Kicsúszott a kezükből a bronz

SAHIN TÓTH RÓBERT

Vágólapra másolva!

2002.07.19. 21:58

Címkék

Lapov (elöl) nem zárt rossz idényt Szolnokon, mégis valami hiányzott a játékából

Korábban sosem tapasztalt rohamtempóban meneteltek végig az EnterNet-Internet Liga néven futó férfibajnokság alakulatai a több, mint egy hónapja véget ért idényen. A már esztendők óta jól ismert alapszakaszt követően középszakaszt játszattak a csapatokkal a vetélkedés kiírói, akik alighanem figyelmen kívül hagyták, hogy ezáltal az elcsigázottnál is elcsigázottabb együttesek vágnak neki a bajnoki finisnek. A feszített tempó miatt jószerivel megemészteni sem volt idő a történteket. Éppen ezért a legjobb négy közé jutott csapatot górcső alá vettük, megválasztottuk a legjobbjaikat, tehetségeiket, közöljük a pontátlagaikat és edzőik értékelését. A sorozatunkat a bajnokság negyedik helyezettjével, a Mol Szolnokkal nyitjuk.

Az NS szerint az év legjobbja: Pavlovics Predrag

Hogy harminckilenc esztendôsen nehéz maradandót nyújtani a magyar bajnokságban: van benne valami. Hogy többéves B-csoportos szereplés után keserves felvenni az A-osztály ritmusát: alighanem igaz. Még akkor is, ha Pavlovics Predrag, a Szolnok elnyûhetetlen hátvédje egyszerre cáfolt rá mindkét kijelentésre. A magyar állampolgárságot a legutóbbi idény elôtt megszerzô kosaras meglehetôsen cifra körülmények közt lett a Mol játékosa, emlékezhetünk rá, szinte néhány órával a szolnokiak elsô bajnokija elôtt vált bizonyossá, nem Nyíregyházán, hanem egy házzal odébb, Szolnokon játssza végig a szezont. A nyírségiek persze mondták a magukét, alighanem azért is, mert, ha valakik, ôk aztán tudták, mit (helyesebben kit) veszítettek. Pavlovics beilleszkedése az új csapatában tökéletesre sikeredett, alig tellett bele néhány meccs, s fix helyet követelt magának az együttesben. S hogy ott jól is érezte magát, legyen elég annyi: a hetedik fordulótól kezdôdôen egészen a középszakasz zárásáig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, egyetlen olyan találkozója volt, ahol nem érte el a tíz pontot. Öszszesen huszonkilenc találkozón ért el két számjegyû teljesítményt, s 15.2-es pontátlagánál csak a csapat centere, Bojan Lapov ért el jobb teljesítményt. Pavlovics tempója tanítanivaló, éles helyzetekben megmutatkozó higgadtsága pedig egyenesen lélegzetelállító, ha kötözködni akarnánk, talán csak azt jegyezhetnénk meg, hogy néha többet foglalkozott a kelleténél azzal, hogy mi zajlik a pályán kívül… Persze meglehet, ennyi még belefér. Fôleg attól az embertôl, aki a szívét is adja a csapata, esetünkben a Szolnok sikeréért.

Az NS szerint az év tehetsége: Trepák Zoltán

Noha klasszikus értelemben vett „berobbanásról” Trepák esetében nem lehet beszélni, a 25 éves szolnoki center az elmúlt idényben is igazolta tehetségét. A fiatalok közül ô kapta a legtöbb játéklehetôséget Miljkovics edzôtôl, s az ôt rajongásig kedvelô piros-fekete tábornak nem is kellett csalódnia benne. Nem volt biztos a helye, ám ha a jobbára harminc fölötti kosarasok alkotta együttesnek nem ment, jött, s számtalanszor lendítette át a társait a holtponton. Játszott Orosz és Lapov helyén is, sokat tett a Mol Magyar Kupa-gyôzelméért. Ahogy a tengerentúlon mondanák: ô volt a legjobb hatodik ember. Hogy aztán ez a helyzet megfelel-e neki, netán epizodistából fôszereplôvé lépne elô, csak ô tudja.

A szándék egyértelműnek tűnt: véget vetni a kísérletezésnek. No és persze nagycsapattá formálni a Szolnokot. Ha az 1990–91-es aranyérmes magasságáig reálisan nézve nem is nagyon emelkedhetett a jelen "Olajkája”, a korábban bronzérmet nyert edző, Goran Miljkovics visszahozatala, valamint olyan klasszisok megszerzése, mint Bojan Lapov és Pavlovics Predrag, előrevetítette, Szolnokon elég volt a középszerűségből. Úgy tetszett, szépen lassan a közönség is visszapártol a csapat mellé, igaz, a korábban szinte mindig garantálható telt ház az idény első felében kevesebb nézőt jelentett. Tudniillik, a tiszaligeti csarnokot felújították, így a csapat áttette a székhelyét egy kisebb létesítménybe.
Mindez a legkevésbé sem zavarta a Miljkovics-fiúkat, akik barátságtalan vendéglátónak bizonyultak, Szolnokon esélyt sem adtak a riválisoknak. Igen ám, csakhogy a fényes hazai mutató (az alapszakasz utolsó előtti fordulójában az ASE volt képes elhozni a két pontot a Mol katlanjából) mellett megmutatkozott a csapat idegenbeli erőtlensége is. Elhagyva a Szolnok táblát, mintha erőtlenebbé váltak volna Vukicsevicsék. S ha már a jugoszláv bedobót említettük, hamar kiviláglott, az ő szereplése kulcskérdés. Márpedig a kétméteres, százkilós kosaras két arcát is megmutatta: egyszer ellenálhatatlanul cselezett, s szórta a triplákat, máskor csak bajt hozott az együttesére. Merthogy nem ment a szomszédba egy kis "dumáért”, oda-odaszólt játékvezetőnek, nézőnek, ellenfélnek egyaránt.

Mindazonáltal az eredményekkel nem volt nagy baj, a hazai fergeteg feledtetni tudta, hogy a középszakasz első meccse után nem nyert meccset idegenben a Szolnok, s az alapszakasz harmadik, illetve az újabb kör negyedik helye kedvező helyzetbe hozta a rájátszásra készülő együttest. Következett az Albacomp elleni negyeddöntő, az idény legbalhésabb párharca. Otthon kezdett a Szolnok, ez mellette szólt. Csakhogy a fehérváriak jobb formában voltak. A mellékzöngéket, a Williams-ügyet, Vukicsevics magánszámait fölösleges újra felidézni, legyen elég annyi, hogy folyamatosan "robbanásveszélyben” pattogtattak a fiúk.
A balhé elmaradt, a Szolnok pedig végleg elkészült az erejével. Ettől kezdve már egyetlen meccset sem nyertek a piros-feketék, előbb az Atomerőmű lépett túl rajtuk laza 3–0-val, majd a bronzmérkőzésen leckét adott a Falco is. Különösen ez utóbbi fájhat nagyon Szolnokon. Merthogy az időközben hazai környezetben bezsebelt kupaarany után elérhető közelségbe került egy újabb érem.
A bronz, amely végül Szombathelyre került. De ez már egy másik történet…