Rajtra készek a horvát házigazdák

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2003.11.23. 21:13
Címkék
A vb-csoportküzdelmek négy városa, Split, Csáktornya, Porec és Károlyváros már alig várja december 2-át, a küzdelmek rajtját. A spliti és a csáktornyai terem már készen áll, míg Porecben és Károlyvárosban még van egy kis munka. Az utolsó pillanatokban megváltoztatott a részt vevő csapatok listája, hiszen Kazahsztán anyagi gondjai miatt nem vesz részt a vb-n, s helyette Ázsiát a tartalék Japán képviseli majd a C-csoportban, vagyis a magyarok ágán.
Óriási az érdeklődés Horvátországban a vb iránt, eddig már 450 külföldi újságíró kért akkreditációt, s a mérkőzéseket 76 országban láthatják majd az érdeklődők a tv-képernyőkön. Zeljko Kavran, a Horvát Kézilabda-szövetség elnöke bejelentette, a héten minden előkészületi munka befejeződik, már csak a technikával, a számítógépekkel akadnak kisebb gondok, ezeket a nemzetközi szövetségnek kell megoldania."Nagy eredmény, hogy Horvátország rövid időn belül férfi Európa-bajnokságot és a női vébét rendezhet – mondta Kavran. – A szervezés összköltsége csaknem tizenhárommillió kuna.” Ez körülbelül 1.85 millió euró. Az elnök tisztában van azzal, hogy a házigazda sikereitől is függ a bevétel, hiszen a csoportból továbbjutó horvát válogatott kétségtelenül telt ház előtt küzdhet. Janko Goles a szövetségben a női kézilabda koordinátora. Ô már kitervelte, hogyan érik el a hazaiak az olimpiai kvótát. "Megnyerjük a spliti csoportot – reménykedett –, és négy ponttal érkezünk Zágrábba a középdöntőbe. Azt tervezzük, hogy a sorsdöntő meccsre a szerb-montenegróiak ellen minél több, lelkesedéséről híres, úgynevezett torcida szurkolócsoportot hívunk. Ôk olyan légkört teremtenek, amelyben nem veszíthetünk.”Az biztos, hogy a Hajduk Split focicsapatának a kemény magja forró légkört fog teremteni a szerbek elleni találkozóra, s kérdés, féken tudják-e tartani a rendezők a kemény fiúkat, főleg ha azok valójában több ezren lesznek.A csáktornyai Zeljko Kavran beszélt a magyar válogatottról is. "Kisebb gondok akadtak a csáktornyai csoportban szereplő válogatottak elhelyezésével – mondta. – Végül úgy oldottuk meg a kérdést, hogy a szlovén és a magyar válogatott csáktornyai szállodákban kap helyet.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik