Stine Oftedal: Kiváltságos vagyok, hogy Magyarországon, a Győrben játszhattam

– Mikor érezte úgy, hogy kezd elege lenni a kézilabdázásból?
– Először a tokiói olimpia után futottak át olyan gondolatok a fejemen, hogy talán vissza kellene vonulnom, de úgy voltam vele, elég fiatal vagyok még, lehet néhány jó évem. Már akkor is hosszabb ideje távkapcsolatban éltem a párommal, ám mivel csak három év volt hátra a következő, párizsi játékokig, nem volt kérdéses, hogy addig folytatom. Viszont már úgy tekintettem a mostani olimpiára, mint nekem az utolsóra.

– Mi vezetett ehhez a döntéshez?
– Először is, ami miatt beleszerettem a kézilabdázásba, még mindig magával ragad. Szóval nem arról van szó, hogy csak szenvedtem volna az elmúlt időszakban. Kellően szerencsés voltam, hogy hosszú éveken keresztül olyan célokért küzdhettem, amelyekre mindig is vágytam. Alig voltam sérült, folyamatosan játszottam, ez egyfelől óriási kiváltság, másfelől fárasztó. A maximalista hozzáállásomnak köszönhetem, amilyen játékossá váltam és amit a sportágban elértem, s hogy csodálatos csapatokban játszhattam, ugyanakkor ez a szemléletmód tényleg kimerítő is tud lenni. Túl sok irányból nehezedett rám nyomás, még ha tisztában is vagyok vele, hogy ennek egy részét én raktam a saját vállamra, és gyakran felnagyítottam dolgokat. Azt éreztem, hogy állandóan, az életem minden területén jónak kell lennem, kiemelkedően kell teljesítenem, legyen szó sportról vagy magánéletről.

MÉG A LEGKEMÉNYEBB VÉDŐK IS TISZTELTÉK

– A norvég válogatottól hozott mentalitás segítette, hogy gyorsabban beilleszkedjen a sikerorientált győri közegbe?
– Biztosan így volt. A nemzeti csapatoknál meghonosított rendszerben – amelyért Thórir Hergeirsson rendkívül sokat tett – már nagyon fiatalon megtanítják nekünk, miként legyünk profi sportolók, hogyan kell például megfelelően edzenünk. Ennek köszönhetően alapoztam meg az erőnlétemet, az izomzatomat, és szintén ez segített abban, hogy hamar felvettem a fonalat az ETO-nál is. Fontos volt, hogy minél előbb megmutassam az új csapatomban, mire vagyok képes, másfelől akkoriban bátran támaszkodhattam olyan legendás játékosokra, mint Görbicz Anita, Eduarda Amorim vagy Nycke Groot. Az első napokban csak kapkodtam a fejem, hogy akikre felnéztem, most egy csapásra a csapattársaim lettek. Szinte lábujjhegyen járkáltam, remélve, hogy megtalálom a helyem. De egyből szívélyesen fogadtak, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Sok terhet levettek a vállamról, sohasem éreztem, hogy egyedül kellene megoldanom a nehéz helyzeteket.

– Hogyan érintette, amikor az említettek közül a mindig is sziklaszilárdnak gondolt Groot bejelentette, hogy nem folytatja ezen a szinten?
– Nagyon tiszteltem a döntése miatt, még ha ijesztő is volt nekem, ami vele történt. Bizonytalan voltam, nem tudtam, ki érkezik helyette a posztomra, mi történik, ha egyszer én is hasonlóan érzek. Elég jól ismerte a saját teste jelzéseit ahhoz, hogy eldöntse, az volt a megfelelő pillanat számára, hogy hátrébb lépjen. 

Született: 1991. szeptember 25., Nittedal (Norvégia) Posztja: irányító Magassága/testsúlya: 168 cm/62 kg  Klubjai: Nit-Hak (norvég, 1997–2007), Fjellhammer (norvég, 2007–2008), Helset és Stabaek (norvég, 2008–2013), Issy-Paris (francia, 2013–2017), Győri Audi ETO KC (2017–2024) Válogatottsága/góljai: 259/726 Kiemelkedő eredményei: 2x olimpiai 3. (2016, 2021), 3x világbajnok (2011, 2015, 2021), 2x világbajnoki-2. (2017, 2023), 5x Európa-bajnok (2010, 2014, 2016, 2020, 2022), Európa-bajnoki 2. (2012), 3x BL-győztes (2018, 2019, 2024), BL-döntős (2022), 2x BL-3. (2021, 2023), 4x magyar bajnok (2018, 2019, 2022, 2023), 3x Magyar Kupa-győztes (2018, 2019, 2021), junior-vb-győztes (2010), junior Európa-bajnok (2009) Díjai, elismerései: IHF Év játékosa (2019), a világbajnokság legértékesebb játékosa (2017), 2x a világbajnokság legjobb irányítója (2015, 2023), 3x az Európa-bajnokság legjobb irányítója (2018, 2020, 2022), a Bajnokok Ligája négyes döntőjének legértékesebb játékosa (2024), 4x a Bajnokok Ligája legjobb irányítója (2019, 2020, 2021, 2022), a norvég bajnokság legjobb irányítója (2011), a francia bajnokság legértékesebb játékosa (2014), 2x a francia bajnokság legjobb irányítója (2014, 2016), az év legjobb külföldi női játékosa Magyarországon (2019)

– Kívülről úgy tűnt, később Görbicz és Amorim hiányában már egyértelműen öntől várták a társai és a szurkolók is a megoldást a nehéz helyzetekben. Érzékelte ezt a változást?
– Természetesen, de fel is akartam kerülni erre a polcra. Ebből a szempontból örültem az új helyzetnek és a vele járó nagyobb felelősségnek, elégedett voltam, ha a megfelelő irányba tudtam terelni a csapatot. Sohasem az számított, hogy én lövöm-e a legtöbb gólt egy meccsen, sokkal fontosabb volt, hogy kontrollálni tudjam a játékot, és mindenki komfortosan érezze magát benne.

– Ez alapján nem az lett volna a logikus, ha Görbiczék után elvállalja a kapitányi posztot?
– Erről éppen akkor kellett döntenem, amikor azt sem tudtam, hány évig szeretnék még játszani. Ráadásul úgy gondoltam, a karrierem utolsó részében már nincs szükségem újabb felelősségteljes pozícióra, éppen elég volt, hogy a válogatottban már jó ideje vittem ezt a szerepet. Azzal is tisztában voltam, hogy a kapitányi „kinevezés” nélkül sem változik meg a személyiségem, mindig is a szívemen viseltem a csapat sorsát.

Az utolsó idényt leszámítva Ambros Martín vagy Danyi Gábor végigkísérte Stine Oftedal győri éveit, így a két szakembert megkértük, jellemezzék korábbi játékosukat. „Az első szó, amely egyből eszembe jut Stinéről, az a mosoly – vágta rá a jelenleg a spanyol női válogatottat irányító Martín, aki két periódusban volt Oftedal edzője az ETO-nál. – Játékosként és magánemberként is mindent élvezetből csinál. Az egész kézilabdás társadalom tiszteletét kivívta, az ellenfelek is elismerik a tudása és a személyisége miatt. Mindig azon gondolkodik, mi lenne a legjobb a többieknek, pedig próbáltam róla meggyőzni, hogy bizonyos helyzetekben nyugodtan lehet önző. Emlékszem, egy fontos meccsünkön láttam, hogy a vizes palackján volt egy teleírt cetli a különböző játékvariációkkal, amelyeket elő szeretne venni. Ez is jól mutatja, milyen elkötelezett volt. Egyébként rendkívül nyitott, ha először beszélsz vele, akkor is olyan, mintha már régóta ismernétek egymást. Sokat viccelődtünk egymással, nem sértődött meg, ha a magasságával ugrattam.” „Egyedül a csibészséget hiányoltam belőle – vette át a szót Danyi, aki az elmúlt idényben a férfi NB I-ből kieső Fejér-B.Á.L. Veszprém szakmai igazgatói és vezetőedzői posztját töltötte be. – Hiába magyaráztam neki, hogy vannak helyzetek, amikor igenis le kell döfni a padlóra került ellenfelet, csak ártatlan tekintettel nézett rám, és azt felelte, hogy »Gábor, én erre nem vagyok képes.« A játékintelligenciája és helyzetfelismerése kiemelkedő, a cselező képessége és a beállóval való kapcsolata oktatni való, és a gyors lerohanásokból való elosztás szintén nagy erőssége. Emellett az emberi tulajdonságai miatt is igazi példakép. Győrben még a legnagyobb sztárok is megszenvedtek az első időszakban, neki a sok világklasszis közé való beilleszkedés is természetesen ment. Siker esetén mindig a háttérben maradt, ha viszont valami gond adódott, az elsők között lehetett rá számítani: a reális értékelés mellett azt is elmondta, min kellene szerinte változtatni.”

– Mindenki úgy jellemzi önt, hogy kiváló játékos, s még annál is sokkal jobb ember, aki állandóan mosolyog és mindig van egy kedves szava a többiekhez. Honnan hozta ezeket a tulajdonságait?
– Egyértelmű, hogy nagyrészt otthonról. Meleg családi fészekben, szilárd értékek alapján neveltek. Mindig is fontos volt nálunk az udvariasság és az odafigyelés, hogy megkérdezzük, a másik hogy van, és megpróbáljuk jobbá tenni egymás életét. Biztos személyiségfüggő is, én sem tudom magam jól érezni, ha azt látom, hogy a körülöttem levők valamiért boldogtalanok. Szeretem a harmóniát az élet minden területén.

– Hányszor kapta meg, hogy a pályán viszont bizonyos helyzetekben lehetne kicsit önzőbb is?
– Az edzőim gyakran jöttek nekem ezzel, itt, Győrben is. Mindig elmondták, hogy a mérkőzésen nem kell ennyire kedvesnek lennem, és nyugodtan játszhatok néha a saját érdekeimnek megfelelően. Tényleg többször megpróbáltam, de nagyon nehezemre esett. Bár sohasem próbáltam rájátszani egyes szituációkra, és nem hagytam magam felidegesíteni, idővel azért bátrabban emeltem fel a hangom, például a játékvezetőkkel szemben. Sokszor azt éreztem, hogy hiába, mert nem hallgatnak meg, talán a termetem miatt is, nem vesznek elég komolyan. Pedig fájdalmas ám, ha arcon csapok valakit!

– Az ellenfelek kimondottan tisztelték, még a legkeményebb védőkön is látszott, mennyire elismerik.
– Ez mindig kétirányú: valóban éreztem, hogy méltányolják a játékomat, de remélem, a másik fél is látta, hogy megadom a maximális tiszteletet. Természetesen mérkőzés közben ellenfelek vagyunk, le akarjuk győzni a másikat, de közben sportembernek kell maradnod, és sohasem léphetsz át egy határt.

RENDMÁNIA ÉS VELESZÜLETETT VEZÉRSZEREP

– Korábbi interjúnkban említette, annyira rendmániás, hogy még a ruháit is a színük szerint rendszerezi. Továbbra sem tud ettől a szokásától szabadulni?
– Nem, ebből nem engedek! Szeretem a szervezettséget, és ha mindent irányítani tudok. Odáig fajult, hogy az edzőteremben sem tudom tétlenül nézni, ha a súlyzók szétdobálva hevernek, ilyenkor magam rakom vissza őket a helyükre, természetesen kilogrammok szerinti sorrendben. Ha olyan helyre megyek, amit mások is használnak, magától értetődő, hogy mindent oda teszek vissza, ahonnan elvettem. Szóval ha káoszt látok, egyből ott termek, és rendet csinálok.

– Igaz, hogy a környezetvédelem szempontjából is előremutató kezdeményezéssel állt elő?
– Nagyon rosszul éreztem magam, amikor azt láttam, hogy az edzések után a használt műanyag palackokat simán bedobjuk a többi szemét közé. Így aztán másokkal együtt javasoltam, hogy kezdjük el szelektíven gyűjteni. Ez csak egy kis lépés, ha a nagy egészet nézzük, saját magamon is érzem, hogy sokkal többet kellene tennem a környezetünk megóvásáért.

– És mi a helyzet a galambokkal?
– Továbbra is próbálom őket elkerülni, jobb nem próbára tenni ezt a fajta viszolygásomat. Kisgyerekként egyszer megtámadott egy sirály, talán emiatt alakulhatott ki bennem, hogy a madarak ijesztőek. A nagyvárosokban inkább kerülöm azokat a tereket, amelyeket ellepnek a galambok.

– Mindig mindenhova magával visz egy könyvet?
– Kiskoromtól imádok olvasni, és bár volt olyan időszakom, amikor alábbhagyott a lelkesedésem, ez nálam életre szóló szerelem. Miután Győrbe költöztem, és befejeztem a felsőfokú tanulmányaim első részét, visszataláltam a könyvekhez. Segít kikapcsolni, hogy ne gondoljak a kézilabdázásra, de azért meg is dolgoztatja az agyamat. Annyi inger ér minket a külvilágból, néha jó nyugalomban elmerülni egy érdekes történetben. Az idegenbeli túrákra is viszek magammal könyvet, és azt vettem észre, hogy a csapatból is egyre többen olvasnak. A Sántárám most az egyik kedvencem, nagyon izgalmas. A klubon belül kaptam ajándékba Dosztojevszkijt angol nyelven, és be kell vallanom, elsőre beletört a bicskám, de adok egy második esélyt neki, a nyártól elég sok időm lesz rá.

– Miért kért kisebb szolgálati autót az első időszakban? Az eredetileg felkínált nem passzolt a személyiségéhez? 
– Sokkal prózaibb oka volt. Az elején egy rövid ideig az egyik legnagyobb Audival jártam, és amikor megérkeztem az arénához, mindenki kinevetett, akkora volt a kontraszt köztem és az autó mérete között. Ezután megkértem az akkori elnököt, hadd járjak egy kisebbel, amely minden szempontból jobban illett hozzám. A pozícióm változásával aztán el kellett fogadnom, hogy nem használhatok akármilyen modellt.

– Ahogy az imént érintettük, nem ön az első számú kapitány Győrben, viszont mégis sokan veleszületett vezérként jellemezték. Hosszú utat tett meg idáig?
– Biztos a személyiségem része, de sokat is dolgoztam érte. Huszonkét évesen már megkaptam a kapitányi szerepkört a válogatottban, és eltartott egy ideig, amíg beleszoktam. Az olimpiai központban külön edző segített nekem, hogyan legyek jó vezető, hogyan kezeljem a tőlem egyébként távol álló konfliktusos helyzeteket. Ennek eredményeként egyre magabiztosabban vállaltam a saját véleményemet, és álltam ki vele a többiek elé, vagy éppen közvetítettem a csapat igényét a stábnak és a vezetőségnek. Ha arra volt szükség, motiváltam, máskor segítettem a legjobb megoldás megtalálásában. Persze továbbra is azt tartom ideálisnak, ha minden harmonikus körülöttem.

NAGY ÁLMA, HOGY OLIMPIAI ARANNYAL FEJEZZE BE

A NEKA-NÁL MÁR TANTÁRGY OFTEDAL

Stine Oftedal klasszisára és sokoldalúságára jó példa, hogy itthon a Nemzeti Kézilabda Akadémián már tanítják is a norvég irányító megoldásait. „Az akadémián a legjobb trendek azonosítása és oktatása kiemelt feladatunk, ezért az összes világversenyt részletesen kiértékeljük – árulta el Hajdu János, a NEKA női szakágának vezetője. – A támadójátékban azért esett Oftedalra a választásom, mert rendkívül széles repertoárral rendelkezik. Tud gólt lőni, gólpasszt adni, tudja szervezni a játékot és előnyt szerezni a csapattársainak. Utóbbiban ő az egyik legjobb a világon. A súlypontja mélyen van, a lába kimondottan erős, ezáltal a cselezésből nagyon gyors az indulási sebessége, majd ugyanilyen hirtelen meg is tud állni. Sok cselt ismer: képes faultból vagy a messzebb helyezkedő védővel szemben is végrehajtani a mozgást, és mindkét keze felé meg tudja verni az ellenfelét. Lövésnél mindkét lábáról fel tud ugrani, de bevetődésből és talajról is veszélyes. Szóval mindent tud, amit egy klasszis játékosnak tudnia kell.” A korábbi szövetségi kapitány legutóbbi előadásában Oftedal 15 cselét elemezte ki, ezeket 14-16 éves játékosokkal is megcsináltatta edzéskörülmények között, demonstrálva, hogy azok bármilyen korban elsajátíthatóak. „Oftedal további erőssége, hogy a cselezés, előnyszerzés után az esetek nagy többségében jó döntéseket hoz, ez mindig kulcskérdés – folytatta Hajdu. – Elővételezi a védő tevékenységét, és már az akció közben tudja, hol lesz belőle helyzet. Nem tagadom, Anna Vjahireva mellett az egyik kedvenc játékosom a mostani mezőnyben, mindkettejüket példaként állíthatjuk a fiatalok elé.”

– Mit szól hozzá, hogy a NEKA-n már része a tananyagnak?
– Örömmel hallom. Magyarországon rengeteg a tehetséges, hozzám hasonló fizikai adottságú irányító. Vámos Petra már nemzetközi szinten is jó játékosnak számít, érdeklődéssel várom, hogyan fog teljesíteni Metzben. Említhetem még Simon Petrát, aki fiatalon is sok lehetőséget kap a Ferencvárosban. A Farkas testvéreket személyesen is ismerem Győrből, mind ígéretes játékosok. Amikor fiatal voltam, kevés alacsony kézilabdázó volt a belső posztokon. A generációmtól plusz erőfeszítést igényelt, hogy egyéb képességekkel, például gyorsasággal és dinamikával kompenzáljuk a fizikai különbségeket. Manapság is egyre több magasabb, lövő típusú irányító tűnik fel, ám hiszem, hogy a mostani kézilabdázásban is szükség van a hozzám hasonló játékmesterekre.

– Az első két évében megnyerte a BL-t az ETO-val, utána viszont évekig csak üldözte a csapat az újabb trófeát. Tudja, mi hiányzott?
– Ha csak a final fourra hegyezzük ki, amelybe minden csapat el akar jutni, ott már apróságok döntenek. Az első BL-győzelmem alkalmával hosszabbításra volt szükség a Vardar Szkopje elleni fináléban, három évvel később, a Brest ellen hetesekkel maradtunk alul az elődöntőben. Egy hosszú idény végén mindkét esetben nüansznyi volt a különbség. Ezúttal jó jelnek is felfoghattuk a záró hétvége előtt, hogy a Vipers már biztos nem nyerhette meg sorozatban negyedszer is a BL-t…

– Öt év után sikerült visszahódítani a trófeát, mennyire tudta félretenni, hogy ezek az utolsó klubmérkőzései?
– Természetesen nem tudtam teljesen figyelmen kívül hagyni, de azért igyekeztem a játékra koncentrálni. A döntő utolsó két percében aztán előtörtek belőlem az érzelmek, ekkor tudatosult bennem, hogy megcsináltuk. A lefújás után aztán már együtt sírtunk örömünkben a lányokkal. Ahogy a levegőbe dobáltak, igazán éreztem, hogy mennyire szerettek és megbecsültek a csapaton belül. Örültem persze az MVP-címnek is, ha te vagy a győztes együttes irányítója, jó eséllyel indulsz egy ilyen szavazáson, de több csapattársam ugyanúgy megérdemelte volna. Csodálatos hétvége van mögöttem, a szüleim is el tudtak jönni Budapestre, szóval nem is kívánhattam volna szebb búcsút.

