Isa, por ës homou – S. Tóth János publicisztikája

Történelmi lámpaláz: Sopron e hétvégére az európai női kosárlabdázás fővárosa lett. A hajdani szabad királyi város Pécs után második magyar településként adhat otthont az Euroliga négyes döntőjének. Tapasztalt vendéglátó, a 2015-ös női Európa-bajnokságnak is társrendezője volt. Mégis: március közepén úgy tűnt, vagy a török csapat vagy a két orosz rivális lesz a házigazda, de semmiképpen sem a Sopron Basket. A 300 ezer euróról induló licitdíj és a rendezéssel járó egyéb költségek fedezetének előteremtése „mission impossible” kategóriának tetszett. Csakhogy a magyar kormány az anyagi természetű észjárás helyett a final four sportszakmai-sportturisztikai horderejét és presztízsét tekintette. Szem előtt tartva, hogy egy nemzetnek annyi a tekintélye, amennyi értelmeset cselekszik.
S lépett.

A felbuzdulásra gesztus volt a válasz. A nemzetközi szövetség lemondott a licencdíjról, megnyitva az utat a soproni rendezés előtt.

Ünnepi pillanathoz nem illő, frivolan ható felvetés: s mi is lesz a versenysporttal a nemzet sportvárosában? (Sopron 1995 óta az.) A kérdés szorongatóan aktuális. A civitas fidelissima három csapatsportoszlopa közül kettő épp kidőlni készül. A labdarúgó NB II-ben az SVSE 28 bajnokin 13 pontot kapart össze, sereghajtóként a túléléshez – jelen állás szerint – 18 pontos hátrányt kellene ledolgoznia. „Teljesen új alapokra kell helyezni a soproni futballt, és cselekedni, mert ha nem, a legrosszabb is bekövetkezhet” – mondta a múlt vasárnapi, újabb hazai kudarc után az együttes élére januárban kinevezett vezetőedző, Bekő Balázs. Szerdán kapaszkodott fel az utolsó előtti helyre a férfi kosárlabda NB I-ben a Sopron KC. „A tabellán elfoglalt helyezésünk ha nem is a realitás, de a valóság” – nyilatkozta még hétfői lapszámunkban a kispadra tavaly november végén visszakönyörgött tréner, Sabáli Balázs, amihez Sterbenz László szakmai igazgató ennyit tett hozzá: „November elején megmondtam, ez a keret ennyire képes.”

Egy évvel a Ferencváros 1899-es megszületése után Sopronnak is megalakult a reprezentatív sportegyesülete, a Soproni Football és Atletikai Club (SFAC). A klub az 1936-os olimpiai futballcsapatba Soproni (Scheidl) II József személyében játékost delegált. Ott volt Berlinben a lengyelek ellen 3:0-ra elvesztett meccsen a Soproni VSE képviseletében Kőmíves Imre is, ám neki csak a kispadon jutott hely. A Soproni Textilesben indult a karrierje az 1968-ban Mexikóban ötkarikás aranyérmes csapat tagjának, Keglovich Lászlónak, s a Káposztás utcában kezdett futballozni az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon is részt vevő Csapó Károly is. A 27-szeres válogatott kapus Babos Gábor a Soproni LC-ből került az MTK-n át Hollandiába.
Az 1949-es férfi kosárlabda Európa-bajnokságra utazó válogatott keretében helyet kapott a Soproni Műegyetemről Bogár Pál, aki hat évvel később – immár a Székesfehérvári Építőktől – a Népstadionban Eb-aranyat nyerő együttes kapitánya volt. A Soproni Műegyetemi Athletikai és Football Club férfi kosárlabdacsapata 1949-ben szerepelt először az élvonalban Soproni MEFESZ néven. A hatvanas években a fővárosi gárdák által uralt mezőnyben története legnagyobb sikerét aratva 1969-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert. A győztes alakulatból – mások mellett – Krasznai Ferenc, Varga Sándor, Orbay László és Tvordy György neve is rákerült a klubtörténet aranylapjaira. Sopronból csábították át Körmendre a formálódó sikergárdához Szlávik Csabát és Bebes Istvánt.

