Kerékpár: Fetter is csatlakozik a Kometa Cycling Teamhez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.27. 13:11
Fetter Erik csatlakozik Alberto Contador országúti kerékpáros csapatához, a Dina Mártont is foglalkoztató Kometa Cycling Teamhez.

Pénteki tájékoztatása szerint a harmadik szezonjára készülő kontinentális csapat 2020-as névsorában egy spanyol és egy olasz igazolás mellett szerepel a Pannon Cycling Teamből érkező 19 éves Fetter is. Fetter 2018-ban még a hegyikerékpárosok között szerzett junior magyar bajnoki címet, az idei volt az első idénye országúti kerékpárban.

A Tour de Hongrie-n és a szebeni körversenyen egyformán 17. lett, majd a magyar válogatott tagjaként részt vett a Tour de l'Aveniren. Pénteken (ma) pedig a yorkshire-i világbajnokságon az öt magyar induló egyike lesz az U23-as mezőnyversenyben.

„Ezzel az igazolással egy gyerekkori álmom válik valóra” – idézte a közlemény Fettert, aki hozzátette: bár korábban távolinak tűnt számára, hogy egy ilyen magas szintű csapathoz csatlakozzon, a mostani nagy előrelépéssel „minden munka és elkötelezettség kifizetődött”.

„A célom, hogy lépésről lépésre közelebb kerüljek a World Tourhoz – fogalmazott. – Most azt mondanám, hogy az országúti kerékpár minden területén viszonylag erős vagyok, mivel jó sprinternek tartom magam és jól bírom a hegyi szakaszokat is. Az elkövetkezendő néhány évben fog eldőlni, hogy melyik területen fejlődök legjobban.”

Dina Márton júniusban csatlakozott a csapathoz, bemutatkozásakor másodikként zárt összetettben a Tour de Hongrie-n, míg a burgosi körversenyen – annak ellenére, hogy az első szakaszon bukott – 19. lett összetettben. Ráadásul a júliusi hegyikerékpáros ob-n is aranyérmes lett. A világbajnokságon vasárnap a felnőtt mezőnyversenyben rajthoz álló 23 éves Dina kiemelte, a Kometa a legmegfelelőbb csapat a fejlődéséhez.

Ivan Basso sportigazgató azt mondta, évről évre erősödik a kapcsolódásuk a magyar kerékpársporthoz, és keményen dolgoznak, hogy felkutassák a fiatal tehetségeket Dér Zsolt, a válogatott szövetségi kapitánya segítségével.

„Dina Márton már bizonyította rátermettségét és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokat tud fejlődni. Ez lesz Márton első teljes szezonja a csapatban. Erik sokkal fiatalabb, de nagyon tehetségesnek tartom, és bízom benne, hogy sokat tud majd nálunk fejlődni. Türelmesnek kell lennünk, mivel tényleg nagyon fiatal még” – fogalmazott a kétszeres Giro d'Italia-győztes Basso.

Legfrissebb hírek

Fetter Erik jövő évi célja, hogy versenyt nyerjen

Kerékpár
2024.10.28. 21:59

Fetter Erik új magyar kontinentális csapatban teker jövőre

Kerékpár
2024.10.25. 11:43

Fetter Erik elhagyja a Polti-Kometát

Kerékpár
2024.10.22. 18:06

Valter nagyot mentett, Pogacar először nyert világbajnoki trikóban – videó

Kerékpár
2024.10.05. 18:17

Tadej Pogacar a Giro és a Tour után a világbajnokságot is megnyerte

Kerékpár
2024.09.29. 17:16

Országúti kerékpáros Eb: Merlier révén hazai győzelem született, nem fejezték be a magyar indulók

Kerékpár
2024.09.15. 19:42

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55
Ezek is érdekelhetik