Vingegaard és van Aert is ott lesz a Touron, hivatalos a Visma csapata

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 14:29
A Visma Tour-csapata
A holland Visma Lease a Bike országúti kerékpáros csapat hivatalos honlapján közölte az idei Tour de France-on induló csapata összeállítását: ahogy azt várni lehetett, Valter Attila nincs ott a keretben, ugyanakkor a címvédő Jonas Vingegaard és Wout van Aert is felépült a Baszk körversenyen áprilisban elszenvedett bukásából, és mindketten ott lesznek a június 29-i rajton Firenzében.

 

Mint emlékezetes, az április elején rendezett Baszk körverseny 4. szakaszán óriási tömegbukás történt, amelyben a verseny összetettjének első négy helyét elfoglaló versenyzőből három is benne volt: ám míg Primoz Rogilic és Remco Evenepoel viszonylag olcsón megúszták, a kétszeres Tour-győztes Jonas Vingegaard súlyos sérüléseket szenvedett, s végül 12 nap kórházi ápolás és további három hét pihenés után csak május elején kezdte el az óvatos edzéseket. Csapata és maga Vingegaard is arról beszélt a bukás után, hogy az idei Touron csak akkor indul, ha száz százalékos állapotban érzi magát, ám, hogy valójában hol tart, azt már csak azért sem lehet felmérni, mert a balesete óta nem indult egy versenyen sem, így csupán csak gyanítani lehet, hogy valóban teljesen rendben van a dán. A Visma ugyanis csütörtökön közzétette a Touron induló keretét, amelynek tagja a 27 éves dán is – ahogy egyébként a március végén, a Dwars door Vlaanderen versenyen óriásit eső Wout van Aert is. A belgák kilencszeres Tour-szakaszgyőztese szegycsont-, borda- és kulcscsonttörést szenvedett, s egy hónapja a Norvég körversenyen már ott volt a mezőnyben.

„Nagyon vártam már ezt a napot, és igazán izgatottan várom már, hogy elkezdődjön az idei Tour. Nem volt könnyű az elmúlt néhány hónap, de a köszönöm a családomnak és a Vismának a támogatást és hogy átsegítettek a nehéz időszakon. Együtt, közösen dolgoztunk ezért a pillanatért és magam is nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy hol is tartok jelenleg. Az biztos, hogy jól érzem magam és nagyon motivált vagyok” – idézte a csapat hivatalos honlapja Vingegaard-t, aki tavaly és tavalyelőtt is legyőzte Tadej Pogacart a Tour de France-on.

A Visma papíron igazán erős csapatot hirdetett, hiszen kettejükön kívül ott van még a tavalyi Vueltát megnyerő Sepp Kuss, az Európa-bajnok Christoph Laporte, a Strade Bianche 2018-as győztese Tiesj Benoot, az idei Párizs-Nizzán és a már említett Dwars door Vlaanderenen diadalmaskodó Matteo Jorgenson, az idei Omloop Het Nieuwsblaad versenyén győztes Jan Tratnik és a 2020-as Girón összetett harmadikként záró Wilco Kelderman. Ez tehát azt jelenti, hogy az idényben rengeteg bukással és betegséggel sújtott csapat keretébe nem került be Valter Attila, amiben igazából semmi meglepő nincs is, hiszen a néhány hete lezárult Giro d'Italán szerepelt, s nem is tervezte a holland istálló a szerepeltetését a francia körön.

A csapathirdetéssel együtt egyébként a Visma bemutatta az idei Touron használandó mezét, ami a korábbi megszokott sárga-fekete színössszeállítás helyett kék lesz – sárga, a reneszánsz időket idéző mintázattal.

A 111. Tour de France június 29-én rajtol az olaszországi Firenzéből, s a verseny évszázados történelme során először nem Párizsban, hanem az olimpia miatt Nizzában lesz a befutó július  21-én.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik