Életre szóló szerelmek – Hosszú Kávé Erox Martinivel
– Hamisítatlan itáliai hangulatot ígér közönségének augusztus 22-én a Sanremói fesztivál csillagai elnevezésű koncertshow, amelynek ön a megálmodója és producere. Honnan az ötlet, hogy egy estére olasz életérzést varázsoljanak az MVM Dome falai közé?
– Régi álmomat váltom valóra, a forgatókönyv sokáig a fiók mélyén pihent, elsősorban azért, mert a saját zenei pályafutásomra összpontosítottam. Az előzmények 2010-ig nyúlnak vissza, amikor Velencén, a Vízi Várban rendeztek egy Azzurro Party elnevezésű műsort, amelynek sztárvendége a Ricchi e Poveri volt, s amelyen én is felléptem. Jól sikerült buli volt, összebarátkoztunk a világhírű olasz popzenekar tagjaival, és ezt követően többször beszélgettünk a kiadómmal, hogy érdemes lenne olasz sztárfellépőkkel koncertet szervezni Budapestre. Két éve otthon voltam a szülővárosomban, Palermóban, s a Ricchi e Poveri éppen ott lépett fel. Megkerestem az együttes tagjait az ötlettel, és tavaly májusban csináltunk egy fergeteges telt házas bulit Rákosmentén, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban. A zenekar menedzsmentje rögtön a koncert után jelezte, szívesen dolgozna a továbbiakban is velem. Éltem az ajánlattal, de már egy több fellépős show-ban gondolkodtam.
– Kiket hívott meg még az estre?
– A sanremói Olaszország leghíresebb dalfesztiválja. Versenyt természetesen nem rendezünk, viszont a mediterrán életérzést és a minőségi muzsikát szeretnénk elhozni az MVM Dome-ba. A fő attrakció a Ricchi e Poveri lesz, mellette Andrea Morricone édesapja, Ennio legismertebb filmzenéiből készült válogatást vezényel majd 60 tagú szimfonikus zenekar élén, a Celentano The Tribute Show pedig a Magyarországon is roppant népszerű, ám itt soha fel nem lépő Adriano Celentano slágereit adja elő. Jómagam is színpadra állok, négy-öt dalt énekelek pályafutásom első bakelitlemezéről, köztük a legújabb szerzeményemet, a Baciami, azaz Csókolj meg címűt. Nagyjából két- két és félórás produkcióra számíthatnak a nézők.
– A Ricchi e Poveri nemcsak a zenerajongók körében népszerű, a Sara perché ti amo című slágere az olasz futballstadionokban is gyakran felhangzik. Mitől lett ilyen közkedvelt a szurkolók körében?
– Rendkívül fülbemászó a dallama, Itáliában gyakran dalolják karaokepartikon, esküvőkön, vagyis mindenütt, ahol az emberek örömteli hangulatban vannak. Az AC Milan szurkolói – némi szövegmódosítással – afféle nem hivatalos klubhimnusszá tették, de nem csak a San Siróban szokták énekelni.
– Az ön életében milyen szerepet játszik a labdarúgás?
– Ahogy említettem, palermói srác vagyok, az iskolának hála, jó néhány sportágat kipróbálhattam a tenisztől az úszáson át természetesen a futballig. Vasárnaponként már kora reggel rúgtuk a labdát a környékbeli fiúkkal. Álmodtam is arról, hogy kipróbálom magam profi labdarúgóként, de aztán másképpen alakult a sorsom. Egyrészt belépett az életembe a zene, másrészt a katonaságot követően bekerültem a csendőrakadémiára, és öt évig szolgáltam is. Mondanom sem kell, hogy a Palermónak szurkoltam és szurkolok, de kedvelem a Juventust is.
– Szicíliaiként egy északi csapatot?
– Az én környezetemben sohasem volt semmiféle ellenérzés az északolaszokkal szemben. A Juventus iránti szimpátiámat az is táplálta, hogy több olyan futballista játszott az évek során Torinóban, aki tőlünk került a „zebrákhoz”. Ilyen volt például a brazil Amauri, az argentin Paulo Dybala, az olasz válogatott Luca Toni és Romeo Benetti, hogy csak néhány nevet említsek. A válogatott csatár Balogh Norbert személyében 2016 és 2018 között magyar légiósunk is volt. A Palermo néhányszor a nemzetközi kupákban is elindulhatott, de nagy törést jelentett, amikor 2019-ben pénzügyi szabálytalanságok miatt a negyedosztályba száműzte az olasz szövetség. Azóta visszakapaszkodtunk a Serie B-be. Tavaly június óta Pippo Inzaghi a vezetőedzőnk, s a cél nem lehet más, mint visszatérni az élvonalba! Ami a Juvét illeti, a kedvencem a világbajnok Alessandro Del Piero volt – sohasem lesz már ilyen klasszisunk…
– Járt a Juventus meccseire is?
– Csendőrként Milánóban szolgáltam, a két város alig 140 kilométerre van egymástól, amikor időm engedte, átugrottam. Kimentem akkor is, amikor a Juve Milánóban vendégeskedett, és olykor hivatalból, rendfenntartóként is megfordultam a San Siróban.
– Nem veszélyes az olasz egyenruhások élete?
– Van némi rizikó, de mindenkinek a saját választása, hogy ezt vállalja-e, az én családomban pedig többen is dolgoztak valamelyik fegyveres testületnél. A csendőrségnél eltöltött öt év rengeteg tapasztalattal gazdagított, jó szívvel ajánlom minden fiatalnak, hogy próbálja ki a hazája szolgálatát. Más kérdés, hogy nem akartam a carabinieriktől nyugdíjba menni, hiszen 12 éves korom óta a zene bűvöletében élek. Akkoriban költözködtünk, és az új lakóhelyünkön találtunk egy működésképtelen pianinót. Édesapám megkérdezte, ha felújíttatja, használnám-e, én pedig rábólintottam. Apám is zenerajongó volt, de nem játszott hangszeren, a palermói posta igazgatójaként dolgozott.
– A suli mellett autodidakta módon kezdtem zongorázni tanulni. Életre szóló szerelem lett.
– Eros Ramazzotti volt a példaképem, személyesen is ismerjük egymást, bár azt, amit az utóbbi 10-15 évben csinál, már kevésbé követem…
– Hogy került Magyarországra?
– Ezt is a szerelemnek köszönhetem, Olaszországban ugyanis megismerkedtem egy magyar hölggyel, és őt követve költöztem ide. Mondhatom, hogy a második hazámba, hiszen – bár a házasságom időközben válással végződött – megkaptam a magyar állampolgárságot, s azóta is itt élek, de persze rendszeresen megyek Szicíliába is.
– Számos rangos budapesti szórakozóhelyen fellépett, országos ismertségre 1998-ban, a Tv2 Kifutó című műsora jóvoltából tett szert, amikor éppen Ramazzotti egyik slágerét, a L’Aurorát énekelte el. Turnézott az Apostol együttessel, fellépett a Boney M.-mel és Demis Roussosszal, énekel magyarul és olaszul, és nem mellesleg elkészített 16 nagylemezt.
– A legfontosabb, és ezt manapság már muszáj hangsúlyozni, hogy a dalaimat és hozzájuk az olasz szövegeket én magam írom, s nem használom a mesterséges intelligenciát. A műsoromban magyar slágerek is szerepelnek például Zámbó Jimmytől és Máté Pétertől, amelyekhez olasz szövegek készültek. Ez általában fordítva szokott lenni, korábban Aradszky László, Korda György, Szécsi Pál és Kovács Kati is énekelt magyarra fordított olasz dalokat. Nagy sikerem volt Seress Rezső Szomorú vasárnap című világslágerével is. Malek Miklós hangszerelte a dalt, amelyhez – hivatalos engedéllyel – módosított olasz szöveg készült, hiszen az eredeti változatot nem ok nélkül nevezték az öngyilkosok dalának.
– Emlékezetes, futballhoz kötődő szereplése a 2001. januári budapesti fellépése az MLSZ centenáriumi ünnepségén.
– Annak a gálának az egyik díszvendége az Európai Labdarúgó-szövetség képviseletében Michel Platini volt, aki nem mellesleg éppen a Juventus játékosaként lett háromszoros aranylabdás. A Siamo Campioni, vagyis a Bajnokok vagyunk című dalom hangzott el. Az esti gálavacsorán a Gundel étteremben kicsit cukkoltam is Platinit, mondván, arról énekeltem, hogy mi vagyunk a bajnokok, mi, és nem ti – noha az előző évben éppen a franciák nyerték meg az Eb-t, a döntőben Olaszországot legyűrve. Platini jó humorú ember, vette a lapot, nem sértődött meg.
– Ha már a korábbi Eb-döntő szóba került: miként élte meg, hogy az idei világbajnokságot az olasz válogatott nélkül rendezték meg, mi több, ez már sorozatban a harmadik vb, amelyről hiányzott a squadra azzurra?
– Manipulált világban élünk. Egyszer talán még el tudom hinni, hogy az olasz futball meggyengült, nem elég jó a válogatottunk, de hogy sorozatban háromszor ne legyünk képesek kvalifikálni, azt már nem. Négy aranycsillag van a mezünkön a címer felett, ennél többel csak a brazilok büszkélkedhetnek. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mi lehet a sorozatos kudarcok hátterében…
– Ahogy már szó volt róla, a Sanremói fesztivál csillagai című koncertshow sztárfellépője a Ricchi e Poveri lesz, amely 1967-ben, a beatkorszak csúcsidőszakában Genovában alakult meg. Jövőre lesz tehát 60 éves, ennek ellenére töretlen lendülettel koncertezik. Ön tavaly volt hatvan, s ugyanúgy nem lazít.
– Egy művész akkor él, ha színpadon lehet – a közönségnek hála, nincs okom panaszra. Közben természetesen teszek is azért, hogy formában maradjak; majdnem minden nap megfordulok az egyik óbudai edzőteremben, s néha eljutok a teniszpályára is. Persze tudom, semmi sem tart örökké, én pedig nem szeretnék majd afféle múmiaként megjelenni a nézők előtt. Ha eljön a pihenés ideje, hazatérek. Palermóban kiülök a vízpartra, és boldogan lógatom a lábamat a Tirrén-tengerbe…
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. augusztus 15-i lapszámában jelent meg.)
