Félszavakból sem – S. Tóth János publicisztikája

Bejárta a világhálót a felvétel, lapunk internetes oldalán is fellelhető, amint Kim Rasmussen menekülne a maga ásta csapdából. A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a minap véget ért Európa-bajnokság csoportkörében, még a Hollandia elleni meccs 27. percében, 11–10-es magyar vezetésnél kért időt. A játékmegszakítás alatt előbb magyarul biztatta játékosait („Nagyon jó, csajok!”), majd magyarul és angolul folytatta az eligazítást. Pontosabban folytatta volna, de – miként Krúdy írta – hogy a „szájüregben mit művelt a nyelv és a fogsor ezalatt, azt sohasem lehetett megtudni”, így a dánnak a „széles” szóval végzetesen meggyűlt a baja. Ezen maga is elmosolyodott, s aztán már csak a sport nemzetközi nyelvén beszélt a kézilabdázókhoz. A folytatásban hasonló nyelvi kötéltáncba már nem is fogott bele, maradt a „bevált” angolnál – vélhetően. Mert bár az időkérések alatt rendszeresen az orra alá dugták a mikrofont, hangját elnyomta a tv-szpíker csillapíthatatlan fecsegése. Quel malheur! (Milyen kár!) – mondaná Mikszáth novellahőse...

Ami viszont biztos: Rasmussent 2016 májusában, vagyis két és fél évvel ezelőtt nevezték ki a magyar női kézilabda-válogatott élére. Mocsai Lajos kézilabda-mesteredző, a Testnevelési Egyetem rektora már egy éve, a norvégiai vb csenevész tizenötödik helye után arról beszélt: elvárná a külföldi edzőktől, hogy tanuljanak meg magyarul. Ha nem is cicerói minőségben, de a kiélezett szituációkban elhangzó instrukciókat mégsem lehet feliratozni. S persze egy tréner és a tanítványa között nem csupán szakmai kapocs létezik, ott a lelki szál is (már amennyiben...), pedig egy interpretátor beiktatása maga a személytelenség. (Kivéve, ha edző és játékosa is 28-as, mert akkor fél szavakból is megértik egymást; lásd Szilágyi György klasszikusát Kálmán György tolmácsolásában...)

A fenti tézis legkevésbé sem kézilabda-specifikus. Mifelénk a légiósok inváziója már nemcsak a külföldi sportolók, hanem a külhoni edzők beáramlását is jelenti. Manapság a zömük Európa nyugati feléből meg a tengerentúlról érkezik. Cseppben a tenger: szinte kivétel nélkül úgy mennek haza, ahogyan érkeztek – egy kukkot sem tudnak magyarul.

A leggyakoribb ellenérv e felvetésre, hogy a sportnak van világnyelve, s a multikulti világában angolul szokás kommunikálni. Mégis: érdekes lenne tudni, hogy a sportolók közül hányan és mennyit értenek a tréningeken és meccseken elhangzó utasításokból. S tesztként lefordíttatni velük az edzői monológokat. Ha lehet, mint egy nyelvvizsgán, szóról szóra. Ha ez nem megy, a fő mondanivalót kihámozva. S ha ez is sok, akkor valahogy firnyákosan értelmezve az elhangzottakat.

Aki látott már időkérést, az tudja: beszéljen az edző akár oxfordi igényességgel, vagy idézze meg a legrémesebb tengerentúli dialektust, a mintasportoló álfölényesen bólogat. Jómagam egyetlen olyan esetre emlékszem, amikor valaki bevallotta: lövése sincs arról, mit hallott. Ez még Georges Leekens rossz emlékű futballkapitánysága idején, a belga szakember bemutatkozó mérkőzése, a világranglistán akkor épp 136. helyezett Kazahsztántól hazai pályán elszenvedett vereséget követően történt. A Ferencváros amúgy is mindig őszinte csatára, Böde Dániel a riporteri kérdésre, mi történt a meccs után, ezt felelte: „Feszült voltam, mentem egyből zuhanyozni. A mester mondott pár szót, de nem jó az angolom, nem értettem, a többiek meg nem fordították le.”

De még mielőtt Böde Danira ráragadna az ötlábú csodaborjú bélyege: idén júniusig 91 595 olyan hallgatót tartottak nyilván a felsőoktatási információs rendszerben – s ők életkorban nagyjából lefedik a pályájuk elején járó aktív sportolókat –, akik ugyan sikeres záróvizsgát tettek, de nyelvvizsga hiányában nem vehették át a diplomájukat. Az Eurostat frusztráló felmérése szerint az Európai Unióban Magyarországon a legkisebb a legalább egy idegen nyelvet beszélők száma. A felnőttlakosság 37 százaléka tartozik e körbe, miközben az uniós átlag 66 százalék. Az Európai Bizottság Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatóságának megrendelésére készült felmérésből pedig az derül ki, hogy a 15–30 éves korcsoportban a magyarok 38 százalékának nincs igénye a további nyelvek ismeretére – a 28 EU-tagország átlaga 22 százalék.

Lássuk be: nyelvismereti szempontból nem lenne helyénvaló a létező világok legjobbikát emlegetnünk.
Noha az angol nyelv közvetítői szerepe manapság megkérdőjelezhetetlen, kizárólagosságot nem élvez. Lásd: Pep Guardiola esete a „Hochdeutsch”-csal. A Ba-yern Münchennél a légiósoknak kötelező németül tanulniuk, és azt nemcsak a pályán kell használniuk, hanem azon kívül is. A tanuláshoz a klub privát oktatót ad, aki a szaknyelvet segít elsajátítani, mégpedig szórakoztatóan, játékosan. Például: playstationözés közben a futballisták óhatatlanul belebotlanak a leggyakoribb kifejezésekbe, s azokat kell ismételgetniük (számos videó kering arról is, ahogy a spanyol ajkú Bayern-labdarúgókat a korábbi vezetőedző, Jupp Heynckes németre oktatta). S a bajor gyakorlatiasság jegyében a csapatigazgató Kathleen Krüger minden tájékoztatót németül küld meg a keret tagjainak.

Amikor a katalán tréner 2013-ban aláírt a német bajnokrekorderhez, még New Yorkban élt. Nem épp német nyelvi közeg, de naponta három-négy órán át bőszen tanulta a nyelvet. Ám hiába volt szorgalmas, három-négy hónap után önbecsülése arra ösztökélte, hogy megkeresse Uli Hoeness klubelnököt és Karl-Heinz Rummenigge ügyvezetőt, arra kérve őket, ugyan bontanák már fel a szerződését, mert részéről „nem lehetséges a német nyelv elsajátítása”. A két vezető persze nemet mondott, Guardiola pedig úgy döntött, a szaknyelvre összpontosít. Az első, müncheni edzőként megtartott sajtótájékoztatóján az Allianz Arenában már „Muttersprache” szólt a riporterekhez. S amikor három évvel később búcsút intett a bajor fővárosnak, folyékonyan beszélte a nyelvet.

Léteznek más helyi társadalmi viszonyulások is. A Kanadától évtizedek óta függetlenedni óhajtó Québec államban a sportklub jóval erősebb pillére a helyi közösségnek, mint a világ sok egyéb szegletében. A Montreal Canadiens jégkorongcsapatánál 2011 decemberében Randy Cunneywortht nevezték ki ideiglenes vezetőedzőnek. Az NHL-ben 866 alapszakasz- és 45 rájátszásbeli meccset jegyző hokisból lett tréner maga is kanadai, ám ontarióiként angolul beszél. Amikor Pierre Gauthier bemutatta az öltözőben, csak pislogott, mert a klubmenedzser persze franciául szónokolt. Az fel sem vetődött, hogy Cunneyworth ne angolul vezényelje az akkor angol, francia, cseh, finn és svéd anyanyelvű hokisokból álló csapatot, ám azt, hogy franciatudás híján megkaphatta az állást, szakítópróbát jelentett a québeci frankofonok számára – többen a Habs-meccsek bojkottjára bujtogattak. Még az állam akkori kulturális minisztere, Christine St-Pierre is megszólalt az ügyben, s a probléma sürgős rendezésére szólított fel. A tréner szent fogadalmat tett, hogy a bajnokság végéig megtanul franciául, ám pechjére nem sok idő jutott rá, hogy ígéretét betartsa: még szezon közben visszaminősítették másodedzővé.

Hogy Cunneyworth e négy és fél hónap alatt meddig jutott a franciával, nem tudni. Bárhogy is, némi nyelvérzék s nem mellékesen egy kis jó szándék csodákra képes. Viszont a nyelvi várakat kevés reménnyel ostromlóknak is biztatást adhat a legendás tolmács és fordító, a tizenhat nyelven beszélő s ezek java részét autodidakta módon elsajátító Lomb Kató bon mot-ja, miszerint „a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni”.