Kicsúszott a kezükből a bronz

Korábban sosem tapasztalt rohamtempóban meneteltek végig az EnterNet-Internet Liga néven futó férfibajnokság alakulatai a több, mint egy hónapja véget ért idényen. A már esztendők óta jól ismert alapszakaszt követően középszakaszt játszattak a csapatokkal a vetélkedés kiírói, akik alighanem figyelmen kívül hagyták, hogy ezáltal az elcsigázottnál is elcsigázottabb együttesek vágnak neki a bajnoki finisnek. A feszített tempó miatt jószerivel megemészteni sem volt idő a történteket. Éppen ezért a legjobb négy közé jutott csapatot górcső alá vettük, megválasztottuk a legjobbjaikat, tehetségeiket, közöljük a pontátlagaikat és edzőik értékelését. A sorozatunkat a bajnokság negyedik helyezettjével, a Mol Szolnokkal nyitjuk.

A szándék egyértelműnek tűnt: véget vetni a kísérletezésnek. No és persze nagycsapattá formálni a Szolnokot. Ha az 1990–91-es aranyérmes magasságáig reálisan nézve nem is nagyon emelkedhetett a jelen "Olajkája”, a korábban bronzérmet nyert edző, Goran Miljkovics visszahozatala, valamint olyan klasszisok megszerzése, mint Bojan Lapov és Pavlovics Predrag, előrevetítette, Szolnokon elég volt a középszerűségből. Úgy tetszett, szépen lassan a közönség is visszapártol a csapat mellé, igaz, a korábban szinte mindig garantálható telt ház az idény első felében kevesebb nézőt jelentett. Tudniillik, a tiszaligeti csarnokot felújították, így a csapat áttette a székhelyét egy kisebb létesítménybe.
Mindez a legkevésbé sem zavarta a Miljkovics-fiúkat, akik barátságtalan vendéglátónak bizonyultak, Szolnokon esélyt sem adtak a riválisoknak. Igen ám, csakhogy a fényes hazai mutató (az alapszakasz utolsó előtti fordulójában az ASE volt képes elhozni a két pontot a Mol katlanjából) mellett megmutatkozott a csapat idegenbeli erőtlensége is. Elhagyva a Szolnok táblát, mintha erőtlenebbé váltak volna Vukicsevicsék. S ha már a jugoszláv bedobót említettük, hamar kiviláglott, az ő szereplése kulcskérdés. Márpedig a kétméteres, százkilós kosaras két arcát is megmutatta: egyszer ellenálhatatlanul cselezett, s szórta a triplákat, máskor csak bajt hozott az együttesére. Merthogy nem ment a szomszédba egy kis "dumáért”, oda-odaszólt játékvezetőnek, nézőnek, ellenfélnek egyaránt.

Mindazonáltal az eredményekkel nem volt nagy baj, a hazai fergeteg feledtetni tudta, hogy a középszakasz első meccse után nem nyert meccset idegenben a Szolnok, s az alapszakasz harmadik, illetve az újabb kör negyedik helye kedvező helyzetbe hozta a rájátszásra készülő együttest. Következett az Albacomp elleni negyeddöntő, az idény legbalhésabb párharca. Otthon kezdett a Szolnok, ez mellette szólt. Csakhogy a fehérváriak jobb formában voltak. A mellékzöngéket, a Williams-ügyet, Vukicsevics magánszámait fölösleges újra felidézni, legyen elég annyi, hogy folyamatosan "robbanásveszélyben” pattogtattak a fiúk.
A balhé elmaradt, a Szolnok pedig végleg elkészült az erejével. Ettől kezdve már egyetlen meccset sem nyertek a piros-feketék, előbb az Atomerőmű lépett túl rajtuk laza 3–0-val, majd a bronzmérkőzésen leckét adott a Falco is. Különösen ez utóbbi fájhat nagyon Szolnokon. Merthogy az időközben hazai környezetben bezsebelt kupaarany után elérhető közelségbe került egy újabb érem.
A bronz, amely végül Szombathelyre került. De ez már egy másik történet…