Tokió 2020: LeBron James kihagyja az olimpiai tornát

Vágólapra másolva!
2021.06.04. 10:30
null
LeBron a londoni arannyal (Fotó: Getty Images)
LeBron James bejelentette, hogy nem lesz tagja a címvédő Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottjának az idén nyárra halasztott tokiói olimpián – közölte az MTI.

A Los Angeles Lakers 36 éves játékosa csütörtökön elmondta, az idei nyarat annak szenteli, hogy teljes mértékben felépüljön a bokasérüléséből, amivel régóta küszködik. Hozzátette, ezúttal elsőbbséget élvez nála a pihenés, és mindent megtesz, hogy a következő szezonban teljes erőbedobással térhessen vissza.

A Lakers címvédőként már az első fordulóban búcsúzott az észak-amerikai profi liga (NBA) rájátszásában.

A négyszeres NBA-bajnok, a liga legértékesebb játékosának (MVP) szintén négyszer megválasztott James három olimpián szerepelt, 2004-ben Athénban bronz-, 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban aranyérmet nyert.

Döntésével James egyelőre biztosan nem fogja beérni a világ egyetlen háromszoros olimpiai bajnok férfi kosárlabdázóját Carmelo Anthonyt, aki a 2004-es olimpiai bronzérem után 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is aranyérmet szerzett az Egyesült Államok válogatottjával.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: sorozatban harmadszor is kikapott a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.01.07. 08:04

LeBron James megdöntötte Michael Jordan egy újabb csúcsát

Amerikai sportok
2025.01.04. 11:01

NBA: Jokics megállíthatatlan, a Nuggets LA-ben gázolt át LeBron Jameséken – VIDEÓK

Amerikai sportok
2024.11.24. 08:27

NBA: a Los Angeles Lakers szerződtette Valerio-Bodon Vincentet

Amerikai sportok
2024.09.05. 07:34

Ennyi NBA-játékos van az olimpiai csapatok kereteiben

Párizs 2024
2024.07.29. 11:10
Ezek is érdekelhetik