Kerékpár: Tyler Hamilton visszavonul, miután ismét doppingolt

Vágólapra másolva!
2009.04.18. 01:46
Tyler Hamilton országúti kerékpárost ismét doppingoláson érték, ezért az olimpiai bajnok bejelentette visszavonulását.
Az amerikai kerekes bevallása szerint egy antidepresszáns gyógyszer szedése okozta az újabb pozitív doppingtesztet. Hamilton azzal magyarázta tettét, hogy válása és édesanyja rákos megbetegedése után depresszióval küzdött. "Tiltott szert szedtem, így elfogadom a következményeket, mert tudtam, hogy doppingszert tartalmaz. Mindenki követ el hibát az életben, amiért vállalni kell a felelősséget. Rossz döntést hoztam" – jelentette ki a 38 éves versenyző. Hamiltonnak az újabb lebukás után nem maradt más választása a visszavonuláson kívül, ugyanis visszaesőként legalább nyolc évig nem versenyezhetne. Először a 2004-es Vuelta a Espanán vérdoppinggal bukott le, amiért kétéves eltiltást kapott. Egy hónappal korábban, az athéni olimpián aranyérmet nyert egyéni időfutamban, majd fennakadt a szűrésen, ám a B próbára fenntartott vizeletét rosszul tárolták, így nem lehetett perdöntően bizonyítani a csalást. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében végül megtarthatta a medált.
Legfrissebb hírek

A titkos verseny – Tyler Hamilton története

Kerékpár
2017.06.20. 11:39

Kerékpár: 11 év után kapta meg olimpiai érmét az ausztrál

Kerékpár
2015.09.01. 18:40

Dopping: lezárult a spanyol doppingdoktor pere

Egyéb egyéni
2013.04.02. 17:32

Kerékpár: Hamilton bevallotta, rendszeresen doppingolt

Kerékpár
2013.02.20. 10:36

Elvették Hamilton athéni aranyát

Olimpia 2012 - Percről percre
2012.08.10. 13:26

Kerékpár: bajnoki címmel tért vissza Tyler Hamilton

Kerékpár
2008.09.02. 01:49
Ezek is érdekelhetik