Tour de France: Cavendish tarolt, német szakaszsiker

Vágólapra másolva!
2013.07.09. 17:59
null
Kittel megnyerte második szakaszát is az idei Touron (Fotó: cyclingnews.com)
Marcel Kittel nyerte a francia kerékpáros körverseny (Tour de France) 10. szakaszát. A német versenyző honfitársát, André Greipelt előzte meg a mezőnyhajrában, a harmadik helyen Mark Cavendish zárt. Az összetettben továbbra is Chris Froome áll az élen.

 

A hétfői pihenőnap után kedden egy sík szakasz várt a mezőnyre, mindössze egy negyedik kategóriás emelkedővel. A 2013-as Tour de France-t 198-an kezdték, a 10. szakaszra 182 kerékpáros maradt.

A meglépő négy szökevényt néhány kilométerrel az etap vége előtt utolérte a mezőny, így jöhetett a tömeges hajrá. Szokás szerint helyezkedtek a sprinterek, Mark Cavendish olyannyira, hogy az utolsó 100 méteren felborította Kittel egyik csapattársát, Tom Dumoulint, aki hatalmasat bukott a célegyenesben.

A mezőnyhajrát Marcel Kittel bírta a legjobban, aki így az első szakasz után a tizediket is megnyerte honfitársát, André Greipelt megelőzve. A szabálytalankodó Cavendish harmadik lett, ám könnyen elképzelhető, hogy a zsűri a videók elemzése után szankciót fog alkalmazni a brit sprinter esetében.

Az összetettben továbbra is Chris Froome áll az élen, mögötte Alejandro Valverde és Bauke Mollema következik.

100. TOUR DE FRANCE
10. SZAKASZ, Saint-Gildas-des-Bois– Saint-Malo, 197 KM
1. Marcel Kittel (német, Argos-Shimano) 4:53.25
2. André Greipel (német, Lotto Belisol) azonos idővel
3. Mark Cavendish (brit, Omega Pharma-QuickStep) azonos idővel
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Chris Froome (brit, Sky) 41:52.43 óra
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) +1.25
3. Bauke Mollema (holland, Belkin) +1.44

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik