Építi az örökségét – Hanga Ádám boldog és elégedett, de vágyik egy Euroliga-sikerre

– Hová tenné a mögöttünk hagyott idényt a pályafutásában?
– Minden eddigi idényemnek megvolt a maga szépsége – az elmúlt évadnak az, hogy új szituációhoz kellett alkalmazkodnom, klubot váltottam, a családommal Barcelonából Madridba költöztem, új volt minden, az edző, a csapat, a csarnok, az egész közeg, s persze a feleségemet és a két lányomat is kimozdítottam a megszokott környezetéből. Egy másik óriásklubba kellett beilleszkednem, és extra motivációt jelentett, hogy megmutassam, igenis jól döntött a vezetőség az átigazolásommal. Az idény eleje tehát nagyon intenzív volt, én is jól kezdtem, a csapat is, szeptember elején rögtön meg is nyertük Tenerifén a spanyol Szuperkupát, aztán a februári, a Barca ellen elveszített granadai kupadöntő után hosszú hullámvölgybe kerültünk, rengeteg elveszített mérkőzéssel, hasonló keserű időszakra nem is volt példa a Realnál az elmúlt évtizedben. De összekovácsolta a csapatot, hogy az Euroliga rájátszásának kezdetére ki tudtunk belőle lábalni, s bár végül egyetlen ponttal elveszítettük az Efes ellen a májusi belgrádi finálét, nagyon közel álltunk a trófea megszerzéséhez, büszkék lehettünk magunkra. Végül pedig három egyes összesítéssel megnyertük a bajnoki döntőt a Barcával szemben, s úgy lett az évadból sikertörténet, hogy a hajrában is váratlan szituációk követték egymást: voltak sérültjeink, két játékost elküldtek, aztán visszavették őket, az edzőnk, a csapatot 11 éve irányító Pablo Laso júniusban szívinfarktust kapott – szóval így, dióhéjban összefoglalva is érthető, miért lesz ez sokáig emlékezetes idény.

– A Barcával és a Real Madriddal is megnyerte az Európa legerősebb bajnokságának tartott ACB-ligát, háromszoros Spanyol Kupa-győztes, kétszer játszott Euroliga-döntőt. Milyen címet lehet még megcélozni? És persze mi lehet reális?
– Mindig lehet több, jobb! És persze rosszabb is – az idény közben is éreztük, ennél rosszabb már nem lehet, aztán kikaptunk még egyszer, majd még egyszer... De én úgy vélem, ha mindig megpróbálom a tőlem telhető maximumot adni, akkor elképzelhető, hogy nem megfelelő az eredmény, de legalább a saját lelkiismeretemmel el tudok számolni. Ez az én alapállásom. És hogy konkrétabb választ is adjak: az Euroliga-győzelemre régóta vágyom. Tavaly kettő plusz egy éves szerződést kötöttem, szeretném kitölteni, s bár én sem fiatalodom, fizikailag és főleg mentálisan nagyon jó állapotban érzem magam. A társaság, amelybe belecsöppentem, igazán remek, s most úgy érzem, ezen a színvonalon még három, négy, öt évig is el tudok kosárlabdázni.

– Miben tud még fejlődni? A játék mely szegmensében lehet előrelépni 33 évesen?
– A jó kosaras is holtig tanul... Éhes vagyok a fejlődésre, ebben az idényben sokkal jobban ment a tripladobás, de szignifikáns előrelépést a kosárlabdázás megértésében, a játék olvasásában értem el, ami részben persze a tapasztalatom gyarapodásának is köszönhető.

– Részben.
– Az évek múlásával a tapasztalatom nőtt, viszont kevésbé vagyok már atletikus. Ezt kompenzálandó egyre több időt töltök elemzéssel, rengeteg meccset nézek – nem csak a leendő ellenfelekről, de rájuk is készülve, bizonyos dolgokat előre figyelve. Meccsek után sokáig nem tudok elaludni, hajnali négyig is ébren vagyok, ezt az időt is hasznosítva, azonnal megnézem a lejátszott összecsapást. Ha vesztes meccs, és fájdalmas lenne végigélni újra, belepörgetek, bizonyos részeket kiemelek, csak a védekezésemet, csak a dobásaimat, a kihagyott dobásaimat elemzem – nagyon sokat lehet tanulni belőle. Elmondhatom, hogy az edzéseknél, a mérkőzéseknél sokkal, de sokkal többet foglalkozom a kosárlabdázással.

HANGA ÁDÁM LEGJOBB PILLANATAI A 2021–2022-ES SZEZONBAN

– Mennyit változott a sportág, amióta elkezdett játszani?
– Folyamatos evolúción megy keresztül. Talán a legdinamikusabban fejlődő csapatjáték. Ami a leginkább szembetűnő, hogy a fizikum dominál – a játékosok ma már a büntetővonalról berepülve zsákolnak, 10–15 méterről dobálják csont nélkül a triplát. És megszűntek a posztok, centerek hozzák fel a támadást és dobják a triplákat, az irányítók gond nélkül betörnek és húzzák gyűrűbe a labdát. Az edzők feladata, hogy ehhez alkalmazkodjanak, s formálják át az együttesük teljesítményét.

– Mennyit változott az ön játéka?
– Az én játékom ahhoz alakul, hol kapok szerepet. Az edzőim szerepeltettek már irányítóként, triplázó bedobóként, asszisztadóként, védekezőspecialistaként. Mindig ahhoz alakul, hogyan tudom magam hatékonnyá, fontossá tenni. Ami a leginkább kihozható a játékperceimből.

– Ez a fajta alkalmazkodóképesség vagy sokoldalúság nagy előny egy edző szemével nézve, nem?
– Azt gondolom. Ezért szoktam mondani a menedzseremnek, azért ne aggódjon, hogy ebben vagy abban a klubban megállom-e majd a helyem, csak intézze a lehető legjobb feltételeket! Bárhová is kerülök, ha már ott leszek edzésen, megoldom, meg fogom találni a hierarchiában a helyem, a csapatjátékban betöltött szerepem. Nem kell attól félnie, hogy nem fognak játszatni, megbecsülni.

– Talán csak a Barcánál töltött utolsó idényének végén, a litván Sarunas Jasikevicius nem játszatta, ugye?
– Ezt az edzői döntést is el kellett fogadnom. A 16 tagú keretben is sztár volt sztár hátán, s ő úgy vélte, nem tudja az Euroliga négyes döntőjét még tizenkettes rotációval sem menedzselni. Fájt, hogy éppen az Euroliga végjátékában mellőzött, de ez a profi sport velejárója, rágtam magam miatta egy ideig, de már túllendültem rajta.

– Van speciális, egyénre szabott edzésprogramja, amivel fizikailag karbantartja magát?
– A saját edzésprogramom lényege, hogy már jól tudom, mit kíván a testem. Sok időt töltök a konditeremben, de figyelek a testem visszajelzéseire, már nem hajthatom szét magam. Az idény vége után kellett egy hónapnyi pihenés az izmaimnak, az ízületeimnek.

– És mentális segítséget igénybe vesz?
– Saját mentálcoachcsal dolgozom évek óta. Még a Baskoniánál játszottam Vitoriában, a klub biztosította, s annyira megtaláltuk a közös hangot, hogy azóta is vele beszélem meg a dolgaimat. Szerencsére kevés konkrét munkája van, az utóbbi időben a beszélgetéseinken ritkán volt fókuszban a kosárlabdázás, inkább a magánélet, pontosabban az üzleti lépések, a jövőm építése.

– Mennyi figyelmet fordít az étkezésére?
– Nemrég kiderült, hogy gluténérzékeny vagyok, úgyhogy egyre többet. Az idény közben persze nagyon odafigyelek, hogy egészségesen étkezzem, s mivel a klub ad ebédet a csapattagoknak, délben csak bemegyek az edzőközpontba, megpakolom a dobozaimat, s otthon megebédelek, még vacsorára is jut belőle. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, salátát és halat eszem. Még sohasem ettem annyi halat, mint manapság. Hozzáteszem, hogy figyelek arra is, mit kíván a testem: ha nagyon megkívánom a steaket vagy a pastát, jóízűen elfogyasztom, de mértékkel. Már sokkal tudatosabb vagyok ezen a téren is, mint tíz-tizenkét évvel ezelőtt.

– Mennyi segítséget kap a családjától?
– Rengeteget. Például az étkezéshez is: ha a feleségem mondjuk előttem tolná a hamburgert meg a sült krumplit, sokkal nehezebb lenne, de ő is egészségesen étkezik, s nem csak miattam. Úgy neveli a gyerekeinket is, hogy ha csokit és gyümölcsöt tenne eléjük, ők a gyümölcsöt választanák. Ebben az idényben jóval több időt tudtam a lányokkal tölteni, mert délelőtt voltak az edzéseink, így sokszor lehettem otthon. Nekik pedig teljesen mindegy, hogy az elmúlt meccsen egy vagy tizenöt pontot dobtam, akkor is ugyanúgy szeretnek, ha rettenetesen játszom...

– Nem tudom, jól láttam-e, amit láttam: a felesége a harmadik gyereküket várja?
– Igen, október közepére várjuk a harmadikat. És a két kislány után kisfiút. Ezzel a szándékkal is vágtunk bele, hogy hátha sikerül a lányok után... Sikerült. És az Európa-bajnokság végét is megvárja...

– Mennyire érzik jól magukat Madridban a korábbi „állomásokhoz” viszonyítva?
– Mindenhol megtaláltuk a helyünket. Bejártuk Spanyolországot, a katalán Manresa, a baszk Vitoria, még az egyéves olaszországi, avellinói kitérő is jó időszakot hozott. Barcelonában otthonra találtunk, hosszabb távra terveztünk, a második idényem után úgy döntöttünk, nem bérelünk tovább lakást, hanem házat vettünk, amit most kiadtunk, befektetésnek is hasznos lehet. Madridban is nagyon jól érezzük magunkat, a váltás a gyerekeknek sem jelentett akkora megrázkódtatást, mert ugyanolyan rendszerben járnak iskolába.