Ez az emlékek salakja alól kikotort néhány példa is jelzi: a soproni polgárság életében a múlt század elejétől meghatározó szerepet töltött be a sport. A főszerepet persze a labdarúgás játszotta, a városban a SFAC mellett az 1920-as évektől működött a Soproni Vasutas SE, a Soproni Textilművek SE, a Soproni Postás Sportkör és a Soproni Vasas SC is. A vasfüggöny és az 1950-es rákosista megyerendezés során megyeszékhellyé emelt Győr árnyékában, masszív ipari háttér (másként: bázisvállalatok) híján a két „élcsapat”, az SVSE és a Soproni Textiles javarészt az NB III-ban versenyzett, de az előrelépés igénye folyvást fűtötte a nyakas soproniakat. Egyéb támogatások híján a helyi erők összefésülése tűnt járható útnak, a fúziók nyomán létrejövő mesterséges klubok, a Soproni Közlekedési SE, majd a Soproni SE azonban felemás megoldást jelentettek. Az igazi áttörésre egészen 2000-ig kellett várni, amikor a Soproni Postás – az országos távközlési cég masszív támogatásával – Matáv Compaq Sopron néven feljutott az első vonalba. A 2005-ben Magyar Kupa-győzelmet hozó hét élvonalbeli évnek megvolt a súlyos rizikófaktora: a keret javarészt (fél)idegen futballistákból állt, s az eredménykényszer bezárta a helyi kötődésű fiatalok többsége előtt az érvényesülés lehetőségét. Így amikor a Matáv hátat fordított a sportszponzorálásnak, és szétszéledt az addigi társulat, a közderültséget keltő Vizer Marius-kísérlet zárásaként a bukás elkerülhetetlen volt.
A skizofrén mentőakciók – előbb a REAC átmeneti vendéglátása a Káposztás utcai stadionban, majd az akkor még NB I-es ZTE tartalékcsapatának tervezett átköltöztetése – nem értek célt, a profi futball elsorvadt.

Isa, por ës homou.

Az FC Sopron eltűnése után újra első számú városi reprezentánssá előlépő Soproni VSE 2011-ben kapaszkodott vissza az NB II-be, de kétszer is csak a visszalépéseknek és licencproblémáknak köszönhetően maradhatott a második vonalban. A városi közgyűlés által megszavazott támogatás ellenére állandósuló anyagi gondokon és a krónikus játékoshiányon a Haladással 2015-ben kötött együttműködési szerződés sem segített: az SVSE inkább lett lerakat, semmint fiókcsapat.
A legelszántabb lokálpatrióták sem gondolhatták az újratermelődő tapasztalatok fényében, hogy az évezred eleji aranykor – amikor a labdarúgó NB I-ben a Matáv FC Sopron, a férfi kosárlabda első osztályban a SMAFC-Roto Elzett és a Soproni Ászok KC, a sportág női élvonalában pedig a GYSEV-Ringa Sopron és a Soproni Postás-Tabán Trafik képviselte Sopront – konzerválható lenne. Fölrémlik az „elvonókúra”: a futballklubot felszámolták, a SMAFC visszaliftezett a második vonalba, a Magyar Posta Rt. által magára hagyott Postás – bajnoki ezüstérmesként… – 2003-ban bedobta a törülközőt. Szakadatlanul csupán az SVSE csapatából kinövő, tavaly június óta Sopron Basket néven futó, 1993-ban a város történetének első bajnoki aranyérmét begyűjtő női kosárlabdacsapat volt képes megőrizni hadállásait a hazai és a nemzetközi porondon. Ebben megkérdőjelezhetetlen Török Zoltán szerepe, aki kispad melletti vízhordóból edzette magát – a korábbi GYSEV-vezérigazgató Berényi János és a néhai Euroleasing-tulajdonos Farkas Balázs hathatós támogatásával – a decemberben Civitas Fidelissima-díjjal kitüntetett klub ügyvezetőjévé. Bizonyítva, hogy a szakmai tehetség, a szorgalom, az elhivatottság, a nyitottság, az innovativitás és a kezdeményező értelem képes még egy világszerte a sportpiaci senkiföldje határára szoruló szakágban is hosszú lejáratúan fungáló sportvállalkozást működtetni.

Íme a példázat, amelyhez a közösségi, érzelmi kötődés Sopronban adott.

A VOLT Fesztivál, a Tündérfesztivál, a Soproni Ünnepi Hetek, a Soproni Szüret és a Soproni Advent a város védjegyei. Az eddig szintén az élbolyhoz tartozó versenysport viszont – úgy fest – a minőségromlás kihívásával küzd. Mint minden, ami egyesít vagy polarizál, s ez a helyzet is fölfogható az összetartás, a bölcsesség, az észbeli szokások s egy város belső önbecsülése próbatételének.
Az olimpiarendezés pályázatának kisszerű megtorpedózása jelzi, mifelénk is létezik a (személyiség)zavaros észjárás: sikk fintorogva elkoptatni a sport erkölcsi tekintélyét, azután szétcsepülni magát a sportot is. A helyi polgárok kiváltsága, milyen érzelmi és közösségi rendben egyesítik a ma Sopronjának létformáját a holnapiéval.
S lépett.

A felbuzdulásra gesztus volt a válasz. A nemzetközi szövetség lemondott a licencdíjról, megnyitva az utat a soproni rendezés előtt.

Ünnepi pillanathoz nem illő, frivolan ható felvetés: s mi is lesz a versenysporttal a nemzet sportvárosában? (Sopron 1995 óta az.) A kérdés szorongatóan aktuális. A civitas fidelissima három csapatsportoszlopa közül kettő épp kidőlni készül. A labdarúgó NB II-ben az SVSE 28 bajnokin 13 pontot kapart össze, sereghajtóként a túléléshez – jelen állás szerint – 18 pontos hátrányt kellene ledolgoznia. „Teljesen új alapokra kell helyezni a soproni futballt, és cselekedni, mert ha nem, a legrosszabb is bekövetkezhet” – mondta a múlt vasárnapi, újabb hazai kudarc után az együttes élére januárban kinevezett vezetőedző, Bekő Balázs. Szerdán kapaszkodott fel az utolsó előtti helyre a férfi kosárlabda NB I-ben a Sopron KC. „A tabellán elfoglalt helyezésünk ha nem is a realitás, de a valóság” – nyilatkozta még hétfői lapszámunkban a kispadra tavaly november végén visszakönyörgött tréner, Sabáli Balázs, amihez Sterbenz László szakmai igazgató ennyit tett hozzá: „November elején megmondtam, ez a keret ennyire képes.”

Egy évvel a Ferencváros 1899-es megszületése után Sopronnak is megalakult a reprezentatív sportegyesülete, a Soproni Football és Atletikai Club (SFAC). A klub az 1936-os olimpiai futballcsapatba Soproni (Scheidl) II József személyében játékost delegált. Ott volt Berlinben a lengyelek ellen 3:0-ra elvesztett meccsen a Soproni VSE képviseletében Kőmíves Imre is, ám neki csak a kispadon jutott hely. A Soproni Textilesben indult a karrierje az 1968-ban Mexikóban ötkarikás aranyérmes csapat tagjának, Keglovich Lászlónak, s a Káposztás utcában kezdett futballozni az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon is részt vevő Csapó Károly is. A 27-szeres válogatott kapus Babos Gábor a Soproni LC-ből került az MTK-n át Hollandiába.
Az 1949-es férfi kosárlabda Európa-bajnokságra utazó válogatott keretében helyet kapott a Soproni Műegyetemről Bogár Pál, aki hat évvel később – immár a Székesfehérvári Építőktől – a Népstadionban Eb-aranyat nyerő együttes kapitánya volt. A Soproni Műegyetemi Athletikai és Football Club férfi kosárlabdacsapata 1949-ben szerepelt először az élvonalban Soproni MEFESZ néven. A hatvanas években a fővárosi gárdák által uralt mezőnyben története legnagyobb sikerét aratva 1969-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert. A győztes alakulatból – mások mellett – Krasznai Ferenc, Varga Sándor, Orbay László és Tvordy György neve is rákerült a klubtörténet aranylapjaira. Sopronból csábították át Körmendre a formálódó sikergárdához Szlávik Csabát és Bebes Istvánt.

Ez az emlékek salakja alól kikotort néhány példa is jelzi: a soproni polgárság életében a múlt század elejétől meghatározó szerepet töltött be a sport. A főszerepet persze a labdarúgás játszotta, a városban a SFAC mellett az 1920-as évektől működött a Soproni Vasutas SE, a Soproni Textilművek SE, a Soproni Postás Sportkör és a Soproni Vasas SC is. A vasfüggöny és az 1950-es rákosista megyerendezés során megyeszékhellyé emelt Győr árnyékában, masszív ipari háttér (másként: bázisvállalatok) híján a két „élcsapat”, az SVSE és a Soproni Textiles javarészt az NB III-ban versenyzett, de az előrelépés igénye folyvást fűtötte a nyakas soproniakat. Egyéb támogatások híján a helyi erők összefésülése tűnt járható útnak, a fúziók nyomán létrejövő mesterséges klubok, a Soproni Közlekedési SE, majd a Soproni SE azonban felemás megoldást jelentettek. Az igazi áttörésre egészen 2000-ig kellett várni, amikor a Soproni Postás – az országos távközlési cég masszív támogatásával – Matáv Compaq Sopron néven feljutott az első vonalba. A 2005-ben Magyar Kupa-győzelmet hozó hét élvonalbeli évnek megvolt a súlyos rizikófaktora: a keret javarészt (fél)idegen futballistákból állt, s az eredménykényszer bezárta a helyi kötődésű fiatalok többsége előtt az érvényesülés lehetőségét. Így amikor a Matáv hátat fordított a sportszponzorálásnak, és szétszéledt az addigi társulat, a közderültséget keltő Vizer Marius-kísérlet zárásaként a bukás elkerülhetetlen volt.
A skizofrén mentőakciók – előbb a REAC átmeneti vendéglátása a Káposztás utcai stadionban, majd az akkor még NB I-es ZTE tartalékcsapatának tervezett átköltöztetése – nem értek célt, a profi futball elsorvadt.

Isa, por ës homou.

Az FC Sopron eltűnése után újra első számú városi reprezentánssá előlépő Soproni VSE 2011-ben kapaszkodott vissza az NB II-be, de kétszer is csak a visszalépéseknek és licencproblémáknak köszönhetően maradhatott a második vonalban. A városi közgyűlés által megszavazott támogatás ellenére állandósuló anyagi gondokon és a krónikus játékoshiányon a Haladással 2015-ben kötött együttműködési szerződés sem segített: az SVSE inkább lett lerakat, semmint fiókcsapat.
A legelszántabb lokálpatrióták sem gondolhatták az újratermelődő tapasztalatok fényében, hogy az évezred eleji aranykor – amikor a labdarúgó NB I-ben a Matáv FC Sopron, a férfi kosárlabda első osztályban a SMAFC-Roto Elzett és a Soproni Ászok KC, a sportág női élvonalában pedig a GYSEV-Ringa Sopron és a Soproni Postás-Tabán Trafik képviselte Sopront – konzerválható lenne. Fölrémlik az „elvonókúra”: a futballklubot felszámolták, a SMAFC visszaliftezett a második vonalba, a Magyar Posta Rt. által magára hagyott Postás – bajnoki ezüstérmesként… – 2003-ban bedobta a törülközőt. Szakadatlanul csupán az SVSE csapatából kinövő, tavaly június óta Sopron Basket néven futó, 1993-ban a város történetének első bajnoki aranyérmét begyűjtő női kosárlabdacsapat volt képes megőrizni hadállásait a hazai és a nemzetközi porondon. Ebben megkérdőjelezhetetlen Török Zoltán szerepe, aki kispad melletti vízhordóból edzette magát – a korábbi GYSEV-vezérigazgató Berényi János és a néhai Euroleasing-tulajdonos Farkas Balázs hathatós támogatásával – a decemberben Civitas Fidelissima-díjjal kitüntetett klub ügyvezetőjévé. Bizonyítva, hogy a szakmai tehetség, a szorgalom, az elhivatottság, a nyitottság, az innovativitás és a kezdeményező értelem képes még egy világszerte a sportpiaci senkiföldje határára szoruló szakágban is hosszú lejáratúan fungáló sportvállalkozást működtetni.

Íme a példázat, amelyhez a közösségi, érzelmi kötődés Sopronban adott.

A VOLT Fesztivál, a Tündérfesztivál, a Soproni Ünnepi Hetek, a Soproni Szüret és a Soproni Advent a város védjegyei. Az eddig szintén az élbolyhoz tartozó versenysport viszont – úgy fest – a minőségromlás kihívásával küzd. Mint minden, ami egyesít vagy polarizál, s ez a helyzet is fölfogható az összetartás, a bölcsesség, az észbeli szokások s egy város belső önbecsülése próbatételének.
Az olimpiarendezés pályázatának kisszerű megtorpedózása jelzi, mifelénk is létezik a (személyiség)zavaros észjárás: sikk fintorogva elkoptatni a sport erkölcsi tekintélyét, azután szétcsepülni magát a sportot is. A helyi polgárok kiváltsága, milyen érzelmi és közösségi rendben egyesítik a ma Sopronjának létformáját a holnapiéval.