Báderékat túl jól fogták

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2003.12.19. 21:44
Címkék
Meglepő, de igaz: a híres Panathinaikosz együttese szlovéniai vendégszereplésekor a házigazda válogatott pontgyárosa, Slavko Duscak mellett honfitársunkat, Báder Mártont igyekezett a leginkább kizárni a játékból.
Ez volt a négyszeres Euroliga-győztes Zseljko Obradovics mester taktikai utasítása. A világsztárokkal felálló görög gárda végül 74–64-es győzelemmel zárta Novo Mestói túráját, de a Krka méltó ellenfél volt.Hogy a védekezés döntötte el a találkozót, az leginkább abból látszott, hogy az athéniak teljes mértékben kikapcsolták Duscakot, aki 22 pályán töltött perce alatt egyetlen pontocskát sem tudott összekaparni – kilenc mezőnybeli kísérletéből egy sem akadt be, vagyis nem túlzás azt állítani, hogy pályafutása legborzasztóbb mérkőzésén van túl. Három perccel a vége előtt ki is pontozódott, miután nem bírta idegekkel, hogy sehogy sem talál a kosárba. A mi Báderunkat viszont nem sikerült ennyire jól semlegesíteniük a vendégeknek, bár a szoros védekezés miatt a magyar center is csak ritkán került tiszta dobóhelyzetbe, ezért 27 játékperce alatt csupán kilenc pontig jutott. Egy sikertelen triplakísérlet mellett mindössze háromszor próbálkozott a kosárra dobni (ez összesen 2/4 a mezőnyből, vagyis 50 százalékos dobóteljesítmény), ellenben bőven volt lehetősége a büntetők gyakorlására. A görögök hétszer szabálytalankodtak ellene, és mivel összesen 22 személyi hibát követtek el, ez azt jelenti, hogy faultjaik egyharmadát Báderral szemben követték el. Hat szabaddobásából ötöt értékesített a magyar játékos, aki emellett összeszedett nyolc lepattanót is, meg volt még két gólpassza, valamint egy szerzett és egy eladott labdája.Azt, hogy Duscakra és rá koncentráltak a vetélytárs legjobb védői, Rickert, az amerikai center használta ki a legjobban a Krkából, aki 19 pontjával a szlovénok legjobbja volt a tíz ponttal elveszített találkozón. Egyébként a hazaiak a második negyedben egy 9–0-s rohanással 23–17-re elhúztak, de a félidőben már tíz ponttal a Panathinaikosz vezetett. A harmadik negyedben 17 pontnyi is volt a görögök előnye, aztán a hajrában kozmetikáztak kicsit az eredményen a Novo Mestó-iak.Euroliga
Férfiak, alapszakasz, 7. forduló.
Férfiak, alapszakasz, 7. forduló.
A-csoport: AEK Athén (görög)–Partizan Beograd (szerb-montenegrói) 95–92, Pau-Orthez (francia)–Lottomatica Roma (olasz) 106–110, Barcelona (spanyol)–Ülker Istanbul (török) 92–57. Az állás: 1. Barcelona 13 pont, 2. Beograd 11, 3. Pau 10 (587–567), 4. Roma 10 (532–541), 5. Ljubljana (szlovén) 10 (548–568), 6. Zagreb (horvát) 9 (6 mérkőzésből, 465–487), 7. Istanbul 9 (6 mérkőzésből, 420–461), 8. Athén 9 (533–569). B-csoport: Krka Novo Mesto (szlovén, Báder Márton, 9 pont)–Panathinaikosz (görög) 64–74, CSZKA Moszkva (orosz)–Zalgiris Kaunas (litván) 90–81, Montepaschi Siena (olasz)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 85–89. Az állás: 1. Moszkva 13 pont (554–462), 2. Tel-Aviv 13 (645–592), 3. Kaunas 11 (563–543), 4. Bologna (olasz) 11 (588–587), 5. Panathinaikosz 10 (521–527), 6. Siena 10 (546–555), 7. Málaga (spanyol) 8 (504–555), 8. Novo Mesto 8 (504–604). C-csoport: Olympiakosz (görög)–Alba Berlin (német) 96–95. Az állás: 1. Treviso (olasz) 12 pont (589–526), 2. Efes (török) 12 (520–476), 3. Valencia (spanyol) 12 (550–516), 4. Tau (spanyol) 11 (621–586), 5. Wroclaw (lengyel) 11 (518–548), 6. Olympiakosz 9 (546–572), 7. Asvel (francia) 9 (498–565), 8. Alba Berlin 8

Európa-kupa
Nők, páneurópai szakasz, 2. forduló.
D-csoport: Crvena zvezda (szerb-montenegrói)–Szolnoki MÁV-Coop SE 57–71, Kazany (orosz)–AO Asztir Exarhion (görög) elmaradt, mert a vendégek nem kaptak vízumot Oroszországba. Az állás: 1. Szolnok 4 pont, 2. Crvena zvezda 3, 3. Exarhion 1 (1 mérkőzésből, 77–79), 4. Kazany 1 (1 mérkőzésből, 45–65).

H-csoport: Szeviép-Szeged–SU Glifada (görög) 64–67, Dinamo Moszkva (orosz)–Trentino Rovereto (olasz) 51–64. Az állás: 1. Rovereto 4 pont (155–108), 2. Glifada 4 (151–142), 3. Moszkva 2 (129–148), 4. Szeged 2 (121–158)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik