Kerékpár: visszavonul a Jumbo-Visma 27 éves bringása

Vágólapra másolva!
2023.09.21. 10:02
null
Nathan Van Hooydonck befejezi (Fotó: AFP)
Szívizomproblémák miatt befejezi pályafutását az országúti kerékpáros Nathan Van Hooydonck, Valter Attila csapattársa.

A Jumbo-Visma 27 éves belga bringását szerdán engedték haza a kórházból, miután defibrillátort ültettek be neki.

Van Hooydonck múlt kedden autóvezetés közben rosszul lett, balesetet szenvedett és kritikus állapotban szállították kórházba, rövid ideig mesterséges kómában tartották, majd felébredt. Mellette utazó várandós felesége nem sérült meg a balesetben, amelynek napján csapattársa és jó barátja, a dán Jonas Vingegaard neki ajánlotta szakaszgyőzelmét a Vuelta a Espanán.

„Ráébredtem, hogy nagyon szerencsés vagyok, alakulhatott volna nagyon másképp is, ha nem kapok ilyen gyorsan szakszerű segítséget. Jól vagyok, de még meg kell birkóznom a ténnyel, hogy ez a profi pályafutásom végét jelenti” – idézte a Jumbo-Visma közleménye a kerékpárost, aki leszögezte: a felépülésre és a közelgő apaságra koncentrál.

Van Hooydonck korábban a CCC-nél is volt Valter csapattársa. Négy háromhetes viadalon szerepelt, a Jumbo-Visma színeiben három Grand Touron vett részt: 2021-ben a szlovén Primoz Roglic Vuelta-sikeréhez járult hozzá, tavaly és idén júliusban Vingegaard Tour de France-győzelméből vette ki a részét segítőként. Utolsó profi megmérettetése a brit körverseny volt szeptember elején.

A pályafutását hasonló egészségi problémák miatt idejekorán tavaly lezáró olasz Európa-bajnok, Sonny Colbrelli közösségi oldalán fejezte ki együttérzését Van Hooydoncknak.

Legfrissebb hírek

Strade Bianche: Pogacar győzött, Valter 22. lett

Kerékpár
2025.03.08. 17:34

Párizs 2024: Evenepoel sikere a kerékpárosok időfutamában, Valter a 22.

Párizs 2024
2024.07.27. 18:09

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36
Ezek is érdekelhetik