Férfi kézi Eb: halálos fenyegetéseket is kaptak a dán játékosok

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.27. 18:14
null
René Antonsen durva üzeneteket kapott (Fotó: AFP)
Csalódott izlandi szurkolók üzenetei lepték el a dán férfi kézilabda-válogatott tagjainak közösségi oldalait – írja a dán TV 2. Mint ismert, Dánia 30–29-re kikapott Franciaországtól a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének záró mérkőzésén, így Izland lemaradt az elődöntőről.


Sokáig örülhettek az izlandi szurkolók, hiszen úgy tűnt, Mikkel Hansen és Mathias Gidsel nélkül is legyőzi a franciákat a dán együttes, s ezzel az elődöntőbe segíti Izlandot. Nos, nem így lett – izlandi szempontból rémálomszerűen alakult a végjáték. A dán válogatott 27–22-re is vezetett, majd innen fordított, s nyert 30–29-re Franciaország.

A találkozót követően halálos fenyegetéseket is kaptak a dán kézilabdázók az izlandi szimpatizánsoktól.

„Az üzenetek közül a legrosszabb kategória a halálos fenyegetésekhez közel áll” – mondta el Morten Henriksen, a dán szövetség sportmenedzsere.

A beálló René Antonsen számos becsmérlő üzenetet kapott.

„Szerencsére azokat, amiket írtak, soha nem mondanák el szemtől szembe. Nem hiszem, hogy helyes, ha azt gondolják egyesek, a közösségi médiában bármit írhatnak”
nyilatkozta az Aalborg kézilabdázója.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ
I. CSOPORT
(Budapesti Kézilabda Aréna)
Dánia–Franciaország 29–30
(17–12)

Montenegró–Izland 24–34 (8–17)
Hollandia–Horvátország 28–28
(15–13)

AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 5 4 1 148–131 +17 8
2. Dánia 5 4 1 149–123 +26 8
3. Izland 5 3 2 138–124 +14 6
4. Horvátország 5 1 1 3 124–136 –12 3
5. Hollandia 5 1 1 3 137–156 –19 3
6. Montenegró 5 1 4 134–160 –26 2

A PÉNTEKI PROGRAM
ELŐDÖNTŐ

18.00: Spanyolország–Dánia
20.30: Franciaország–Svédország
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
15.30:
Izland–Norvégia

AZ EB VÉGEREDMÉNYE

7. Németország
8. Horvátország
9. Oroszország
10. Hollandia
11. Montenegró
12. Lengyelország
13. Csehország
14. Szerbia
15. MAGYARORSZÁG
16. Szlovénia
17. Fehéroroszország
18. Szlovákia
19. Portugália
20. Ausztria
21. Litvánia
22. Észak-Macedónia
23. Bosznia-Hercegovina
24. Ukrajna

 

Legfrissebb hírek

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
26 perce

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Peter Schmeichel az NS-nek: Nyomot akartam hagyni a futballban, s úgy érzem, ez sikerült is

Minden más foci
2025.02.05. 20:49

Dánia nem hagyott kérdést arról, hogy ki a legjobb, világbajnok lett

Kézilabda
2025.02.02. 19:36

Dánia a második félidőben nem kegyelmezett, ott van a férfi kézi-vb döntőjében

Kézilabda
2025.01.31. 22:04

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Visszavonult a dán klasszis, aki életmentőként is bekerült a futballtörténelembe

Minden más foci
2025.01.13. 12:10

A dánoknak még a harmadik soruk is vb-esélyes lenne

Kézilabda
2024.12.31. 09:19
Ezek is érdekelhetik