Zsebe: most jön a java!

– Öt meccsből négyet megnyertek idegenben. Gyanítom, ha az idény előtt valaki hasonló mutatót ajánl, rögtön a tenyerébe csap – vetjük fel Zsebének.
– Azt viszont orrba gyűröm, aki azt mondja, otthon egyszer nyerünk és négyszer vesztünk…
– Tettlegesség ide vagy oda, Körmenden bizony így állnak.
– Ne is mondja! Az a legszörnyűbb az egészben, hogy semmiféle szakmai magyarázata nincs, hazai környezetben miért szerepeltünk ilyen gyengén. Kértem másokat, akik értenek hozzá, ugyan meséljék már el, mi történik a csapattal pályaválasztóként, ám senki sem tudja a magyarázatot. Illetve… Idegenben viszonylag gyengébb ellenfelekkel találkoztunk, míg itthon – talán a szegedieket leszámítva – erősebbekkel.
– A hatodik hely mindazonáltal nem tűnik rossznak, arról nem is beszélve, hogy sokan úgy tartják, nagy baj már nem érheti, hiszen legyőzték a vasi riválist, a Falcót.
– Ezek szerint biztos a helyem…?
– Ezt önnek kell tudnia. Netán a főnökének, Patonay Imrének.
– Nem tudom, hogy "Putesz” mit szól a hatodik helyhez. Erről még nem esett szó köztünk.
– Azért az érdekelne, kikéri-e a véleményét?
– A figurákat, melyeket játszani kell a csapatnak, rendszerint meg szoktuk beszélni.
– Ha már itt tartunk, elégedett az együttese játékával?
– Ha arra gondolok, hogy úgy is tudtunk nyerni két mérkőzést, hogy Toroman irányított, akkor a válaszom: igen. Tudni kell, hogy ő nem az a tipikus karmester, nem úgy Toya, aki nemrég érkezett. Vele sokat erősödtünk.
– A légiósok közül Toromannal, no meg az időközben elküldött Clayjel még együtt játszott. Mit szóltak a fiúk, amikor megtudták, hogy a csapattársból edző lett?
– Állítólag Chris a fejéhez kapott… Ez csak vicc, szerintem örült neki, ugyanis annak idején kifejezetten baráti volt a kapcsolatunk.
– Melyik volt az idény legfelemelőbb pillanata?
– Talán az, amikor sima, hátradőlős meccsen megvertük a Szolnokot. Elképesztően fontos találkozó volt számunkra, s mi nem rontottuk el szurkolóink karácsonyát – hosszabbítást követően győztünk.
– Nem utolsósorban az volt élete első körmendi bajnoki sikere. Mármint edzőként. Mondja csak, mekkora súlyt fektet a játékosok pszichikai felkészítésére?
– Néha talán nem eleget.
– A szakma mely területén érzi leginkább, hogy fejlődnie kell?
– A legfurcsább, hogy amit húsz évig belülről láttam, azt most kintről kell feltérképeznem. Biztosan idő kell hozzá, hogy ez jobban menjen, a szakmai gyakorlat alighanem hozzásegít majd.
– Más kérdés, hogy eddig is sűrítve kapta az edzői élményt. Kudarcok, botrányok, bíróverés…
– Belekóstolhattam a jóba, nem vitás.
– Visszatérve a csapatra, a légiósokkal enyhén szólva nincs szerencséjük mostanság. Hogy mást ne mondjak, amikor végre összeállni látszott a kép, lelépett Sola, az egyik legjobb kosarasa.
– Így van, és az ő távozásával nagyon sokat vesztettünk. Nem mintha felhőtlen lett volna a viszonyunk, volt, hogy el kellett küldeni az edzésről, mert a kelleténél többet járt a szája. Ugyanakkor űzte, hajtotta a társaságot, sokszor ő volt a harmadik edző. Egyébként nem vagyok biztos benne, hogy jó döntést hozott, amikor elment a német Bundesligába. Pótolnunk kell őt, már keressük is a helyettesét.
– Nem tagja a keretnek már Clay, a régi csapattárs sem.
– Maradjunk annyiban, hogy messze volt a korábban megszokott formájától.
– Mondja csak, hol kell végeznie a Körmendnek, hogy a szezon végén azt mondja: ez férfimunka volt?
– Ha megtartjuk a hatodik helyet, boldog leszek. Elárulom, van egy olyan érzésem, hogy most jön a java. A tavasz nehezebb lesz, de állunk elébe.