– Mennyire tervez előre?
– Ímmel-ámmal. Vannak a fejemben távlati tervek – de nagyon előre úgysem lehet tervezni. Van, amit nem is befolyásolhatunk. Ki gondolta volna, hogy a koronavírus csaknem két évre megbénítja az életünket, majd kitör az orosz–ukrán háború, és keresztülhúz mindent. És én nem is akarok a jövőben élni, ahogyan a múltban sem, ki szeretném élvezni a jelen minden egyes pillanatát.

– De azért nyilván van terve a játékos-pályafutása utánra...
– Egy évvel ezelőtt, még Barcelonából beiratkoztam a Testnevelési Egyetemre, de aztán a klubváltás miatt halasztanom kellett... Ennyit a tervekről... Egyelőre a következő két-három évben a játék lesz a középpontban, de nem zárok ki semmit. Ezt már megtanultam. Ha négy-öt évvel ezelőtt megkérdezi, hogy a játékos-pályafutásom után folytatnám-e edzőként, kategorikus nem lett volna a válaszom. Ma már... Ma úgy vélem, olyasmit szeretnék csinálni, ami boldoggá tesz. A sportágban pedig jól érzem magam. Egyébként meg építem a portfóliómat, megpróbálok olyasmibe fektetni, amivel biztos alapra kerül a családom későbbi élete. Ahogy már említettem a barcelonai házat, mint befektetést, a portfóliómban az ingatlanok is fontos szerepet játszanak. Emellett szeretnék alapítványt is létrehozni, bár eddig is dolgoztam már együtt különböző felajánlások, árverések keretében jótékonysági szervezetekkel – sportolóként ezt kötelességemnek is érzem –, tudatosan építeném fel a „Hanga Legacyt” (Hanga-örökséget – a szerk.).

– Ugorjunk vissza az időben a távlati tervektől az előttünk álló hetekig! Hogyan telik a nyara?
– A július 16-i városligeti kosárlabda-dzsembori, a Hangtime nevű aktív szurkolói találkozón kívül még egy itthoni szakmai programom lesz: július 28-án és 29-én Debrecenben kerül sor az immár hagyományos Hanga Táborra. A szeptember elsején rajtoló, 2021-ről idénre halasztott Európa-bajnokságra a válogatott felkészülése augusztus elsején kezdődik, s én augusztus másodikán csatlakozom a kerethez.

– Legutóbb 1967-ben és 1969-ben fordult elő, hogy a magyar férfiválogatott két, egymást követő kontinenstornán részt vegyen. A 2017-es nyolcaddöntős, bravúros szereplés után a 2022-es Eb-n mit várhatunk?
– A 2017-es Eb kolozsvári csoportjában a hat riválisból a románok és a csehek ellen reális esélyünk volt. Fantasztikus volt, hogy továbbjutva az isztambuli nyolcaddöntőben játszhattunk a végül döntőbe jutó szerbekkel. Most, a kölni B-csoportban nincs reális sanszunk a továbbjutásra. Bosznia-Hercegovinával, a papíron legkönnyebb ellenféllel kezdünk, aztán következik a címvédő, várhatóan NBA-csillagokat bevető Szlovénia, majd az olimpiai ezüstérmes Franciaország, a hasonló kaliberű Litvánia, végül az otthon játszó Németország. A legjobb tudásunk szerint felkészülünk, kimegyünk Kölnbe, megpróbáljuk a maximumot adni, hogy újra büszkék legyenek ránk a szurkolók.

– És az Eb utánra ugorva: ősztől új edző, új csapattársak, új szerepkör a Real Madridban?
– Fogalmam sincs. Tudom, hogy kiket szerződtetett már a klub, és az is eldőlt, hogy a vezetőedző, Pablo Laso helyét az eddigi segítője, a mellette 2014-től másodedzőként dolgozó Jesús Mateo Díez veszi át. Ő ugrott be akkor is, amikor Pablo koronavírusos volt, s a szívinfarktusa után is. A szakmai irányvonal, a szisztéma tehát túl sokat nem változik. Remélem, ugyanolyan sikeresek is leszünk, és megnyerjük a bajnokságot – meg végre az Euroligát!

– Az Euroliga megnyerésén kívül miről álmodik még?
– Miről álmodom? Hogy mondjuk legyen egy Ferrarim? Jó lenne, de hála istennek az élet úgy hozta, hogy nagy családom van, a három gyereket nem lehet egy Ferrari­ba betuszkolni... Az álom valóra válása boldogabbá tesz, ugye? Én nem tudok olyan dolgot mondani, ami még boldogabbá tenne!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 23-i lapszámában jelent meg.)