Torghelle: a Crystal Palace lehet a befutó

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2004.06.25. 20:34
Címkék
Miközben gyönyörű pillanatokkal ajándékoz meg bennünket az Európa-bajnokság, s talán évek múltán is álmodozva mesélünk majd a svéd Zlatan Ibrahimovic sarkalásos góljáról, a portugál Rui Costa bődületes erejű bombájáról, amelynek végén a labda az angolok hálójában landolt, vagy épp a brit csodagyerek, Wayne Rooney cseleiről és feltartóztathatatlan lendületéről, addig itthon csendesen telnek a futballhétköznapok.
Torghelle Sándor most még az MTK-val gyakorol, de már nem sokáig
Torghelle Sándor most még az MTK-val gyakorol, de már nem sokáig
Torghelle Sándor most még az MTK-val gyakorol, de már nem sokáig
Torghelle Sándor most még az MTK-val gyakorol, de már nem sokáig
Torghelle Sándor most még az MTK-val gyakorol, de már nem sokáig
Torghelle Sándor most még az MTK-val gyakorol, de már nem sokáig
Előbb-utóbb valamennyi csapat elkezdi a felkészülést, a Ferencváros például már napok óta Dunavarsányban edzőtáborozik, ám a szurkolókat az Eb küzdelmein kívül elsősorban az érdekli, hogy kivel erősít kedvenc csapata. Persze, hetek óta téma, hogy hová szerződnek ifjú sztárjátékosaink: a németek elleni 2–0-s győzelem óta slágertémává vált Torghelle Sándor, valamint Gera Zoltán lehetséges légióskodásának színhelye. Az utóbbi nászúton van, így vele kapcsolatban a jövő héten lesz, lehet újabb fejlemény, annyi azonban kiszivárgott, hogy ma már többen is bábáskodnak külföldre szerződtetése körül. Az is nyilvánvaló, hogy a Ferencváros kénytelen lesz engedni a körülbelül hatszázmillió forintos vételárból, és be kell érnie várhatóan három-négyszázmillióval, ami azért nem kevés pénz.
Torghelle Sándor viszont már edz, az MTK csapatával tréningezik, és vár.
Vár a nagy lehetőségre, no meg arra, hogy klubja lehetőleg ne a csillagos eget kérje érte. A kispesti nevelésű csatár, akit még egy évig szerződés köt az MTK-hoz, a legutóbbi válogatott találkozókon és főként a németek elleni kaiserslauterni győztes meccs során egyértelműen bebizonyította, hogy a lendületes, gólra törő, erőteljes csatárjátéka nemcsak itthon, hanem egy jóval erősebb bajnokságban is kiemelheti őt az átlag futballisták sorából. Torghelle Sándor már jóval több, mint ifjú tehetség, nem csoda, hogy az ismert üzletember, de a magyar futball rivaldájából már kivonult Várszegi Gábor maga irányítja az eladási akciót. Az MTK-ra a háttérből még odafigyelő volt tulajdonos a csatár menedzserével egyeztetve tárgyal, és ha minden jól megy, vasárnap megszülethet a megállapodás.
Amint arról beszámoltunk: a válogatott támadónk után Németországból, Franciaországból és Angliából is érdeklődnek, már szóba került a Hannover, a Rennes és a Strasbourg neve, ám most úgy tűnik, hogy az angol Crystal Palace lehet a befutó. A londoni klub képviselőivel már tárgyalt az MTK Budapest vezérkara, és azt az ígéretet kapták, vasárnapig érkezik jelzés arról, hogy kifizetik-e a támadóért kért összeget (információnk szerint 1.5 millió eurót, azaz 380 millió forintot).
Egyelőre tehát csupán egyvalami biztos: mégpedig az, hogy Torghelle Sándor külföldön folytatja pályafutását.
És ha valóban Angliába szerződik, abból nemcsak ő, hanem a magyar válogatott is kamatoztathat.
Mindkettő megérdemelné.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik