Kosarat kaptak, aranyat adtak – Moncz Attila publicisztikája

A német szurkolók legkésőbb 2006 óta évről évre reménykednek egy-egy nyári mesében. Olyan Sommermärchenben, amilyet immár 17 éve a német labdarúgó-válogatott összehozott a hazai, végül harmadik hellyel záruló világbajnokságon, és amelyből Sönke Wortmann rendező még egy 110 perces dokumentumfilmet is készített. Ilyen katartikus élmény esetén nem feltétlenül alapkövetelmény az arany­érem (már csak azért sem, mert a vonatkoztatási alap is bronzzal zárult), sokkal fontosabb a sportra és a társadalomra gyakorolt hatás, a közösségi élmény. Ettől az évtől sokat reméltek arrafelé, de nemhogy a rávezetésnek szánt – még tavalyi – férfi labdarúgó-vb, de a valóban az idei nyáron rendezett női foci-, illetve atlétikai vb sem hozott értékelhető eredményt. A két válogatott elhullott a csoportkörben, az atléták pedig érem nélkül maradtak a budapesti seregszemlén.

Aztán olyan helyről érkezett meg a legújabb hősköltemény, ahonnan senki sem várta. A német kosárlabda-válogatott története során először lett világbajnok (Eb-t is mindössze egyszer nyert, harminc évvel ezelőtt), általános tiszteletet kivívva, delíriumba döntve egy nemzetet. A Szerbia elleni döntőt 4.63 millióan követték nyomon a közvetítési jogot erre az egy meccsre megvásároló ZDF-en (az akkor tévét nézők 35 százaléka választotta ezt a programot, ami kiugróan magas érték), ami annak fényében különösen érdekes, hogy az Allensbacher Markt- und Werbeträgeranalyse nevű cég felmérése szerint 2022-ben a 83.2 millióból mindössze 3.4 millió németet érdekelt nagyon a kosárlabda.

De talán még ennél is érdekesebb, hova helyezték el a sportágat a belügyminisztérium és a helyi olimpiai bizottság által életre hívott, a német élsport támogatási rendszerét reformálni hivatott Lehetőség­elemző Bizottság (PotAS) potentátjai. Az eredményeket, a teljesítményt és a lehetőségeket számba véve, elvben objektív mutatószámokra épülő szisztéma az olimpiai sportágakat lajstromozza, és ez alapján ítéli oda a központi támogatást. A jelenleg érvényes listát az atlétika vezeti, a kosárlabda a 26. helyen áll. Történetesen az utolsón. Az szinte természetes, hogy a Német Kosárlabda-szövetség (DBB) szinte egyből nekiment a rendszernek, hiszen csak emiatt 250 ezer eurót bukik évente (és ne feledjük az ilyen listák sportszponzorációra gyakorolt hatását!), és azt mondta, a PotAS működésére szánt pénzt egy az egyben oda kellene adni a német atlétikának, azzal mindenki jobban járna... A legsportszerűbb gesztus a jelenleg legjobban járó atléták egyik képviselőjétől, az olimpiai és világbajnok diszkoszvetőtől, Robert Hartingtól érkezett, aki bízik benne, a most történtek végre rámutatnak a rendszer (és az azt irányítók) alkalmatlanságára, és teljességgel bedöntik.

A sporton kívüli balhé alighanem garantált, elvégre a politikum is benne volt a rendszer életre hívásában, működtetésében – most meg előszeretettel sütkérezik a kosárlabda dicsfényében. Nancy Faeser belügyminiszter például kiváló szelfit lőtt az aranyérmesek frankfurti fogadásán a csapattal. A „másik oldalon” meg az ő hivatala felügyeli a rendszert, aminek a jelenlegi elosztási elve hivatalosan 2024 decemberéig van érvényben. Alighanem a német kosárlabda jobban teszi, ha saját magára figyel, abból biztosan képes profitálni. Ahogyan azt legkésőbb tavalytól teszi. Talán a vb-aranyat lehet meglepőnek mondani (a szakértők döntő többsége legalább 80 százalékos biztonsággal állította, hogy az Egyesült Államok vagy Kanada viszi el a legjobbnak járó Naismith-trófeát), de az érmet már nem annyira. Egyrészt a csapat is ennek az igényével érkezett meg a Távol-Keletre, másrészt a tavalyi Európa-bajnoki bronz már jelezte, valami készül.

A DBB évek óta tudatosan igénybe veszi az új eljárások és a technológia segítségét. Egy-egy szövetségi edző nagyjából ötven korosztályos játékos fejlődését követi nyomon. Egy központi szerverre megkapja a kiválasztottakról készült összes felvételt, amire rendszeresen videóüzenetekkel reagál. Ebben az értékelésen túl taktikai és gyakorlati elemek is szerepelnek, utóbbiak között például az NBA-től „lízingelt” (kérték, kapták!) edzésmódszerek is. Így amikor elkezdődnek a válogatott összetartások, nem kell visszamenni az alapokhoz, hanem egyből lehet a csapat előtt álló feladatokra összpontosítani. És persze nem árt, ha a felnőtteknél ehhez párosul egy karizmatikus edző, Gordon Herbert. Aki nem fél meccs közben összeveszni csapata sztárjával, Dennis Schröderrel, majd az egész lezárásaképp a kispadra ültetni (a Szlovénia elleni vb-középdöntős találkozón időkérésnél fegyelmezett a tréner), és aki nem fél szabad folyást engedni az érzelmeinek.

„Libabőrös lettem, amikor láttam, mennyire összetartó a csapat, és hogy mennyire karakteres edző irányítja a társaságot” – méltatta például az együttest Lothar Matthäus, a legendás futballista. Tudja, miről beszél, hiszen az 1990-es futballválogatott csapatszellem, illetve Franz Beckenbauer kapitány nélkül nem lett volna világbajnok Olaszországban. Herbert nem volt szívbajos, a selejtező során 34 játékost próbált ki, a kvalifikációban 127 ponttal és 51 lepattanóval Németország egyik legjobbjának bizonyuló Christian Sengfeldert az első nyári keretszűkítésnél kihagyta, mert csak egy cél lebegett a szeme előtt: a vb-dobogó. Csak amíg ő és csapata az első selejtezőn Észtországtól elszenvedett hazai vereségből talpra állt, addig például a futballistáknál az ígéretesen kezdő, a végén 51 játékost bevető Hansi Flick ellentétes utat járt be. A kosárlabda kiváltotta eufória érzékeltetésére: nem egy helyen felvetették, hogy Julian Nagelsmann ide, Louis van Gaal oda, Herbertnek kellene megkapnia a Nationalelfet…

Csak mert, ahogyan Marion Horn, a Bild című lap főszerkesztője jegyzetében kiemelte, képes volt visszahozni a német erényeket csapatába. „Németország mégis képes nagy dolgokra. A labda újra nálunk. Végre vannak győztes típusú játékosaink, akik harapnak és akik karizmatikusak. Talán ez azon is múlik, hogy közülük többen is az Egyesült Államokban játszanak. Ott még mindig számítanak a győzelmek, a hősöket pedig kitüntetik. Legalábbis ott, ahol a férfiak nem női fürdőruhában állnak oda a rajtvonalra.”

De ha már Bild, kosárlabda és labdarúgás: napjaink egyik legszerencsétlenebb kommunikációs lépését is ennek a triónak „köszönhetik” a németek. Miután a labdarúgó-szövetség megtudta, a lap értesült Flick kirúgásáról, sebtiben összetákolt és kiadott egy kommünikét a kapitány menesztéséről. Két perccel a Szerbia–Németország döntő lefújása előtt. „A botrányos labdarúgó-szövetségtől mérhetetlen tiszteletlenség és hiba, hogy Flick kirúgását a kosárlabda-világbajnokság sorsdöntő perceiben jelentette be, így elvonta a figyelmet a német válogatott történetének legnagyobb sikeréről” – fogalmazott például a Twitteren (hivatalos nevén az X-en) Jens Weinreich sportújságíró. Csak hogy a totális szakmai mellé jöjjön egy kis erkölcsi krízis is a német futballtól.

A kosárlabdavilágot persze ez kevésbé érdekli, ott sokkal inkább az a téma, egyszeri vagy megismételhető-e a német csoda. A keret összetétele jó (Niels Giffey 32 évesen korelnök, sokan viszont még a húszas éveik első felében járnak), a több mint 750 NBA-meccset letudó Schröder személyében a vezér is adva van, ráadásul a statisztika is azt mutatja, előbb-utóbb jön az újabb vb-arany is. Hiszen a férfiaknál a korábban világbajnoki címet nyerő országok közül csak Argentína állt meg egynél, mindenki más (Egyesült Államok, Jugoszlávia/Szerbia, Szovjetunió, Brazília, Spanyolország) minimum duplázott. Ugyanakkor a vb-t negyedik helyen záró USA a The Athletic portálon keresztül, a jövő évi olimpiára fókuszálva máris üzent: „LeBron James, Stephen Curry, Kevin Durant – ők éppen elég erőt képviselnek ahhoz, hogy közvetítsék a nemzetnek: vettük a jelzést. És a kosárlabdavilágnak is... Meg elegendők ahhoz is, hogy Dennis Schrödert a helyére tegyük.”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!