– Mit visz magával a hétéves győri időszakából?
– A karrierem egyértelműen kiteljesedett a magyarországi évek során, a kézilabdázást körülvevő közeg miatt igazán kiváltságos helyzetben van, aki itt játszhat. Csak jót mondhatok a magyar szurkolókról is, magával ragadó az a hangulat, amelyet a csarnokokban teremtenek. Sokat adott nekem ez a város és ez a klub, hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyi időt eltölthettem itt. Az első évemben nyert BL-cím és bajnoki arany kivételes helyet foglal el a szívemben, mindkettőt igazán emlékezetes körülmények között szereztük meg. A hazai porondon az összesített gólkülönbség döntött csak a mi javunkra az FTC-vel szemben, a mi utolsó bajnokink már véget ért, de meg kellett várnunk, mi történik a másik meccsen. A két klub közötti rivalizálásra nemigen van hasonló példa a szakágunkban.

– Ott van még a nyáron a párizsi olimpia, már csak ez az arany hiányzik a kivételes gyűjteményéből.
– És most lesz rá az utolsó esélyem… A korábbi játékokról két bronzérmem van, mindkét elődöntőben az oroszoktól kaptunk ki, akik ezúttal nem lesznek ott a francia fővárosban. Nemcsak nekem, hanem a generációmból sokaknak ez az utolsó, közösen még el nem ért célunk. Hihetetlen lenne olimpiai arannyal lezárni a pályafutásomat, ha összejönne, egy hétig biztos nem tudnám abbahagyni a sírást.

– Utána meg jöhet az esküvő? A párja, Rune Dahmke tavaly kérte meg a kezét.
– Nincs túl sok időnk a szervezésre, most egy kis esküvőre készülünk, a nagy ünnepséget meghagyjuk néhány évvel későbbre. Az biztos, hogy Kielbe költözöm Runéhoz, és az sem titok, hogy szeretnénk családot alapítani. Ugyan ott voltak már előttem a jó példák arra, hogy az anyaság összeegyeztethető az élsporttal, nekünk annyiban speciális a helyzetünk, hogy mindketten kézilabdázók vagyunk. Nem szerettem volna egy szintet visszalépni, márpedig nem sok helyen van jó férfi- és női csapat. Szóval nagyon valószínű, hogy az olimpiával vége a karrieremnek.

– Az év elején azt mondta, szeretné még kicsit nyitva hagyni az ajtót. Elképzelhető, hogy láthatjuk még másik klubban játszani?
– Nem hiszem, valójában eléggé csukva van az az ajtó, csak így elsőre kevésbé hangzott végletesnek. A BL-győzelemmel a csúcson fejezhettem be. Sok játékost láttam, aki visszavonult, de annyira hiányzott neki a játék, hogy talált egy másik megoldást, hogy folytassa. Én sem szeretnék teljesen elszakadni a kézilabdázástól, szívesen részt vennék fiatal irányítók képzésében. Ezen felül meglátjuk, mit hoz a jövő, elvégeztem az alapképzést gazdaságtan és menedzsment szakon, de egyelőre nem látom magam ezen a területen. Mindenesetre izgatottan várom, milyen lesz a közös életünk, eddig jóformán csak a szünetekben lehettünk hosszabb ideig együtt. És végre egyszer lehetek spontán az életben, nem lesz előre megtervezve a programom. Majd meglátjuk, meddig bírom ki…