Nikola Popovics szereti a Falco győztes mentalitását

– Az előző idényben a litván Lietkabelis játékosaként kétszer is szembekerült az ULEB Európa-kupában a Slask Wroclawval.
– Sajnos ezeken a mérkőzéseken nem játszhattam – felelte a 27 éves Nikola Popovics, a Bajnokok Ligája csoportkörét szerda este Lengyelországban megkezdő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely nyáron szerződtetett szerb centere. – Azóta változott a csapat, leginkább az ötös poszton, de jó erőt képvisel, megérdemelten volt ott az ULEB Európa-kupában, mint ahogy most a Bajnokok Ligájában. Ez a párosítás nem rossz nekünk, mert talán jobb a szerkezetünk, ám az biztos, hogy nagy csatára késztet minket a rivális.

– Melyek az első benyomásai Magyarországról és a Falcóról?
– Nagyon tetszik az ország, kedvesek az emberek, az egyetlen apró probléma, hogy nemigen beszélnek angolul, egyébként minden szuper. Szeretem azt a felfogást, amit a Falco képvisel, nagyra tartom a klub történelmét és tetszik a győztes mentalitás, ami itt meghonosodott.

– Amikor a jövőjéről határozott, fontos volt, hogy két szerb tréner is dolgozik a szombathelyiek stábjában?
– Nem ez volt az oka, amiért a Falcóhoz szerződtem, sőt az előző évad után elhatároztam, nem kosárlabdázom szerb edző keze alatt. Téves kijelentést tettem, mert amit hallottam Milos Konakovról, és amit elmondott nekem, olyan volt, amire vártam. Nagyon nehezen alakult a legutóbbi idényem, nem volt meg az összhang a keretben a Lietkabelisnél, hiába alkották kiváló játékosok. Golomán Györgyöt, korábbi csapattársamat is megkérdeztem, Szombathelyen élvezni fogom-e a játékot és jó csapattársaim lesznek-e. Igennel válaszolt, én pedig elfogadtam, mert nagyon kedvelem őt, remek srác és játékos, jó barát. Úgy érzem, nem hoztam rossz döntést.

– Négy évet lehúzott az amerikai egyetemi bajnokságban is. Milyennek találta?
– Megváltoztak azóta a körülmények, én magam is, nehéz bármivel összehasonlítani. Amikor visszatértem Európába, rájöttem, a tengerentúlon sokkal egyszerűbb volt az élet. Mindent megkaptam, csak játszanom és tanulnom kellett. Most a kosárlabda mellett magánéletem is van, olyasmire is figyelnem kell, amire korábban nem, sok minden más megvilágításba került. A kosárlabdát tekintve ugyanúgy vannak jó és rosszabb csapatok, jobb és gyengébb időszakok.

– Fiatalon a Crvena zvezdában is játszott. Az vagy a Partizan a csúcs egy szerb játékosnak?
– Nem tudom. Akkoriban a Zvezdával megnyertünk mindent Szerbiában, és szerepeltünk az ifjúsági Euroligában is, amelyben másodikok lettünk. Megtapasztaltam, milyen az, hogy állandóan a csúcson vagy, de ez nem kimondottan szerencsés egy fiatal játékosnak, mert az akkori társaim többsége már befejezte a kosárlabdát. Nem ez dönt tehát arról, milyen játékos leszel, sikeres karriert futsz-e be.

– Ön végül nem is szerepelt a Zvezda felnőttcsapatában?
– Bíztam benne, de nem. Az egyetem után hibát követtem el, ám nem tehettem mást, aláírtam a klubhoz, mert a szüleim és általam szignált korábbi szerződés miatt kötelező volt visszajönnöm a Zvezdához. Egyébként nem tettem volna így, nyomasztó három-négy hónap következett, aztán Iránba igazoltam, majd Belgiumba, Litvániába, és következett a Falco.

– Dupla duplát ért el az első bajnokin: ilyen könnyen mennek a dolgok mifelénk?
– Nagyszerű, hogy így alakult az első meccs, de a lényeg, hogy nyertünk, és megyünk tovább. A statisztika nem feltétlenül mutatja meg, mennyire voltam hasznos. Csapatként kell játszanunk a folytatásban is, remélhetőleg elkerülnek minket a sérülések, elkapjuk a ritmust és megvédjük a címünket. A Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat közé jutás a célunk. Szeretem a nemzetközi sorozatokat, mert nem tudod eléggé feltérképezni az ellenfeleidet, nem tudsz annyira elmélyülni a taktikájukban, mint a hazai bajnokságban, egyszerűen kimész a pályára és kosárlabdázol, ez teszi olyan nagyszerűvé ezeket a csatákat.