Kosárlabda: Hanga pontjai is kellettek a Roma legyőzéséhez

Vágólapra másolva!
2014.12.14. 06:35
null
Az olasz élvonalbeli bajnokságban az Avellibno Hanga Ádám pontjainak is köszönhetően 74–70-re nyert hazai pályán a Virtus Roma ellen.

Hanga Ádám kezdőként szerepelve 33 percet kapott a bizonyításra az Avellinóban a Virtus Roma ellen, ami alatt 9 pontot szórt 2/10-es mezőnyözéssel (0/4 tripla) és hibátlan, 5/5-ös büntetőzéssel, ezen felül volt 3 lepattanója, 1 gólpassza, 1 blokkja, 1 szerzett labdája és 6 kiharcolt faultja, a negatív oldalra pedig 4 labdaeladás került fel nála.

Sokáig úgy festett, hogy akár kiütéses győzelmet is arathat közvetlen riválisa ellen a 21-et szóró Justin Harper húzta vendéglátó, ám a harmadik etap vége felé nagyon leállt a gépezet. Hazai oldalon, a vérszemet kapó rómaiak pedig majd 20 egységnyi hátrányból 63–63-nál egyenlíteni tudtak, aztán nem sokkal később a vezetést is átvették, ám több jó védekezésnek és Hanga Ádám 10 másodperccel a vége előtt értékesített két büntetőjének is köszönhetően győzött a Vitucci-legénység, mely 5-5-tel már újra 50 százalékon áll.

Az Avellino legközelebb jövő vasárnap játszik a Pistoia otthonában.

OLASZ BAJNOKSÁG
Sidigas Avellino–Virtus Roma 74–70
Az Avellino legjobb dobói: J. Harper 21/9, Anosike 13, Banks 12/3
A Roma legjobb dobói: De Zeeuw 15/9, Morgan 12, B. Jones 10/9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik