A Kecskemét finn légiósa: Talán szélesebb volt a fehérvári gyűrű

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 16:30
Ilari Seppälä (balra) átlagban több mint 18 pontot dob a magyar élvonalban (Fotó: KTE Kosárlabda Klub)
A Kecskemét finn légiósa, Ilari Seppälä 31 ponttal vezette győzelemre a csapatát az Alba vendégeként úgy, hogy nyolcvan százalékos pontossággal tüzelt távolról.

Októberben váratlanul finn irányítót szerződtetett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A 32 éves Ilari Seppälä egyértelműen húzóembere lett Ivkovics Sztojan együttesének, 14 bajnoki mérkőzésén csaknem 30 percet, 18.1 pontot és 5.1 gólpasszt átlagolt. Szerda este eddigi legjobbját produkálta, az Alba Fehérvár otthonában 88–86-ra megnyert találkozón 31 pontot szerzett, tíz triplakísérletéből nyolc sikeresnek bizonyult.

„Nagyon jó játéktervünk volt a mérkőzésre, és sikeresen is kiviteleztük. A hajrában eladtunk néhány labdát és könnyű kosarakat szerzett az Alba, de azt éreztem, végig a kezünkben volt a meccs – válaszolta lapunknak Seppälä. Szeretnék mindig nyolcvanszázalékos pontossággal triplázni, de sajnos általában csak negyven körül megy… Fehérváron talán egy kicsivel szélesebb volt a gyűrű. Az első naptól kezdve jól érzem magam Kecskeméten, mindenki nagyon segítőkész a klubnál, mindent megkapok, amire szükségem van. Tetszik a kosárlabda, amit játszunk, támadó- és védőoldalon is taktikus, és szimpatikus, hogy egyértelműek a szabályok.”

Nos igen, az talán senkinek sem meglepetés, hogy a korábbi szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan szigorú elvek alapján építkezik, ami egyelőre 10. helyet ér az alapszakaszban a Kecskemétnek. Seppälä elmondta, fizikailag kemény az NB I, s bár a Falco rendkívül erős, egyelőre veretlen, rajta kívül bármelyik csapat legyőzheti a másikat, nagy a versenyhelyzet. Arról is kérdeztük a kiváló játékmestert, hogyan került Magyarországra, mert nem mindennapi, hogy finn kosaras hazánkat választja karrierje egyik állomásaként.

„Azt hiszem, korábban csak egyetlen honfitársam játszott a magyar élvonalban, méghozzá az NBA-ben szereplő klasszis, Lauri Markkanen édesapja, Pekka – utalt az 1994–1995-ös évadban a ZTE-ben szereplő korábbi 129-szeres válogatott centerre Ilari Seppälä. – A múlt nyáron úgy döntöttem, kivárok egy kicsit, mielőtt szerződöm valahová, mert szeptember elejére vártuk az első kisbabánkat. Miután megszületett, túl sok lehetőségem nem maradt, de amikor a kecskeméti ajánlat beérkezett, nagyon könnyen mondtam rá igent.”

Seppälä csütörtökön már a finn nemzeti csapathoz utazott, amellyel két Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszik. Az eddigi négy meccs mindegyikén pályára lépett, csaknem 11 perces átlag mellett 2.3 pont és 2.8 assziszt fűződik a nevéhez. Az északiak egy győzelem mellett háromszor kikaptak, de különösebb tétjük nincs a találkozóknak, rendezőként biztosan részt vesznek az augusztus-szeptemberi kontinensviadalon. Ettől függetlenül a ranglistapontok gyűjtése fontos, befolyásolja a sorsolást, könnyebb csoportba lehet kerülni általuk. Az irányító Szerbia ellen természetesen nagyon nehéz összecsapásra számít, akárcsak Dánia vendégeként, mert otthon sem volt egyszerű dolguk a dánok ellen, akik harcban állnak a kvalifikációért. Seppälä hozzátette, mindig nagy megtiszteltetés, ha képviselheti a hazáját.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
20. FORDULÓ
ALBA FEHÉRVÁR–DUNA ASZFALT-DTKH KECSKEMÉT 86–88 (20–28, 23–18, 21–28, 22–14)
Székesfehérvár, 600 néző. Vezette: Mészáros, Pozsonyi, Nyilas
FEHÉRVÁR: Medford 2, VOJVODA 24/12, Thomas 12/6, HORNE 21/3, Rakocsevics 12. Csere: Kass 6/6, Krivacsevics 7, Németh Á. 2. Edző: Alejandro Zubillaga
KECSKEMÉT : SEPPÄLÄ 31/24, Wittmann 7/3, Lee 7, RAKICSEVICS 20/6, KARAHODZSICS 11. Csere: Ivkovics M. 5/3, Schöll 4, Tóth B., Körmendi 3/3. Szakmai igazgató: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–10. 5. p.: 10–12. 8. p: 15–20. 12. p: 25–31. 15. p.: 33–39. 18. p.: 40–40. 22. p.: 46–49. 25. p.: 54–59. 28. p.: 58–69. 32. p: 64–74. 35. p.: 68–79. 38. p.: 74–85
MESTERMÉRLEG
Alejandro Zubillaga: – Hiába végzünk a hétköznapokon jó munkát, ha a mérkőzéseken ez nem köszön vissza. A negyedik negyed bizonyos szakaszában csupán nyolc pontot dobtunk, számomra ez elfogadhatatlan, mert így nehéz meccset nyerni. Százszázalékos fordulatot szeretnék látni a folytatásban, együtt kell kijönnünk ebből a gödörből.
Ivkovics Sztojan: – Szemmel láthatóan fejlődik a csapatunk, ezen a mérkőzésen az döntött, hogy nagyon jól dobtunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik