Vojvoda Dávid: Felismernek az utcán, megállítanak, mutatják, hogy hajrá!

– Megkönnyebbültek, hogy a harmadik fordulóban megszületett az első győzelmük a bajnokságban?
Úgy kellett, mint egy falat kenyér! Az első fordulóban a Brescia ellen elveszített meccs még belefért, hiszen később ellenfelünk legyőzte az Armani Milanót, illetve az ULEB Európa-kupában az orosz Kazanyt is. Sokkal inkább a hazai, Trentino elleni vereség volt fájó – sosem jó két elbukott meccsel kezdeni a bajnokságot. Szerencsére az öltözői hangulat nem romlott, nem voltak szentbeszédek, inkább a munkára fókuszáltunk, aminek az lett az eredménye, hogy jó teljesítménnyel nyertünk Cantuban. Pedig az ellenfél korábban az esélyesebbnek gondolt Brindisi otthonában győzött, és azt gondoltuk, tényleg nem lehet rossz, viszont a védekezésünk ezúttal jól működött, kilencvenkét pontot dobtunk idegenben, ez is rendben van. Szépen járt a labda, megtaláltuk egymást, így végre győztünk.

– Min kellett változtatniuk?

– Még inkább elmerültünk a részletekben, főleg a védekezésünket elemeztük. Rengeteg videót megnéztünk a hibáinkról, a vezetőedzőnk, Maurizio Buscaglia nagyon alapos tréner, mindig együtt él a játékkal. Nem szabad elfelejteni, hogy a keretünk a nyáron teljesen kicserélődött, két játékos maradt az előző évadból. S bár a felkészülési meccsek jól sikerültek, ezek nem mérvadóak, most érzem úgy, hogy jó úton haladunk. Jön két hazai meccs, amelyeket meg kellene nyerni, nem is lehetne jobb alkalom, hogy még jobban összeszokjunk.

– A saját helyzetével elégedett? Az első meccsen kevesebbet játszott, az utóbbi kettőn viszont már kiváló produkciót nyújtott.
– A beilleszkedéssel nem volt gond, a társak kedvesen fogadtak, segítettek. Bevallom, azt hittem, kicsit nehezebb lesz az átállás, de azért nem vagyok újonc, rengeteg nagy csata áll már mögöttem. Ezzel együtt olyan helyzetben vagyok, hogy minden edzésen bizonyítanom kell, hiszen fontos tagja akarok lenni a csapatnak. Minden edzés felér egy mérkőzéssel, meg akarom mutatni, lehet rám számítani. Az első meccsen valóban csak tizenhárom percet játszottam, és csalódott is voltam, nem értettem az okát, de itt tényleg nem sírhatok, dolgozni kellett tovább, nem turistának érkeztem. Szerencsére az elmúlt két meccsen már éreztem az edző és a társak bizalmát, ami nagyon fontos. Ahogy jobban megismerik a játékomat, úgy adják nekem a labdát a kiélezett helyzetekben is, és ez fordítva is működik.

– A Cantu elleni kiemelkedő produkciója után kapta a dicséreteket?
– Az edzőm nem olyan típus, a csapatban, az egységben hisz. Kilencfős rotációt alkalmaz, és elvárja, hogy mindenki száz százalékot próbáljon kihozni magából a pályán. Az első győzelem után talán ő is felszabadult kicsit. Nagyon sűrű a mezőny, olyan lesz ez az olasz bajnoki idény, hogy össze-vissza fog verni mindenki mindenkit, nem lesznek tuti meccsek. A szurkolóink is nagyon bizakodóak, rendre négyezer néző előtt játszhatunk, 3100 bérletet adtak el, erre évek óta nem volt példa. Nagyon fontos lenne a következő két hazai meccset megnyerni, mert feljebb akarunk lépni a tabellán.

– Milyen különbséget tapasztalt a magyar és az olasz bajnokság között?
– Szakmai téren nem tudtak olyat mondani nekem, amivel korábban otthon ne találkoztam volna, ám fizikai szempontból sokkal keményebb és gyorsabb a játék, minden csapat rohan, hogy megszerezze a labdát, leszedje a lepattanót, nincs megállás. A legdurvább különbség az edzésmunkában van, egy pillanatra sem lehet leállni, lazsálni. Ha öt az öt elleni egymás közti játék van, olyan, mint amikor otthon egy gyengébb magyar csapattal játszottunk bajnokit; életre-halálra megy, szóval, az edzések is izgalmasak.

– Megszokták már a várost, Olaszországot?
– Ebből a szempontból is minden rendben, nagy lakást kaptunk a belvárosban, közel van minden, a klubnál figyeltek arra, hogy minden tökéletes legyen. Velem van a családom, a kisfiam, Áron óriási sztár a helyiek között: itt a kosárlabda az első számú sportág, felismernek az utcán, megállítanak, mutatják, hogy hajrá, nyerni kell! Remélem, sok örömet szerzünk a szurkolóinknak – elsőként, mondjuk, a következő két meccs megnyerésével.