Kerékpár: Buchmann 8848 m szintkülönbséget akar leküzdeni

Vágólapra másolva!
2020.05.26. 18:41
Egy nap alatt a Mount Everest magasságának megfelelő 8848 méteres szintkülönbséget akar leküzdeni Emanuel Buchmann, a francia országúti kerékpáros-körverseny tavalyi negyedik helyezettje.

A német kerekes pénteken az ausztriai Ötz-völgyben vág neki a megerőltető kísérletnek az 1050 méter magas Haiminger-hegyen, amelyre egy tíz kilométeres emelkedő vezet fel.

„Egyedül fogok fel-le tekerni, amíg a 8848 méteres szintkülönbséget elérem. Úgy számolom, hogy kilenc órán át leszek a nyeregben” – jelentette ki a Bora-Hansgrohe csapat versenyzője, aki edzés közben eddig csak 5500 méteres szintkülönbséget teljesített egy nap alatt. „A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben egyhangúan telnek a napok, ezért vetődött fel bennem ez az őrült ötlet”.

A hegymenet során Buchmann pénzadományokat gyűjt az interneten, elmondása szerint – méterenként tíz euróval – 88 ezer eurót kíván összeszedni, melyet jótékony célra ajánl fel.

A 27 éves hegyimenő az akcióval egyszersmind a Tour de France-ra is készül, amely a pandémia miatt június 27. helyett augusztus 29-én rajtol el Nizzából.

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik