta egy centiket emel a lécen, ahogyan nagy elődjeitől, Szergej Bubkától és Jelena Iszinbajevától látta. 2024-ben háromszor is túlszárnyalta addigi legjobbját, világcsúccsal olimpiát nyerni még az ő szintjén is különleges tett. Párizs után három héttel Lengyelországban már tizedszer pózolhatott a WR-táblával. Az új idénynek 626 centiről vág neki, és amíg kedve van a rúdugráshoz, ő lesz a legjobb. (A monacói gálán nem jelent meg.)

 

Az év női atlétája az ügyességi számokban:
JAROSZLAVA MAHUCSIH (UKRAJNA)
A 23 éves ukránnak Párizs különleges helyet foglalhat el a szívé­ben. A mögöttünk hagyott idényben ugyanis előbb július 7-én, az ottani Gyémánt Liga-fordulóban megdöntötte a női magasugrás 1987 óta fennálló világrekordját, majd augusztus 4-én szintén a francia fővárosban megnyert olimpiai bajnoki címével teljessé tette aranykollekcióját. 210 centiméteres ugrásával a bolgár Sztefka Kosztadinova teljesítményét úgy szárnyalta túl, hogy saját bevallása alapján még a verseny első felében sem érezte, hogy néhány perccel később történelmet fog írni. Tökéletes fizikai adottságai (180 cm, 55 kg) mellett elképesztő mentális erejének köszönheti sikereit. Gondoljunk csak bele, hazája három éve háborúban áll, a sorkatonai kötelezettség miatt édesapja a mai napig az anyaországban van. Kimondott célja, hogy ugrásaival reményt adjon honfitársainak, és egy kis örömet vigyen a hétköznapjaikba.

 

Az év férfi atlétája az utcai versenyszámokban (out of stadium):
TAMIRAT TOLA (ETIÓPIA)
Augusztus 10-én mindenki arra számított, hogy Eliud Kipchoge történelmet ír, és ő lesz a maratoni futás első háromszoros olimpiai bajnoka. Ám minden idők legnagyobbja nem volt olyan állapotban, hogy ezt a sikert is abszolválja, s 30 kilométernél kiszállt a versenyből. Párizs utcáinak a királya az etióp Tamirat Tola lett, aki 2:06:26-os új olimpiai csúccsal diadalmaskodott. Eredetileg ott sem kellett volna lennie a rajtnál, azonban honfitársa, Sisay Lemma sérülése miatt végül mégis bekerült az etióp csapatba. A New York-i maratonin nem sikerült a címvédés (4. lett), de az ötkarikás játékokon megnyert aranyérmével így is örökre beírta magát a történelemkönyvekbe.

 

Az év női atlétája az utcai versenyszámokban (out of stadium):
SIFAN HASSAN (HOLLANDIA)
Sifan Hassan nem szeret, hanem imád futni. A futásnál csak az olyan extrém kihívásokat imádja jobban, mint amilyenek elé saját magát állította a legutóbbi két olimpián. 2021-ben Tokióban 5000 és
10 000 méteren aranyérmet, 1500 méteren bronzérmet nyert. Három évvel később, Párizsban rátett még egy lapáttal. Sokáig úgy volt, hogy négy számban is rajthoz áll, aztán az 1500-ról lebeszélték, így „csak” 5000 és 10 000 méteren, valamint a maratonin láthattuk. A két rövidebb távon bronzérmes lett, majd Párizs utcáin csodát tett. A maratoni verseny végén úgy hajrázta le az akkor még világcsúcstartó Tigst Assefát, mintha tíz nap alatt nem lett volna már 62 kilométer a lábában… A 31 éves etióp születésű holland ezzel a győzelmével a legendás cseh Emil Zátopek után a második olyan atléta lett, aki ugyanazon az olimpián ebben a három számban felállt a dobogóra. Már alig várjuk, hogy mivel készül 2025-re!

 

Az év férfi atlétája a futószámokban:
LETSILE TEBOGO (BOTSWANA)
Botswana történetének első olimpiai bajnoka a mennyet és a poklot is megjárta a mögöttünk hagyott évben. Amikor a 21 éves atléta a párizsi ötkarikás játékokon megnyerte a 200 méteres síkfutást, a célba érését követően levette a lábáról narancssárga színű, fekete pöttyökkel díszített szöges cipőjét. Az őt követő kamerának megmutatott lábbelije hátsó részén egy monogramot és egy dátumot: „E. S. T., 1980. december 23.” Ez édesanyja, Seratiwa monogramja és születési dátuma volt, aki májusban, rövid betegség után elhunyt. Alig három hónappal a tragédiát követően pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Laza, könnyed futóstílusa alapján többen is Usain Bolthoz hasonlítják, ígéretesen alakuló karrierjében még az is benne lehet, hogy megdönti a jamaicai világrekordjait. Riválisához, az amerikai Noah Lyleshoz képes kevésbé vágyik a rivaldafénybe, talán ez teszi őt sokaknak szimpatikusabbá.

World Athletics Awards 2024
 

Az év női atlétája a futószámokban:
SYDNEY MCLAUGHLIN-LEVRONE (EGYESÜLT ÁLLAMOK)
Az atlétika jelenének koronázott királynője, aki bármibe fog, arannyá változik. Sajnos napjaink trendjeivel ellentétben csak nagyon kevés versenyen láthatjuk őt, de talán ezért is olyan különleges minden egyes megmozdulása a pályán. 2021 óta teljesen átírta az egyik leggyilkosabb versenyszámról, a 400 méteres gátfutásról alkotott képünket. Uralkodása előtt 52.16 másodperc volt a világcsúcs, amit a szintén amerikai Dalilah Muhammad állított fel a 2019-es vb-n. A kaliforniai szupersztár a párizsi olimpia fináléjában ennél már majdnem két teljes másodperccel futott gyorsabban. A játékok előtt, de még az elődöntő után is mindenki azt hitte, hogy a hozzá legközelebb járó Femke Bolnak lesz esélye ellene. Aztán jött augusztus 8., és McLaughlin-Levrone félelmetes 50.37-es futása. A 400 m gát mellett a 4×400-as amerikai váltóval is megvédte a címét, a részideje 47.70 másodperc volt. Nem kérdéses, hogy ő lehet a tokiói vb legnagyobb sztárja, akár vállalja és megcsinálja a triplázást (sík, gát, váltó) az egykörös távon, akár nem.

 

Az év fiatal férfi atlétája (rising star):
MATTIA FURLANI (OLASZORSZÁG)
A 19 éves távolugró az év mindhárom jelentős világeseményén felállt a dobogóra. A fedett pályás vb-n és a szabadtéri Európa-bajnokságon ezüstérmes lett, majd az olimpián harmadikként zárt. Rómában hazai pályán 838 centiméteres U20-as világrekordot ugrott, előtte Glasgow-ban még jobban megszorongatta a sportág egyik legnagyobbját, Miltiadisz Tentoglut. Mindkettejük legjobb ugrása 822 centi volt, így a második legnagyobb ugrás döntött. Ebben a görög volt a jobb (819–810), ettől függetlenül márciusi teljesítményével berúgta az ajtót. A jó formája egész évben kitartott, a Stade de France-ban is 834 centire repült. A párharca Tentogluval 2025 egyik legizgalmasabb versengése lehet az atlétika világában.

 

Az év fiatal női atlétája (rising star):
SEMBO ALMAYEW (ETIÓPIA)
Limában megnyerte a 3000 méteres akadályfutás U20-as világbajnoki aranyérmét, nem sokkal korábban a felnőttek között is bizonyította, hogy fiatal kora ellenére képes megállni a helyét. Alig 19 évesen ötödikként zárt az olimpián, olyan klasszisokat megelőzve, mint a világrekorder Beatrice Chepkoech vagy 2022 világbajnoka, Norah Jeruto. Az egyéni csúcsa 9:00.71, amit még 2023-ban Firenzében ért el. A tokiói vb dobogójához nagy eséllyel az új évben át kell törnie a kilencperces álomhatárt.

 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 4-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik