Jó a hazai! – Bobory Balázs publicisztikája

Most kellemesek a gondjai Ivkovics Sztojannak. A magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya több szempontból is elégedett lehet, miközben a bajnoki rájátszás alakulását figyeli. Kisebb részt mint a Kecskemét szakmai vezetője örülhet, hiszen klubja az elődöntőben mindent eldöntő ötödik ütközetre készül a Körmend ellen. Forray Gábor csapata az egyetlen, amely a középházból jutott el az elődöntőig, és úgy van versenyben, hogy több kulcsjátékosa is sérült. A kecskemétiek amellett, hogy rutinos légiósaikra és a veterán Wittmann Krisztiánra bátran támaszkodhatnak, rendre nyugodtan dobják mély vízbe a juniorkorú fiatalokat, akik a lehető legélesebb helyzetekben edződnek és állnak helyt. Persze Ivkovicsnak és a magyar kosárlabdának sokkal fontosabb lehet még egy tényező: ez a magyarok remeklése a végjátékban.

Emberemlékezet óta nem volt olyan rájátszás, mint a mostani, amelyben többnyire nem a légiósok, hanem a magyar kosarasok viszik a prímet. Pénteken elképesztően izgalmas párharc zárult le Fehérváron, az Alba óriási küzdelemre késztette a címvédőt, a Falco négy olyan mérkőzés után került a döntőbe, amely bármelyik oldalra eldőlhetett volna. Hogy végül miért a szombathelyiek örülhettek? Arra talán éppen az Alba klasszisa, Vojvoda Dávid érzett rá jól a pénteki összecsapás után; az egész sorozatban kimagaslóan teljesítő hátvéd arról beszélt, hogy az okosabbik együttes megérdemelten jutott tovább. Ez azért nagy dicséret, mert a Falcóban színtiszta magyar sor harcolt a legkiélezettebb pillanatokban, ami azt is jelenti, hogy jobban viselik a terhet ezek a játékosok, mint a külföldiek, akiknek egyébként is kiegészítő feladat jut. Hat aktív magyar válogatottra és néhány tehetséges fiatalra számíthat Milos Konakov vezetőedző a rotációban, ez a lehetőségek végtelen tárházát is jelenti. Ebben a tekintetben az Alba sem szégyenkezhet, amely négy olyan kosarast foglalkoztat, aki Ivkovics keretébe meghívót szokott kapni. Sőt, a fehérváriaknál is van még két U23-as ifjú rajtuk kívül, Omenaka Godwin és Takács Milán, és bizony többnyire akkor játszottak jobban a kék-fehérek, amikor a magyarok voltak túlsúlyban a pályán.

Ez egyfajta fejlődési pályát is jelenthet a hazai kosárlabdázásnak. A kétezres évek elején kezdődött a káros tendencia, a légiósok egyre dominánsabbak lettek, akadtak olyan mérkőzések, amelyeken a kulcspillanatokban csak elvétve kerültek parkettára hazai játékosok, és aki nem edződik éles helyzetben, az képtelen a nemzetközi mezőnyben bizonyítani.

Pontosan 18 évet kellett várni arra, hogy – az emlékezetes 1999-es Európa-bajnokság után 2017-ben – újra a kontinens legjobb csapatai között szerepeljenek a mieink. Az akkori kvalifikáció olyan szempontból egyáltalán nem volt egyszerű, hogy Ivkovicsnak lényegében nem volt merítési lehetősége. Egyrészt, aki az általa kialakított kritériumrendszerbe nem illett bele, vagy nem teljesítette a kitételeit, az kizárta magát a nemzeti csapatból. És bizony akadt néhány honi szinten kiemelkedő kosaras, aki képességei alapján ott lehetett volna a válogatottban, egyéb szempontok miatt viszont kiszorult. Így aztán egyéni adottságok tekintetében nem is biztos, hogy a legjobb együttesünk utazott Kolozsvárra, de a csapategység olyan erős volt, hogy még a csoportból is továbbment az Ivkovics-legénység, és a legjobb tizenhat között a későbbi ezüstérmes Szerbia állta csak útját. Talán akkor vált a legtöbb magyar játékosnak nyilvánvalóvá, hogy ismét rang és megtiszteltetés a válogatottban szerepelni, felhúzni a címeres mezt, és minden meccs után elénekelni a kezdőkörben a Himnuszt – legyen az győztes vagy vesztes csata.

Szerencsés egybeesés, hogy kiváló generáció nőtt fel Hanga Ádám, Vojvoda Dávid, Keller Ákos vagy éppen Ferencz Csaba árnyékában. Közülük többen a szombathelyi alakulatot erősítik, és minden évben rangos nemzetközi kupasorozatban lépnek pályára klubjukkal – általában nem is rosszul. A magyar válogatott egymás után másodszor is ott lesz az Eb-n, most szeptemberben éppen Kölnben van jelenése, és a harmincon túliak mellett talán a legjobb korban lehet ott a kontinensviadalon a Perl Zoltán-féle garnitúra. Szerencsére azonban már tovább is látni ennél az együttesnél, hiszen az említettek mellé egyre inkább felnő Somogyi Ádám, Lukács Norbert vagy éppen Pongó Marcell, és most úgy mehetnek a válogatott nyári edzőtáborába, hogy szeretnék kivívni a helyüket az Eb-re utazó keretben.

Nem lesz könnyű dolguk, Ivkovics kapitányé viszont kimondottan kedvező: magyar válogatott szakvezető nagyon régen volt olyan helyzetben, hogy a bőség zavarával küzd, és gondolkodnia kell, hogy szűkítse 12-esre a keretet, amely megpróbál meglepetést szerezni Kölnben a csoportunkban szereplő sztárcsapatok (Bosznia és Hercegovina, Franciaország, Litvánia, Németország és Szlovénia) ellen.
Itt egy kicsit árnyalnám a képet, mert bár az edzők szeretik hangoztatni, hogy a nemzeti együttes kapuja mindenki előtt nyitva áll, nagyon meg lennék lepve, ha Ivkovics már most nem lenne tisztában azzal, hogy kikkel vág neki az Európa-bajnokságnak. A szakember rengetegszer elmondta, mindenkiről tudja, mit várhat tőle, és ha nem sérül meg valamelyikük, feltétlen a bizalma kiválasztottjaiban. Így aztán biztosan lesz olyan játékos, akit mostani teljesítménye predesztinálna az Eb-szereplésre, de minden bizonnyal várnia kell négy évet, amikor néhány idősebb klasszis már nem biztos, hogy aktív lesz. Most nagyon erősnek látszik a felhozatal, főleg azért, mert a magyar kosárlabdázás állócsillaga, Hanga Ádám valósággal szárnyal a spanyol bajnokság rájátszásában, volt együttese, a Baskonia elleni sorozat legjobbja volt a fővárosiaknál, és ereje teljében, magabiztosan készül a Barcelona elleni döntőre is. A királyi gárda magyar hátvédje valóban Európa-klasszis, nem véletlen, hogy Spanyolország gigaklubjai közül is a legnagyobbakat járta meg, és a Baskoniában, a Barcelonában és most a Realban is alapember. Ádámról azt is tudjuk, noha nem szerepelt 2017 óta a magyar válogatottban, a legnagyobb lelkesedéssel és alázattal várja az Európa-bajnoki felkészülést, és az öt évvel ezelőtti viadalhoz hasonlóan Vojvoda Dáviddal karöltve most is a csapat élére állna vezérként. Ez a szerep igazán fekszik neki, szereti cipelni a terhet, pedig klubjaiban nemegyszer a piszkos meló elvégzésével bízták-bízzák meg. Erőssége, hogy minden körülményhez alkalmazkodik, ezért is kedvelik a legjobb európai csapatok, és ezért is kiemelkedő alakja évek óta az öreg kontinens kosárlabdázásának.
Hangán kívül ott van a többi légióskodó magyar, Allen Rosco, Filipovity Márkó és persze a honosított center, az Egyesült Államokban született, és az olasz első osztályban villogó Mikael Hopkins. Ők olyan tapasztalatot szereztek a határokon túl, amely elengedhetetlen és a többiek számára is hasznos lehet, szóval minden reményünk meglehet arra, hogy a magyar válogatott szerez kellemes élményeket a szurkolóknak Kölnben is.

Most azonban még koncentráljunk a férfiak évadának végére, a legizgalmasabb szakaszra. Vasárnap kiderül, hogy a Körmend vagy a Kecskemét lesz-e a Falco ellenfele a döntőben, majd kezdődhet a leg-alább három, legfeljebb ötmeccses sorozat. Hogy melyik csapat lesz a bajnok, még rejtély, de az biztos, hogy ebben az idényben sok magyar játékos szerzett olyan rutint fontos összecsapásokon, amelyet máshol, máskor is kamatoztathat majd. A klubok pedig talán látnak egy új utat, s bár még mindig nem nagy a merítési lehetőség, de itt a példa, hogy érdemes magyar, hazai nevelésű kosarasokra támaszkodni, rájuk terhet rakni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!