Kerékpár: Van der Poel sikerét hozta a Strade Bianche

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.06. 18:31
null
Mathieu van der Poel a célban (Fotó: AFP)
A holland Mathieu van der Poel nyerte a Strade Bianche (Fehér utak) országúti kerékpáros versenyt szombaton, amelyen Peák Barnabás és Fetter Erik személyében két magyar vett részt – tudósít az MTI.

 

A 184 kilométeres, a táv harmadában fehér murvás utakon vezető toszkánai megmérettetésen több mint háromezer méter szintkülönbség leküzdése várt a mezőnyre.

A cél előtt 12 kilométerrel a sikerre előzetesen esélyesnek tartott összes versenyzőt magában foglaló hétfős csoportból a terepkerékpáros (cyclocross) világbajnok Van der Poel támadott, ezt csak az országúti világbajnok francia Julian Alaphilippe és a 2019-es Tour de France-on győztes kolumbiai Egan Bernal tudta átvenni.

A sienai főtérhez vezető meredek emelkedőn az Alpecin-Fenix holland klasszisa ismét elképesztőt robbantott, ezzel pedig már nem tudtak mit kezdeni a riválisok, így magabiztos előnnyel nyert 4 óra 40 perc tekerés után. Másodikként Alaphilippe (Deceuninck – Quick-Step), harmadikként Bernal (Ineos Grenadiers) ért célba.

A tavaly augusztusi edzésbalesete után először élesben tekerő Fetter Erik (EOLO-Kometa) – akinek csapatához hasonlóan ez volt az első World Tour-viadala – a 100. helyen végzett, míg Peák Barnabás (BikeExchange) az időlimiten túl ért célba, így helyezetlenül zárt a procyclingstats adatai alapján.

A nők versenyét a 2017-es világbajnok holland Chantal van den Broek-Blaak nyerte.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Fetter Erik jövő évi célja, hogy versenyt nyerjen

Kerékpár
2024.10.28. 21:59

Fetter Erik új magyar kontinentális csapatban teker jövőre

Kerékpár
2024.10.25. 11:43

Fetter Erik elhagyja a Polti-Kometát

Kerékpár
2024.10.22. 18:06

Valter nagyot mentett, Pogacar először nyert világbajnoki trikóban – videó

Kerékpár
2024.10.05. 18:17

Újabb versenynap, újabb UAE-siker a horvátországi körversenyen

Kerékpár
2024.10.03. 21:24

Tadej Pogacar a Giro és a Tour után a világbajnokságot is megnyerte

Kerékpár
2024.09.29. 17:16

Országútikerékpáros-vb: Peák 33., Pelikán 36.; Evenepoel megvédte címét az időfutamban

Kerékpár
2024.09.22. 18:07

Országúti kerékpáros Eb: Merlier révén hazai győzelem született, nem fejezték be a magyar indulók

Kerékpár
2024.09.15. 19:42
Ezek is érdekelhetik