Tour: Froome nyerte az időfutamot, nőtt az előnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 17:42
null
Froome tovább növelte előnyét összetettben (Fotó: Action Images)
Az összetettben is az élen álló brit Christopher Froome nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát, az Embrun és Chorges közötti, 32 km-es egyéni, hegyi időfutamot, ezzel – ha csak kicsivel is – tovább növelte előnyét. Kiélezett utolsó szakaszokra van kilátás.

A verseny 17., harminckét kilométeres szakaszán a spanyol Alberto Contador lett a második kilenc másodperc hátránnyal, és jó időeredményének köszönhetően feljött a második helyre.

Az etapon nemcsak a nagy emelkedők jelentettek kihívást, hanem a nedves útburkolat is, mivel helyenként esett az eső a hegyekben.

„A célvonalon áthaladva alig tudtam elhinni, hogy enyém a leggyorsabb idő. Úgy mentem neki a mai szakasznak, hogy lehetőség szerint minél kevesebbet veszítsek, egyáltalán nem számoltam az első hellyel” – mondta meglepetten a célban az éllovas Froome, akinek a kerékpárcsere is hozzájárult ahhoz, hogy végül meg tudta előzni Contadort.

Csütörtökön a Tour egyik legnehezebb szakasza következik, a mezőny a Gap és L'Alpe d'Huez közötti 172.5 kilométert teljesíti.

100. TOUR DE FRANCE,
17. SZAKASZ (EMBRUN–CHORGES, 32 KM, EGYÉNI IDŐFUTAM)

1. Christopher Froome (brit, Sky) 51:33 perc
2. Alberto Contador Velasco (spanyol, Saxo-Tinkoff) 9 másodperc hátrány
3. Joaquim Rodríguez (spanyol, Katyusa) 10 mp. h.

AZ ÖSSZETETTBEN
1. Christopher Froome (brit, Sky) 66:07:09 óra
2. Alberto Contador (spanyol, Saxo-Tinkoff) 4:34 perc hátrány
3. Roman Kreuziger (cseh, Saxo-Tinkoff) 4:54 p. h.

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Groenewegen nyerte meg a Tour csütörtöki sprintjét

Kerékpár
2024.07.04. 17:38

Pogacar a favorit, de a Red Bull már a Tour de France-on is támad

Kerékpár
2024.06.29. 08:41

Változtatott Tour de France-csapatán a Visma

Egyéni
2024.06.25. 13:56

Kerékpár: először indul a Tour de France-on Remco Evenepoel – hivatalos

Kerékpár
2024.01.10. 10:46
Ezek is érdekelhetik