Minnesotai hódítás

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.03.11. 20:53
Címkék
Az NBA-ben gyorsan változik a szereposztás, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ami a legutóbbi játéknapon történt. A Dallas, amely a napokban tönkreverte a Utah Jazzt, négy győzelem után kikapott odahaza a Minnesotától, miközben a keleti partra átruccanó Jazz  a pályafutása 14 470. lepattanóját elkönyvelő, ezzel az örökranglista hetedik helyére emelkedő Karl Malone vezérletével  simán győzött Miamiban.
Nowitzki (41) lett a pontkirály, mégis Szczerbiak volt boldogabb
Nowitzki (41) lett a pontkirály, mégis Szczerbiak volt boldogabb
Nowitzki (41) lett a pontkirály, mégis Szczerbiak volt boldogabb
Nowitzki (41) lett a pontkirály, mégis Szczerbiak volt boldogabb
Nowitzki (41) lett a pontkirály, mégis Szczerbiak volt boldogabb
Nowitzki (41) lett a pontkirály, mégis Szczerbiak volt boldogabb
A Dallas nem kis részben annak köszönheti a pillanatnyi ligaelsőséget, hogy minden csapatnál jobb pontátlaggal büszkélkedhet. E hatékonyságnak sokáig semmi jele sem látszott a Minnesota elleni rangadón: az első, a második, majd a harmadik negyed után olyan alacsony pontszámmal állt a Mavs, mint ebben az évadban még soha, sőt, hátránya egyszer a 18 pontot is elérte. A negyedik játékrészre változott a kép, a dallasiaknak sikerült egyenlíteniük (71–71), azonban ekkor akcióba lépett Wally Szczerbiak, és gyors egymásutánban szerzett nyolc pontjával a végső dudaszóig kitartó új lendületet adott a hét estén belül az ötödik idegenbeli mérkőzését játszó Wolvesnak. A győzteseknél Szczerbiak mellett a mindig kiváló Kevin Garnett (31 pont, 18 lepattanó, 5 gólpassz), valamint a 9 dobásblokkolással új karriercsúcsot elérő Radoslav Nesterovic játékát kell kiemelnünk. A dallasiak hiába dobtak oly sokszor kosárra, mint ebben az évadban még egyszer sem (103-szor), nemcsak ez, hanem a 32 százalékos hatékonyságuk is idénycsúcsot jelentett, csak éppen a negatív tartományban…
Tracy McGrady (Orlando) és Shaquille O'Neal (LA Lakers) személyében megválasztották az elmúlt játékhét legjobb keleti, illetve nyugati játékosát. Nyilvánosságra hozták azok nevét is, akik az idén felkerültek a Hírességek Csarnokába pályázók listájára. Minden idők leghosszabb (21 fős) ilyen névsorában ott található a nyolcvanas évek két meghatározó kosarasa, a Bostonnal három – majd jóval később, 1997-ben a Chicagóval egy – bajnoki címet szerző Robert Parish (21 NBA-idényével és 1611 alapszakaszi mérkőzésével ő vezeti az örökranglistát), valamint a La-kerst ugyanennyi elsőségre vezető James Worthy. A jelölésre április 7-én, a beiktatási ünnepségre szeptemberben kerül sor.

NBA, alapszakasz, 128. játéknap

Atlanta Hawks–Los Angeles Clippers 95–86
(23–18, 22–21, 28–23, 22–24). Legjobb dobók: Abdur-Rahim 26, Glover 14, Ratliff, G. Robinson 13-13, ill. Maggette 19, Ely 13
Dallas Mavericks–Minnesota Timberwolves 83–92 (11–24, 22–23, 22–18, 28–27). Ld: No-witzki 37, Finley 17, ill. K. Garnett 31, Szczerbiak 27, Nesterovic 11
Miami Heat–Utah Jazz 73–83 (12–15, 18–24, 27–27, 16–17). Ld: C. Butler 24, ill. Malone 29, Harpring 17, Stockton 14

A csúcson jártak

A játéknap legjobb dobója: Dirk Nowitzki (Dallas) 37; …legjobb lepattanózója: Kevin Garnett (Minnesota) 18; …legjobb lepattanózója az ellenfél palánkja alatt: Raef LaFrentz (Dallas) 8; …legjobb le-pattanózója a saját palánk alatt: Kevin Garnett (Minnesota) 15; …legjobb gólpasszadója: Troy Hudson (Minnesota) 11; …legjobb tripladobója: Wally Szczerbiak (Minnesota) 3; …legjobb dobásblokkolója: Radoslav Nesterovic (Minnesota) 9; …legjobb labdaszerzője: Marko Jarics (LA Clippers) és Andrej Kirilenko (Utah) 4-4; …legjobb százalékos mezőnymutatója: 47.9 (35/73, Minnesota); …legmagasabb nézőszáma: 20 049 (Dallas–Minnesota); …leghosszabb mérkőzése: Atlanta–LA Clippers (2 óra 12 perc)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik