Év végi presztízscsata a Kelet-Nyugat gálán

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2002.12.28. 22:22
Címkék
Esztendeje a nyugatiaknak 97 pontra volt szükségük a sikerhez, 2000-ben 113 sem volt elég. Tudniillik, 114113-mal, no és keleti sikerrel zárult a gála. Hasonlóan pontgazdag derbivel ezúttal is beérnénk. Noha a szervezők az idén is kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy a kiszemeltek némelyike nem tartózkodik hazánkban, a szokásos, esztendőt lezáró kosárgála nagyszerű csatát, igazi látványosságot ígér.
Kálmán (10) és Orosz újra összecsap – a vasárnapi találkozón a show lesz a lényeg
Kálmán (10) és Orosz újra összecsap – a vasárnapi találkozón a show lesz a lényeg
Kálmán (10) és Orosz újra összecsap – a vasárnapi találkozón a show lesz a lényeg
Kálmán (10) és Orosz újra összecsap – a vasárnapi találkozón a show lesz a lényeg
Kálmán (10) és Orosz újra összecsap – a vasárnapi találkozón a show lesz a lényeg
Kálmán (10) és Orosz újra összecsap – a vasárnapi találkozón a show lesz a lényeg
A fellépők közt ugyanis több mókamestert (elég csak a kaposvári Sztojan Ivkovicsra, a szolnoki Pavlovics Predragra vagy a tavalyi palánktörőre, Orosz Lászlóra gondolni) találni, no és a két együttest felkészítő szakember is egyetért abban, hogy a közönség kiszolgálása fő szempont lesz. "Nincs taktikám – szögezte le hamarjában Sterbenz László, a listavezető Albacomp trénere, aki újonc a nyugatiak kispadján. – Összeírtam ugyan néhány alapdolgot, hogy mit szeretnék látni az uraktól, de elsősorban a látványos játékra törekszünk majd, no meg hogy győzzünk egy ponttal. Hiányzók? Vannak, persze, hogy vannak, hiszen biztosra veszem, hogy az egerszegi McClendon vagy a fehérvári Moseley befért volna a csapatba, csakhogy a légiósok ilyenkor otthon vannak. Borosra is szívesen számítottam volna, ám ő sajnos sérült, ezért nem léphet pályára a Körcsarnokban.”
Odaát is egy gáladebütáló, jelesül a hajdúsági Ráthonyi Tamás lesz a hadvezér, de – szerencsére – túlságosan mély szakmai elemzéseket tőle sem hallottunk. "Megvan a győztes taktikánk! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően a Debrecen mestere. – Az én csapatom játéka meglehetősen gyors, és ezt az alapelvet követjük vasárnap is. Azt hiszem, remek kosarasok állnak a rendelkezésemre, olyanok, akik tökéletesen megvalósíthatják
Simon vezeti a nyugatiak együttesét
Simon vezeti a nyugatiak együttesét
Simon vezeti a nyugatiak együttesét
az elképzeléseimet. Czigler Laci védekezésbeli stabilitásáról fölösleges beszélnem, Mészáros Zalán közismerten nagyszerűen indít, Orosz is fogékony e játékra, nem is beszélve a két debreceniről, Greenről és Lee-ről. Az utóbbinak egyébiránt külön is hálás vagyok, ugyanis a gála kedvéért jön Budapestre, hétfőn már repül is vissza az Egyesült Államokba.”
Úgy bizony, a debreceniek varázslatos hátvédje amolyan villámlátogatást tesz hazánkban, ugyanis hamarosan korábbi egyetemén, a Virginia Universityn lesz jelenése, ahol visszavonultatják a mezét. De előbb a Körcsarnokban parádézhat.

A Sport1 vasárnap 19.15-től csúsztatva közvetíti a gálát
A 2002-es Yukos Kelet– Nyugat gála keretei
Kelet: Mészáros Zalán, Czigler László (Atomerômû), Patrick Lee, Ledon Green, Fodor Márton (Debrecen), Orosz László, Pavlovics Predrag, Trepák Zoltán (Szolnok), Nyilas István (Szedeák), Tanács Attila, Mladen Gambiroza (Kecskemét), edzô: Ráthonyi Tamás
Nyugat: Kálmán László (Falco), Simon Balázs, Dzunics Braniszlav, Sztojan Ivkovics (Kaposvár), Bojan Lapov, Bencze Zoltán (Albacomp), Emir Halimics (Dombóvár), Kámán Tamás, Dragan Cseranics (Zalaegerszeg), Grebenár Péter (Körmend), Walke Károly (Soproni Ászok), edzô: Sterbenz László

A Tritax Rookie Game (a legjobb fiatalok találkozója) keretei
Kelet: Tanács Attila (Kecskemét), Molnár Miklós, Kovács Róbert, Molnár András (Szedeák), Mándity Máté (Szolnok), Bojtár Gyula (Debrecen), Zsemlye Sándor (MAFC), Kollár Balázs (Göd), Debrôdy István, Cseszlai Ádám, Wehner Zoltán, Nyíry Péter (Diana), edzô: Kertész István
Nyugat: Mihalics Zoltán, Nunez Martin, Soós Gábor, Dávid Gergely (Albacomp), Dénes Gábor (Falco), Gáspár Dávid (Zalaegerszeg), Krasznai Tibor (Dombóvár), Tömösváry Máté (Kaposvár), Kutasi Gergely, Lóránt Péter (Körmend), Körtélyesi Gergely (Soproni Ászok), Domonkos András (Nagykanizsa), edzô: Peresztegi Nagy Ákos

A program
15.00: Tritax Rookie Game
16.20: Élsportolók–Közéleti válogatott
16.40: Kerekesszékes bemutató
17.15: Király Linda koncertje
18.00: Yukos Kelet–Nyugat gála
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik