Haladás: Egy játékos dolgozni járjon a csapatához - Szép Tamás

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 18:40
Címkék
Szép Tamás januártól már nem a Haladás labdarúgócsapatának a játékosa, ám a kapus nem rossz szájízzel távozik a szombathelyi klubtól, ahol remekül érezte magát.

„Úgy éreztem, befogadtak, jól is éreztem magam, de úgy gondolom, egy játékos ne jól érezze magát, hanem dolgozni járjon a csapathoz – olvasható Szép Tamás nyilatkozata a Haladás hivatalos honlapján. – Igyekeztem mindig a maximumot nyújtani. Ami tőlem telt, úgy érzem, meg is tettem. Próbáltam segíteni Rózsa Daninak is. Az első évünk fantasztikusan sikeredett, hiszen bronzérmesek lettünk. Utána volt egy hullámvölgyünk, de aztán most már kezdünk kilábalni ebből. Ennek a csapatnak a középmezőnyben lenne a helye, az első tízben."

A kapus még védene 2-3 évig – a Haladást irányító Aczél Zoltán felajánlotta, neki, hogy segít neki Ausztriában csapatot találni –, pályafutása befejezése után pedig gyerekeknek adná át tudását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik