Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2026.03.21. 08:43
null
Takács-Kiss Virág
Takács-Kiss Virág, a világbajnokságra kijutó magyar női kosárlabda-válogatott újdonsült csapatkapitánya bízik benne, hogy a vb-n meg tudják mutatni a világnak, milyen erőt képvisel a mi kis országunk.

Hogy teltek a napjai a vébékvalifikáció kiharcolása óta?
Visszautaztam Spanyolországba, csütörtökön pihentem nagyjából egész nap, egy-két dolgot elvégeztem itthon, pénteken meg már edzettem a csapattal – válaszolta a Nemzeti Sportnak Takács-Kiss Virág, az Isztambulban révbe érő magyar női válogatott centere és csapatkapitánya. – Gyorsan telnek a napok, vissza kell rázódni a ritmusba, nincs sok idő a következő, vasárnapi bajnoki mérkőzésig.

Mekkora volt az ünneplős buli?
Mindenki azt várná, hogy azt mondjam, hatalmas, de nem. Minimálisan megünnepeltük, ám a meccs után sújtott le ránk hét nap fáradtsága, szóval nem volt óriási „ereszd el a hajam”.

Hogyan dolgozta fel a csapat, hogy minden eredmény nekünk kedvezőtlenül alakult vasárnap délután és kedd este között?
Valamennyire számítottunk erre, s bár eljátszottunk a gondolattal, hogy eldőlhetett volna a kijutásunk az utolsó meccs előtt, az elejétől kezdve azt erősítettük magunkban, hogy csak magunkra számíthatunk, arra kell koncentrálni, mi mit tudunk tenni a kvalifikációért, nem várhatjuk mások segítségét.

A helyszínről tudósító kollégáim azt üzenték a sorsdöntő mérkőzés előtt, hogy nagy a csend és nem túl vidám a hangulat a csapat körében. Ezek szerint mindezt azért érezhették, mert minden idegszálukkal a törökök legyőzésére koncentráltak?
Igen, már a meccsnap reggelén így volt. Valamennyire követtük az előttünk lejátszott mérkőzéseket, de próbáltuk kizárni a történéseket. Kicsit javított volna a hangulatunkon, ha Kanada győz Ausztrália ellen, viszont nem ezzel akartuk tölteni a felkészülést, bármi áron felül akartuk múlni a hazai pályán játszó törököket. A meccs előtt nem éreztem feszültséget, a hatalmas nyomást sem, csak azt, hogy mindenki nagyon szeretne bizonyítani, és mentálisan készen áll arra, hogy megnyerjük ezt a nehéz összecsapást.

Beszéltek arról korábban szakmabeliek és a válogatotthoz tartozók, hogy Juhász Dorka helyét nem sikerült tökéletesen megtalálni az együttesben. Kijelenthetjük, hogy most már minden klappol?
Azt gondolom, igen, az elmúlt időszakban ez azért nem sikerült, mert nem nagyon volt idő együtt edzeni. Most sem jutott erre sok időnk, Dorka, Turner Yvonne és én Isztambulban csatlakoztunk a többiekhez, két rendes edzésünk volt az első meccs előtt. Ennek ellenére az elejétől abszolút könnyedén ment minden, mindannyian megtaláltuk, miben és hogyan tudunk segíteni a másiknak. Nagyon örülök, hogy Dorka ilyen teljesítményt nyújtott, kiválóan játszott, és bízom benne, hogy még ennél is több lehet bennünk, ha még jobban összecsiszolódunk. Nagyon szép kosárlabdát mutatott be a csapat, öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk.

 

A világbajnokságra jutás után milyen most visszagondolni 2024-re, amikor két szakágban is lemaradt a párizsi olimpiáról néhány hónap alatt?
Utána nagyon sokáig kerestem a miérteket, és most úgy érzem, bezárult a kör. Hatalmas utat tettünk meg azóta 5x5-ben, a ruandai vébé-előselejtező jó játéka miatt elkezdhettünk bizakodni, de aztán nem jutottunk ki az Európa-bajnokságra, hullámvasút volt az elmúlt időszak. Az olimpia mégiscsak olimpia, viszont 28 év után kvalifikáltunk a vébére, és nem is akárhogy, a sorsdöntő meccs megnyerésével. Sokszor úgy tűnhetett, nem tudunk nyomás alatt játszani, de átléptünk az árnyékunkon mentálisan egyénileg és csapatként is, megerősödtünk annyira, hogy jól teljesítsünk.

Hogyan élte meg a csapatkapitányi szerepkört, mekkora felelősséget tulajdonított ennek?
A mai napig nem fogtam fel, hogy én lettem a csapatkapitány. Hatalmas megtiszteltetés, így is kezelem, biztos, hogy nagy nyomást raktam magamra. Eddig is ott segítettem, ahol tudok, megmutattam, hogy bármikor számíthatnak rám a többiek, kapitányként még nagyobb a felelősség, ilyenkor amúgy sem csak a saját teljesítményedre figyelsz, hanem hogy adott napon mivel tud még eredményesebb lenni a csapat, hogyan lehet magasabb szintre emelni a játékát. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült a torna, és ez csak a kezdete mindennek.

Azt azért tudja, hogy ha nem egyenlít ki Argentína ellen az utolsó támadásunkból, most valószínűleg nem beszélgetünk ilyen vidáman?
Persze, ezt így is fel lehet fogni, de van azért hiányérzetem. Ha bedobom a büntetőimet azon a meccsen, nincs hosszabbítás. Az utolsó kosár fontos volt, de nagyon kemény csapatmunkát mutattunk be, ahogyan kijöttünk a kezdeti gödörből és felvettük a harcot fizikailag, minden támadásért és védekezésért megküzdöttünk. Zavart, hogy nem dobtam be az utolsó pillanatos büntetőt, de a lányok megnyugtattak, hogy akkor csak egy ponttal nyerünk, így meg sokkal többel győztünk, szóval hamar elhessegettem a rossz gondolatokat.

Mivel lenne elégedett a szeptemberi, berlini erőpróbán?
Nagyon sok minden változhat és alakulhat addig, szuper, hogy ott vagyunk, és remélem, a felkészülésből kihozzuk a maximumot. Nem szeretnék nagy szavakkal dobálózni, sok múlik a sorsoláson, a vébén nincs könnyű ellenfél. Bízom benne, hogy meg tudjuk mutatni a világnak, milyen erőt képvisel a mi kis országunk, és milyen tehetséges csapatunk van.

 

Legfrissebb hírek

Völgyi Péter: Ha már a lábukban nincs erő, a szívük vigye őket előre!

Kosárlabda
Tegnap, 9:45

A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

Kosárlabda
2026.03.19. 11:01

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
2026.03.19. 00:17

Női kosárlabda-vb-selejtező: Juhász Dorka bekerült az isztambuli álomcsapatba

Kosárlabda
2026.03.18. 09:33

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
2026.03.17. 20:15

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
2026.03.17. 17:18

Japán átgázolt Argentínán a női kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.17. 14:21
Ezek is érdekelhetik